A köz természete – új irányok a magyar közigazgatásban és közigazgatás-tudományban

„A magyar közigazgatás és közigazgatás-tudomány – hagyományosan – rendkívül jogias jellegű. Ezen az sem változtat érdemben, hogy a magyar közigazgatás-tudomány legjelesebbjei (korábban Magyary Zoltán, a közelmúltban Lőrincz Lajos) időről-időre hangot adtak a közigazgatás egyoldalú jogi elemzésével kapcsolatos ellenérzéseiknek. Mindazonáltal a közigazgatás alapvetően jogtudományi módszerekkel, jogi megközelítésben történő elemzése kézenfekvő, hiszen „(…) a közigazgatás kérdései jogilag egyneműsíthetőek, illetve mechanizmusai a 19. század elejétől tudatosan jogra alapítottak”, azaz a tényleges gyakorlatban is ez a maghatározó. Egy nemrégiben közzétett felmérés adatai szerint a megkérdezett köztisztviselők – saját bevallásuk szerint – munkaidejük pontosan kétharmadát jogi jellegű tevékenységre fordítják, s ugyanez az arány a megkérdezett – közigazgatásban dolgozó – jogászok esetében is csak alig magasabb (68%).

A ma érvényesülő többségi álláspont szerint a közigazgatás bármely területének legszűkebb vizsgálati lehetősége a közigazgatási jog belső törvényszerűségeinek elemzése. Egy szélesebb horizontú megközelítésre, s ezzel egyfajta „jogi belső multidiszciplinaritásra” ad lehetőséget, ha a közigazgatási jogban is fellelhető egyes intézményeket a hasonló jellegű – ám más jogi területeken ható – intézményekkel vetjük össze: pl. a közigazgatási felelősséget a jogi felelősségi rendszer egyik altípusaként értelmezve, azt más jogágak felelősségi rendszerének rendszert alkotó elemeivel hasonlítjuk össze…

A fentieken túl előfeltevésünk, hogy a közigazgatás vonatkozásában a hiteles és további következtetések levonására, illetve további elemzések megalapozására alkalmas vizsgálathoz valamifajta inter-, illetve multidiszciplinaritást alkalmazó módszerre van szükség; azaz a vizsgált témában – a hagyományosan legerőteljesebb közigazgatási jogtudomány módszerei és eredményei mellett – az egyéb társadalomtudományok, így pl. a legtágabban értelmezett politikatudomány, a szervezéstudomány [szervezés-vezetés elmélet; általános és ágazati szervezéstan(ok)] a közpolitikatudomány, a szűkebben értelmezett közigazgatás-tudomány (közigazgatás-elmélet, illetve közigazgatástan), a tágan értelmezett menedzsment-tudományok, a statisztika, a szociológia, szociálpszichológia vagy éppen a keresztyén szociáletika, illetve gazdaságetika (!), sőt, egyes természettudományok vizsgálati módszereiből,13 megállapításaiból érdemes egy olyan erőteljes tudományos és tárgyi keretet kovácsolnunk, amelyben, illetve amelyhez képest a szűkebben vett jogtudományi érvelések és szövegszintű vizsgálatok is elnyerhetik valós helyüket és értéküket…[Habilitációs tézisek]”

„A mű címében szereplő „köz” szó egyszerre utal a közösségre, az államilag szervezett társadalomra, amely „tárgya”, igénybe vevője és formálója a közigazgatásnak, továbbá a közhatalom birtokában eljáró szervekre, valamint arra a tudományos közegre, amely valamilyen mértékben maga is alakítja a közigazgatást.
Ezen írás – valamennyi, a szerző által lényegesnek tekintett területen – tudatosan keresi a tágabb összefüggéseket, a tendenciaszerű változásokat és azokat a kontextusokat, melyek legalább részben kiegészítik, illetve meghaladják azt a hagyományos alapállást, amely a közigazgatási jelenségek vizsgálatának egyedüli érdemi iránypontjaként a tételes jog és a jogtudomány által felkínált módszereket tekinti. Ennek megfelelően A köz természete a magyar közigazgatás aktuális jelenségeit, éppen divatozó megoldásait a hagyományos jogi konstrukciókkal való összevetésen túl – egyebek mellett – a tartós közpolitikai folyamatok szemszögéből is elemzi. [Könyv]”

Forrás:
Új irányok a magyar közigazgatás-tudományban: Habilitációs tézisek; Rixer Ádám; Szent István Egyetem; 2014 (pdf)
A köz természete – új irányok a magyar közigazgatásban és közigazgatás-tudományban; Rixer Ádám; Patrocinium Kiadó; ISBN: 978-615-5337-32-1; 2013

A bejegyzés kategóriája: jog, közigazgatás:magyar, szakirodalom
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.