Tanácsadó webhely nyílt az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos kötelezettségekről

„Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: Eüsztv.) 2017. január 1-én hatályba lépett rendelkezése kimondja, hogy az elektronikus ügyintézést biztosító szervek kötelesek a feladat- és hatáskörükbe tartozó ügy, valamint a jogszabály alapján biztosítandó szolgáltatásaik igénybevételéhez, lemondásához vagy módosításához szükséges ügyeknek az ügyfelekkel történő elektronikus intézését a törvényben meghatározottak szerint biztosítani.
Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatás általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: Eüsztv.) 2018. január 1-jétől valamennyi szerv tekintetében számos új vagy a korábbihoz képest más módon teljesítendő kötelezettséget határoz meg.

Hogyan tegyen eleget az elektronikus ügyintézést biztosító szerv törvényi kötelezettségeinek? Melyek a legfontosabb, az elektronikus ügyintézés biztosításához kapcsolódó határidők?

2017. június 30. – Fejlesztési, megvalósítási ütemterv meghatározása, bejelentése az EÜF felé
Ütemtervet kell készítenie az elektronikus ügyintézés biztosítása megvalósításához kapcsolódó feladatokról, és továbbítania kell azt az Elektronikus Ügyintézési Felügyeletnek (EÜF) 2017. június 30-ig.
Az ütemterv elkészítésében magasan képzett, az elektronikus közigazgatás sajátosságait kiválóan ismerő szakembereink nyújtanak segítséget. Rendelje meg az ütemterv elkészítését most mindösszesen 68.000 Ft+áfa összegért!
eGov Tanácsadó Kft., 1054 Budapest, Zoltán u. 8. félemelet 1., Telefon: +36-20-624-0164, E-mail: info@eusztv.hu

Dokumentációk elkészítése (Az ütemterv beadását követően, vagy azzal párhuzamosan)
A fejlesztési ütemterv tartalmához igazodva az alábbi dokumentumok előállítására lesz szükség:

  • fejlesztési specifikáció
  • folyamatfejlesztési terv
  • szolgáltatások igénybevételének feltételeit leíró dokumentumok
  • ügyféltájékoztatók
  • üzletszabályzat módosítások
  • belső szabályzatok módosítása

2017. július. 1. – Információátadási szabályzat elkészítése
Más elektronikus ügyintézést biztosító szervekkel való együttműködési képesség megalapozásának érdekében információátadási szabályzatot kell készíteni és az EÜF részére véleményezés céljából eljuttatni 2017. július 1-jéig.

2017. augusztus, – Szabályzatok felülvizsgálata és kialakítása

  • szükség esetén belső szabályzatok (pl. adatkezelés, adatvédelem), munkafolyamatok felülvizsgálata
  • informatikai biztonsági szabályzat kialakítása vagy esedékes felülvizsgálata, biztonsági osztályba sorolás (amennyiben az osztály nem egyezik az elvárt védelmi szinttel, cselekvési terv kidolgozása)

2017. augusztus 30. – Cégkapu
A gazdálkodó szervezetek kötelesek bejelenteni a rendelkezési nyilvántartásba a biztonságos kézbesítési szolgáltatási címet. Ez a céges ügyfélkapu, vagy röviden cégkapu. Az önkormányzatoknak pedig fel kell készülniük arra, hogy fogadják a cégkapun keresztül érkező leveleket.

Elektronikus ügyintézés biztosítása és informatikai együttműködés
Az elektronikus ügyintézést biztosító szervek 2018. január 1. napjától kötelesek az ügyek elektronikus intézését az Eüsztv.-ben meghatározottak szerint biztosítani, és az informatikai együttműködést vállalni…”

Forrás:
eüsztv tanácsadás – Tájékoztató az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos kötelezettségekről; eGov Tanácsadó Kft; 2017. június
Szerkesztői megjegyzés:
A tanácsadási szolgáltatást nyújtó és a http://www.eusztv.hu/ webhelyet üzemeltető eGov Kft. egyben az eGov Hírlevél kiadója is.
A webhelyen további tájékoztatók, információk várják az érdeklődőket

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , .
Közvetlen link.