Magyar nyelvű közigazgatási képzés indul Kolozsváron

„Szükség van a magyar nyelvű közigazgatási képzésre és az együttműködésre az önkormányzatokkal – állapították meg Kolozsváron felsőoktatási és önkormányzati szereplők. A csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen induló magyar nyelvű közigazgatási alap- és mesteri képzésről beszélgettek.

Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese kifejtette, az egyetem gazdag kínálata mellett fontos, hogy anyanyelven történő, minőségi képzést kínáljanak a hallgatók számára. Remélik, hogy a szatmári és sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatok mellett megvalósul, hogy közigazgatási alap és mesteri képzést elindíthatnak Kolozsváron is – ennek egyetlen akadálya egyelőre a kormányhatározat, amely az új programokat tartalmazza. Ez remélhetőleg július előtt megjelenik – hangzott el.

Nem árt, ha egy államnak hatékony és jól képzett közigazgatási rendszere is van hozzáértő alkalmazottakkal – mutatott rá Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnök kifejtette, ez hiányzik Romániában, pedig szükség van egy az államot a politikai változásoktól függetlenül működőképesnek tevő szakmai háttérre. Utánpótlásra van tehát szükség, mert 1989 után a közigazgatás nagy része a korábbi rendszer adminisztrációs tapasztalatait hozta magával, illetve voltak, akik menet közben tanultak, így emiatt is érződik egy éles törés a közigazgatásban – mondta a politikus. Hangsúlyozta, a nyelvi szempont fontos: a tömbvidéken és interetnikus környezetben is fontos a magyar közösségnek, hogy a közigazgatás nyelvét magyarul is ismerjék.

Átfogó, minőségi programot terveznek
Egy hároméves alapképzést állítottak össze, amely általános ismereteket biztosít jogi, menedzsment, szociológiai megközelítéseket is magába foglalva, illetve egy mesteri program is inful, amely a gondolkodásváltást segítené elő főként vezetői pozíciókat elfoglalók számára – hangzott el a tanácskozáson. A kar nemcsak Magyarországgal, hanem az Egyesült Államokkal, rangos egyetemekkel is együttműködésben áll.

Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese rávilágított: sok regresszív jel mellett pozitív fejlemény egy ilyen képzés indulása. Ki kell alakítani és fenn kell tartani egy szerves kapcsolatot az önkormányzatokkal, erre jó eszköz lehet ez a magyar nyelvű képzés.

Cziprián-Kovács Lóránd, a sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozat igazgatója elmondta, meredeken zuhan a hallgatói létszám. 2008-ban egy évfolyamon hetven hallgatót számláltak, most húszat. A környező megyékből érkeznek hallgatók, vannak azonban Erdélynek olyan részei, amelyet nem fedtek le: elsősorban Maros megyét, innen ugyanis kevés diák érkezett, de Hunyad, Bihar megye is ide tartozik. Üdvözlendő ugyanakkor a kolozsvári szak indulása, szükséges volt ez a lépés, és reméli, hogy a szatmári és szentgyörgyi képzések is megmaradnak – fogalmazott.

Megyevezetők: át kell alakítani a közigazgatási rendszert
„Kilenc éve vezetem az intézményt, és fül után hegedülök” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke. Kiemelte, fontos az egyetemen elsajátítani egy szakmát, ugyanakkor ez csak az egyik része a kérdésnek: a gyakorlati oldalt is fel kell építeni. Ez utóbbiról azt tapasztalja, hogy sokan azért iratkoznak be képzésekre, hogy legyen diplomájuk és a fizetésüket emeljék.

Fontos volna viszont szerinte, hogy az elkövetkezőkben szakmailag és anyagilag tisztességes karriert lehessen építeni, megnyílik most annak is a lehetősége, hogy az intézményvezetők maguk döntsenek az alkalmazottak bérezéséről. Az elmúlt hat évben nagy százalékban voltak mozgások a közigazgatási intézményekben a rossz bérezés miatt, de ez ingamozgás, pozitív elmozdulás várható – fejtette ki a tanácselnök.

Háromszéken szeretnék, hogy a jövőben megerősítsék az együttműködést a kolozsvári fakultással és a szentgyörgyi tagozattal – hangzott el. Tamás kiemelte: sok székelyföldi család van, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy a gyerek máshol járjon egyetemre, viszont fontos volna átalakítani a megyén belül a közigazgatási rendszert.

Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke kifejtette, elértéktelenedett a köztisztség és a közméltóság is, ennek helyreállításában fontos szerepe van az egyetemnek. A közigazgatási rendszer jelenleg óriási feladatokat ró egy vezetőre, legyen szó akár polgármesterről, alpolgármesterről, elnökről, ilyenkor nagyon fontos, hogy milyen az a megye-, vagy városmenedzser, akire ráruházhatnak feladatokat. Szükség volna a magyar nyelvezet használatára és hivatalos iratok egységes megszerkesztésére is – tette hozzá a megyevezető. Beszélt arról is, biztosítani kell a beiratkozó hallgatók gyakorlatozását.

Vákár István a Kolozs megyei tanács alelnöke elmondta, ki kell nevelni egy új generációt, mert gyakran nincs akinek kiadni a munkát. Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója arról beszélt: az alapítvány mellett 15 éve létrehozták a szórványkollégiumot, a képzés fontosságát maga is hangsúlyozni tudja. Reméli, a jövőben hozzáértő közigazgatási szakemberek dolgoznak majd a képzés hozzájárulásával, hiszen gyakran megvan a jóindulat, de nincs meg a hozzáértés.”

Forrás:
Magyar nyelvű közigazgatási képzés indul Kolozsváron; Kustán Magyari Attila; Tisza News; 2017. június 8.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:külföldön, művelődés
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.