Csepreghy Nándor: háromszorosan megtérülő befektetés Magyarország

Ambiciózus célokkal vágott neki 2017-nek a magyar fejlesztéspolitikai rendszer. Mennyi valósult meg az első fél év végére a tervekből?
– Időarányosan minden mutató megfelel a tervnek a 2014–2020-as fejlesztési ciklusban. Jelenleg 524 meghirdetett felhívás van megközelítőleg 9325 milliárd forint értékben, ami meghaladja a keretösszeg 100 százalékát. Az a cél, hogy az év végéig az egyes operatív programokban a kötelezettségvállalás szintje elérje a 85 százalékot. Ebből 69 százalék már teljesült, mivel eddig 6121 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda közel 58 ezer győztes pályázónak. Másik fontos sarokszám, hogy idén 2700 milliárd forint ténylegesen rá is kerüljön a nyertes önkormányzatok és cégek számlájára. Közel 1000 milliárdot már kiutaltak, amiből június utolsó hetére koncentrálódott 204 milliárd. A teljes hétéves időszakot tekintve 46 800 kifizetéssel rendelkező projektnél tartunk 2685 milliárd forintos összegben.

A slágerpályázatoknál lehet számítani a közeljövőben keretemelésre?
– A makrogazdasági mutatók lehetővé teszik, hogy akár 1000 milliárd forintnyi hazai forrással is kiegészítsük az uniós támogatásokat, vagyis programonként 10 százalékkal megemelhetjük az eredetileg rendelkezésre álló összeget. Ma már nem kizárólagos a brüsszeli pénzcsap, a kormánynak van mozgástere, a fejlesztések harmada mögött a magyar költségvetés áll. A túlvállalás kedvezményezettjei a magyar kisvállalkozók lehetnek, akik várhatóan többet költhetnek eszköz- és gépvásárlásra, kapacitásbővítésre. A túligénylés ismeretében akár az ősszel döntés születhet a keretemelésekről.

A korábbi gyakorlattal szakítva, a forráselosztás kapcsán többször hangsúlyozta a kormány: olyan szereplőket preferálnának, akik hozzá tudnak járulni hazánk gazdasági növekedéséhez, illetve a foglalkoztatáshoz. Kitartanak ezen nézetük mellett?
– Az uniós válsághelyzetek, élen a Brexittel, megmutatják, hogy ez az egyetlen járható út. Noha úgy látszik, a britek féltársulási megállapodásban maradnak az európai közösséggel, egy újfajta gazdasági együttműködés jön létre. Nyugat-Európa szerepét a gazdasági növekedés terén átveszi Kelet-Közép-Európa – persze az életszínvonal-beli különbségek ledolgozása hosszabb lesz. Minden olyan országnak, amelynek van lehetősége külső fejlesztési forrásokat bevonni, nem szabad csak a túlélésre ösztönöznie a saját vállalkozásait, hanem az elrugaszkodásuk a cél. Vagyis meg kell teremteni annak az elvi lehetőségét, hogy ha drasztikusan csökkennek, vagy már egyáltalán nem lesznek uniós támogatások, ezek a cégek akkor is tovább bővülhessenek az addig elért tőkefelhalmozás és technológiai fejlettség révén.

Ezek szerint a hazai fejlesztéspolitika elvégezte a feladatát?
– Minden eddiginél hamarabb, március végéig kiírta az összes EU-s pályázatot a kormány, a jövő tavaszi választásokig pedig mindet el is bírálja. Ezután az összesen hét plusz két éves ciklusban öt évünk marad a projektek befejezésére szemben a 2007–2013-as időszak néhány hónapba sűrített rohamtempójával. A cégeket abban kell segítenünk, hogy minél gyorsabban hívják le a pénzt, minél gyorsabban valósítsák meg a beruházásokat. Ezáltal teremtsenek munkahelyeket, vagy termeljenek több állami bevételt, hogy az állami újraelosztó-rendszerben jóléti kiadásokra is lehessen költeni.

A kkv-szektor számottevő része csak vissza nem térítendő támogatásban gondolkodik, a kölcsönnel kínált forrástól ódzkodik. Miért?
– A magyar vállalkozók okosak és leleményesek, a rendszerváltás óta eltelt 28 évben megtanultak a semmiből várat építeni. Bár sokszor lehetetlen helyzeteket is képesek megoldani, ennek a mentalitásnak a következménye, hogy amíg van ingyenpénz, addig nem lépnek még az olcsó pénz felé sem. Nem azt szeretnénk, hogy az egyikről hirtelen álljanak át a másikra, hanem azt, hogy az arányok váljanak kiegyenlítettebbé, ami a magyar gazdaság szempontjából is egészséges. A 2007–2013-as ciklus legnagyobb hibája az volt, hogy olyan cégek kaptak pénzt, amelyek saját erőből képtelenek voltak nyereséget termelni. Ehhez képest a 2014–2020-as időszakban nem önmagában a profitabilitás a cél, hanem az, hogy lerövidüljön egy-egy nagy beruházás megtérülése.

Sok cég a közbeszerzési kötelezettségtől is menekül, inkább visszafogja a termelési volument, csak ne kelljen lebonyolítania az eljárást. Erre mi a magyarázat?
– Próbálnak szabadulni minden adminisztratív tehertől, holott magától értetődően kötöttebb a fejlesztési forrás felhasználása, mint egy szimpla banki hitel. Hazánknak szigorú elszámolási kötelezettsége van az Európai Bizottság felé. Épp a közbeszerzésekkel tudjuk igazolni, hogy szabályosan költjük el a Brüsszelből érkező pénzt, tehát a legjobb minőséget vesszük a legolcsóbb áron. Szerencsére ma már nem a legolcsóbb nyer az ajánlati árat figyelembe véve: bele kell kalkulálni, hogy a közbeszerzés keretében megvásárolandó termék vagy szolgáltatás teljes életciklusát tekintve mennyibe kerül a megrendelőnek.

Günther Oettinger uniós költségvetési biztos egy interjúban kijelentette: a nettó befizető tagállamok, mint Németország, nettó haszonélvezők is egyben, hiszen a kedvezményezettek, köztük a magyarok, úgy költik el a pénzt, hogy megrendelésekkel látják el a német ipart, német gépeket vesznek. Egyetért vele?
– Lényegében Lázár János tavaly tavasszal elmondott gondolatainak adott nyomatékot Oettinger biztos. Pedig amikor a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, nem lehet megítélni Magyarország nettó pénzügyi mérlegét annak alapján, hogy mennyi a tagdíjunk és mennyi az általunk lehívható források mennyisége, a teljes magyar ellenzék és a kritikus gazdasági közvélemény felháborodott. Azóta már tudjuk, a német, francia vagy brit gazdaságnak nem is ugyanakkora, hanem sokkal nagyobb üzlet a kohéziós és strukturális politika: egyeurónyi befektetés három-öt éves távlatban háromeurónyi megrendelést hoz a gazdasági szereplőik számára.

Ha csak a visegrádi négyekre szűkítjük a kört, fejlesztéspolitikában a lengyelek, a csehek és a szlovákok előtt járunk. Az állami háttérintézetekre bízott projektekből fakad a versenyelőnyünk?
– Jelentősek az állami beruházások, de a fejlesztési források 60 százaléka a versenyszférába áramlik. Az előleg felvételével kikerül a forrás a gazdaságba, és a beruházás befejezéséig pörgeti azt. Ahány ország, annyi fejlesztéspolitikai rendszer, Varsónak, Prágának és Pozsonynak másféle harcokat kell megvívniuk, mint nekünk. Ettől függetlenül tény, hogy a meghirdetett forráskeret, illetve az igényelt, leszerződött és kifizetett támogatás tekintetében is jobban állunk náluk. Míg mi az előző ciklusban az infrastruktúrát helyeztük előtérbe, addig a lengyelek a vállalkozásfejlesztést, ezek a szerepek a mostani időszakra cserélődtek fel.

Mi a V4-ek legerősebb közös motivációja a térségben?
– Egy észak–déli korridor létrehozása. A rendszerváltást követően mindenki a kelet–nyugati irányú gazdasági együttműködésre rendezkedett be, az EU keleti bővítésével ez csak erősödött. A világgazdasági folyamatok változásával azonban sokat profitálhat a térség abból, hogy tranzitterületen fekszik. Az észak–déli közlekedési folyosó Lengyelországtól a Balkán-félsziget számos pontjáig vezethet, ennek a koncepciónak ugyanúgy a része a Budapest–Belgrád-vasútvonal, mint a Balti-tenger összekötése az Adriával.

Ha már Budapest–Belgrád: rengeteg támadás érte a 750 milliárd forintosra becsült óriásberuházást, egyebek mellett a kínai hitel miatt.
– Ahol belép a belpolitikai támadás lehetősége, ott megszűnik a racionális gondolkodás, holott a nemzetközi gazdasági közvélemény éljenzi a beruházást. A kormány feladata a legjobb finanszírozási modell megtalálása – ha van a kínai hitelnél kedvezőbb, akkor azt kell választani.

Ugyanez az analógia vonatkozik Paks II.-re és a 10 milliárd eurós orosz hitelre?
– Ez egyrészt energetikai szuverenitási, másrészt gazdaságfejlesztési kérdés abban a tekintetben, hogy minden iparági prognózis szerint az elektromos áram fogyasztása növekvő tendenciát mutat. Ha a magyarországi elektromosáram-termelés jelentős hányadát adó paksi atomerőmű lejáró üzemidejét nem újítjuk meg, nagy bajban leszünk, mert kizárólagosan energiaimportból tudjuk pótolni a szükségleteinket. A kiszolgáltatottságot el kell kerülni, fontos szempont az ellátásbiztonság mellett a kiszámítható, a versenytársakénál kedvezőbb ár az ipari és a lakossági fogyasztók számára. A zöldenergia mint alternatíva bekerülési költségét és megtérülését tekintve sincs köszönőviszonyban sem a paksi bővítéssel.”

Forrás:
Háromszorosan megtérülő befektetés Magyarország; Gyöngyösi Balázs; Világgazdaság; 2017. július 10.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:külföldön, közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.