58. Kormányinfó: újabb állami rezsicsökkentés, Balaton, Uber

„…Lázár János arról is szólt: újabb konzultáció kezdődött a járási és a kormányhivatalokban az állami rezsicsökkentésről. Augusztus 19-ig várják az állampolgárok álláspontját arról, hogy a közigazgatási bürokráciacsökkentés jegyében milyen eljárásokban lenne szükség újabb egyszerűsítésekre. Emellett arról kérik ki az emberek véleményét, milyen engedélyezési eljárásokat kellene átalakítani, és mely – jelenleg fizetős – szolgáltatásokat kellene olcsóbbá vagy ingyenessé tenni.

A miniszter a kormány első féléves munkájáról tájékoztatva arról számolt be, hogy húsz ülést tartottak az első félévben, a kormány 648 előterjesztést tárgyalt meg – összesen 19 500 oldalnyi irományt -, 182 rendeletet és 355 határozatot hozott.

A gazdasági mutatókat értékelve azt mondta, hogy a költségvetés hiánya egészen biztosan a 2 százalékos határon belül lesz idén. Egyúttal kiemelte: az ipari teljesítmény bővülése megnyugtató a növekedési kilátásokat illetően.

Az Uber tevékenységének felfüggesztését Lázár János úgy kommentálta: jobban örült volna, ha a cég inkább vállalja a játékszabályokat, “az, hogy az Uber ezt nem vállalta és kivonult, az nyilvánvaló, pénzről szól”.

A 300 milliárd forintos balatoni fejlesztési projekt sorsát firtató kérdésre a miniszter azt válaszolta: nincs szó forráselvonásról, a pénz rendelkezésre áll. Álláspontja szerint azonban nem kell kiemelt fejlesztési övezetté nyilvánítani a Balatont, hanem “jó minőségű pályázatok kellenek”. “A Balaton címke az értékelésnél nem ér többletpontot” – fogalmazott…”

Forrás:
Kifejezetten veszélyes az EB új javaslata; Miniszterelnökség; 2016. július 14.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

2 hozzászólás a(z) 58. Kormányinfó: újabb állami rezsicsökkentés, Balaton, Uber bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: HIHETETLEN BEJELENTÉS >> Itt a következő rezsicsökkentés! - Pályázatok

  2. Visszajelzés: HIHETETLEN BEJELENTÉS >> Itt a következő rezsicsökkentés! | Pályázat figyelés, pályázatok, vissza nem térítendő állami támogatások

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.