A „delivery unit”-ok tündöklése és bukása – tanulmány a sikeres közigazgatási működés feltételeiről

„A „delivery unit” (továbbiakban: DU) kifejezésnek nem ismert egyelőre a magyar megfelelője, így – mivel egy tükörfordítás szokatlan eredményre vezetve – jó szokásunktól eltérően ezúttal eltérünk a magyarítástól. (Örömmel vesszük ugyanakkor olvasóink javaslatát egy célszerű magyar kifejezésre.)

A DU eredeti ötlete Tony Blair brit miniszterelnöktől származik, akik nagyívű központi kormányzati reformjainak egyik pilléreként vezette be a kormány főtitkárán (Cabinet Secretary), aki a közigazgatás működtetéséért felelős, keresztül a miniszterelnöknek alárendelt, a szaktárcáktól független, azokkal együtt tevékenykedő, Delivery Unit elnevezésű szervezeti egységet. Az elnevezés arra utal, hogy ez a szervezeti egység volt hivatott biztosítani, hogy a miniszterelnök választási programjának kulcsfontosságú ígéretei teljesülni fognak. A DU négy kiemelt területen volt felelős a kormányzati célok végrehajtásáért: egészségügy, oktatás, bűnüldözés és közlekedés. Azaz olyan célok teljesüléséről van szó, amelyek több minisztériumra is tartoznak. A teljesítményt központba állító szándék teljesen természetszerűen vezetett oda, hogy feladata hamarosan kiterjed a kormányzati teljesítmény felügyeletére más területeken is.

A DU modell ezután gyorsan terjedt világszerte, a fejlett országoktól a harmadik világig. A londoni székhelyű Institute for Government nevű független kutatóműhely most jelentette meg kutatásainak összegzését a világszerte működő intézményekről. Az elemzés szerint a DU-k közös jellemzője, hogy viszonylag kis munkacsoportok egy-egy kiemelt területen összegyűjtik az összes releváns adatot, kiemelt figyelemmel a teljesítménymutatókra, elemzik azokat, és ajánlásokat fogalmaznak meg, közvetlenül a végrehajtó hatalom feje felé. Ennek érdekében nyomon követik az előrehaladást, felderítik a problémákat és beavatkoznak azok megoldása érdekében, megvizsgálják a szakpolitikai javaslatokat azok megvalósíthatósága szempontjából, valamint felhívják a figyelmet a képességbeli hiányosságokra, célzott tréningeket és közös döntéshozatali folyamatokat ajánlva ezen szűk keresztmetszetek feloldására.

Jelenleg mintegy 25 országban működik ilyen DU: az Egyesült Királyságon kívül olyan országokban, mint Kanada, Sierra Leone, Costa Rica, Ghána, Kenya, Új-Dél-Wales (Ausztrália), Pakisztán, Peru, Szaúd-Arábia vagy Szerbia – a közigazgatás különböző szintjein, a helyi önkormányzatokig. A gyors elterjedéssel párhuzamosan ugyanakkor növekvő mértékben jelent meg a csalódottság is több országban a létrehozott egységekkel szemben. Több olyan eset is volt, amikor nagy fanfárral elindított DU-kat már gyökerestül kivágták a kormányzati rendszerből. Így az Egyesült Királyságban 2010-ben szüntették meg, maradványait a Pénzügyminisztériumnak a kormányzati reformért és teljesítményért felelős egységéhez csatolták.

A jelentés ugyanakkor rámutat: a kudarc nem törvényszerű, jól működő DU-kra pedig továbbra is szükség lehet a kormányzati gyakorlatban. Ehhez azonban megfelelő módon kell felállítani és működtetni azokat. A kutatás a jó gyakorlatok kritériumainak meghatározásához az alábbi irányokra terjedtek ki:

  • Miért vergődik és zár be oly sok DU a világon?
  • Mi a jellemzője a sikertelen modelleknek, és mi teszi sikeressé a jól működőket?
  • Mik azok a figyelmeztető jelek, amelyek óvatosságra kell, hogy intsék a jelenleg működőket?

A nagyrészt vezetői interjúkra támaszkodó elemzés tapasztalatait összegezve a jelentés hat ajánlást fogalmaz meg, a hatékony működés érdekében:

  • Biztosítsunk erős és jól látható politikai támogatást az egységnek.
  • Szorosan meghatározott hatáskörben működjön.
  • Legyen közel fizikailag is a tevékenységével segített vezető hivatalához.
  • Megfelelő szakembereket vegyen fel, jól működő szervezeti struktúrában és vezetési modellel működjön.
  • Az elvárt eredményeket kormányközi szinten is magukénak érezzék a kormányzati szereplők.
  • Vezessenek be helyben olyan rutinfolyamatokat, amelyek biztosítják a hatékonyság ellenőrzését, valamint a működés felfrissítését.

Mivel a DU-k eleve olyan területek fejlesztésére, problémamegoldására jöttek létre, amelyek az adott országban kiemelt jelentőséggel bírnak, a jelentés szerint kulcsfontosságú a kormányok számára, hogy levonják az eddigi működés tapasztalatainak tanulságát, a jobb működés érdekében.”

Forrás:
Many ‘delivery units’ fail to live up to expectations; Institute for Government; 2017. április 27.
Tracking delivery. Global trends and warning signs in delivery units; Jen Gold; Institute for Government; 2017. április 27. (pdf)
Lásd még: What is a delivery unit?; Deloitte; 2016 július (pdf)
Prime Minister’s Delivery Unit; Wikipédia

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:külföldön, szakirodalom
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.