Az adatgazdaság a fejlődés új motorja, ez új megközelítést igényel a versenyszabályozásban

„Az Economist május 6-án megjelent számának címlaptörténete az adatgazdaság volt. A lapban ritkán előforduló terjedelemben foglalkoztak – az amerikai piacra fókuszálva – az adatgazdaság bemutatásával, egyik kiemelt cikkükben pedig az adatgazdaság óriáscégei révén felmerülő új szabályozási dilemmákkal. A címlapon grafikai szellemességgel is megjelenített, a már-már közhelyszerűen emlegetett mondás, miszerint az „adat az új olaj” ezúttal a trösztellenes szabályozás szempontjából került terítékre. Ahogy az írás rámutat: vannak olyan újonnan piacra kerülő nyersanyagok, amelyek egész új iparágakat indíthatnak be, gyors növekedésükkel azonnal monopolhelyzetű óriáscégeket teremtve meg. Jó száz évvel ezelőtt ez a Standard Oil volt Amerikában, aminek a vége az óriáscég feldarabolása lett, a verseny feltételeinek megteremtése érdekében. Ma a dinamikusan növekvő adatgazdaságot öt cég uralja Amerikában: az Alphabet (a Google anyavállalata), az Amazon, az Apple, a Facebook és a Microsoft. Ezek az óriások megállíthatatlannak tűnnek: 25 milliárd dolláros éves összesített nettó nyereségükkel a világ öt legértékesebb cégét jelentik. Az Amazon az Egyesült Államokban a teljes online kereskedelmi forgalom felét hasította ki magának, a Google és a Facebook pedig szinte önmagukban szippantották be az online reklámpiac növekedéséből származó többletbevételeket.

A versenyszabályozás egyelőre nem tud mit kezdeni a jelenséggel, mivel nem állítható, hogy a fogyasztók károsodnának az oligopol szerkezettel. Kifejezetten igénylik az óriások szolgáltatásait, amiért legtöbbször fizetniük sem kell. Pontosabban: azzal fizetnek, amire nem is gondolnának ilyen összefüggésben: az adataikkal. Az iparág növekedési motorja ugyanis éppen az „adathálózati hatás”: az adathasználat több felhasználót vonz, akik újabb adatokat generálnak, amelyek segítenek fejleszteni a szolgáltatásokat, újabb és újabb felhasználókat vonzva.

A Facebook vagy a Google számára az adatok értékét sokáig a célzott hirdetések lehetősége jelentette. Ma már ennél is nagyobb potenciál van a mesterséges intelligencia (AI) fejlesztésében, aminek motorját éppen a beáramló hatalmas adatmennyiség „olaja” hajtja. A fordítások, a vizuális felismerő képességek vagy a személyiség feltérképezése hatalmas lépésekkel halad előre. A „digitális univerzum” mérete szédítő ütemben, exponenciálisan növekedik: előrejelzések szerint 2025-re eléri a 180 zettabyte-ot (21 nulla a 180 után), áthatva a gazdaság minden szegmensét. (Ma már olyan „hagyományos” óriások is „adatcégként” jellemzik magukat, mint a GE vagy a Siemens.) Az adatok jellemzői is megváltoztak: ma már nem elsősorban digitalizált adatbázisokat jelentenek, hanem nagyrészt strukturálatlan adatok valósidejű áramlását, illetve ezek elemzését. Nem csak a közösségi hálókon megosztott videók és fotók lehetnek a források, hanem akár a munkába igyekvő dolgozó is, az autó motorjába épített érzékelőkön keresztül. A „tárgyak internete” gigászi mértékű információval látja el az adatgazdaságot, szintén önmagát erősítő módon: az önvezető autók által közvetített adatok nem csak feldolgozandó nyersanyagot szolgáltatnak, hanem olyan szolgáltatásfejlesztést is generálnak, amelyek az önvezetés képességét javítják. Ez magyarázhatja, hogy az önvezető autók fejlesztésére összpontosító, jelenleg évi 25 ezer autót gyártó Tesla piaci értéke ma magasabb, mint a 2,3 millió autót értékesítő GM-é.

A kimeríthetetlen bőséggel rendelkezésre álló adatok megváltoztatják a verseny jellegét is. Nem csak az említett adathálózati hatás révén, hanem azzal is, hogy időben ki tudják iktatni felemelkedő versenytársaikat. A technológiai szektort korábban éppen az hajtotta, hogy az iparági óriások gyakran elkényelmesedtek, és nem vették észre azokat a garázscégeket, amelyek technológiai szintváltásukkal később átrendezték a piacot. Az „adatkorszakban” ez már sokkal kevésbé elképzelhető: a Google tudja, mire keresnek rá az emberek, a Facebook tudja, mit osztanak meg, az Amazon pedig azt, hogy mit vásárolnak. Ennek köszönhetően az óriások még a nagy növekedésük előtt fel tudják vásárolni – hatalmas összeget kínálva – a feltörekvő újítókat, ahogy tette azt a Facebook is a WhatsApp-pal. Vagyis az új gazdaságban éppen az adat, az információ az, amely – mivel kevés kézben összpontosul – meg tudja fojtani a versenyt.

Az Economist felhívja rá a figyelmet: napjaink „trösztirtóinak” nem elég a vállalatok pénzben kifejezett értékét figyelembe venniük a felvásárlások engedélyezésénél, hanem az adatvagyonban rejlő potenciált is figyelembe kellene venniük. A kevés kézben összpontosuló hatalmas adatkészletek ugyanis ijesztő mértékű hatalmat jelentenek az óriásvállalatok kezében. Nem egyértelmű ugyanakkor, hogy mi lehetne az ellenszer. A Standard Oilt annak idején feldarabolták, de ha ma a Google jutna hasonló sorsra, és létrejönne mondjuk 5 „kis Google”, az egyik közülük rövid időn belül ismét hasonló mértékben uralná a piacot. Az átláthatóság önmagában segítene, vagyis hogy az adatokat – tudatosan vagy akaratukon kívül megosztók – tisztában legyenek azzal, hogy milyen információkat adnak át ők maguk vagy adnak át róluk különböző szolgáltatók. A transzparenciának ugyanakkor a privátszféra védelme szab erős korlátokat. A kormányzat a verseny fenntartásához a közadatok könnyű hozzáférésével járulhat hozzá, lejjebb helyezve a piaci belépési küszöböt, ami azonban szintén felvet személyes és egyéb biztonsági szempontokat. Ugyanakkor, ha nem sikerül ezeket a dilemmákat feloldani, akár állandósulhat is az a helyzet, hogy a szélsebesen növekvő adatgazdaságot néhány óriásvállalat uralja.”

Forrás:
The world’s most valuable resource is no longer oil, but data. The data economy demands a new approach to antitrust rules; The Economist; 2017. május 6.
Data is giving rise to a new economy. How is it shaping up?; The Economist; 2017. május 6.

A bejegyzés kategóriája: energia, gazdaság, informatika, jog, közigazgatás:külföldön
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.