Kritikus állapotban a vízközművek, egyszerűen elfolyik a víz

„Válságos szinthez közelít, egyes helyeken kritikus a víziközművek állapota országszerte. Kevesebb, mint 20 százalék a megfelelő minősítésű rendszerek aránya – írja az Átlátszó.
Mintegy háromezer milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy rendbe hozzák a magyar víziközmű-rendszereket, amelyeknek állapota kritikus, így azonnali beavatkozást igényelne – írja az Átlátszó egy stratégiai dokumentumra hivatkozva, amelyet a Megyei Jogú Városok Szövetsége küldött ki a településeknek véleményezésre.

Eszerint a magyar víz- és csatornahálózat nagyon rossz helyzetben van, az összes kitermelt ivóvíz 26 százaléka elszivárog, még mielőtt a fogyasztókhoz eljutna. Ennek oka pedig az, hogy a vizes cégeknek nincsen elegendő forrásuk a rendszer felújítására. A pénztelenség pedig mára odáig vezetett, hogy a teljes vízközműrendszer 80 százaléka nem kapja meg a „megfelelő” minősítést – írja a lap.

A dokumentum kitér a helyzet megoldásaira is. A szervezet véleménye szerint a legcélszerűbb az lenne, ha rendszer felújítását a lakossági vízdíjakból fedeznék a szolgáltatás teljes árát, emellett szerintük a nem lakossági fogyasztók vízdíját is emelni kellene legalább 1,5 százalékkal. Ezt az összeget a szolgáltatók később csakis a karbantartásra költhetnék. A szövetség a dokumentumban felveti továbbá: a közműadó arányosítására is szükség lenne, vagyis, hogy csökkentsék a különbséget a nagyvárosok és a kistelepülések terhei között. Végül kitérnek a közműcégek teljes állami kézbe vételére, úgy számolnak, hogy ehhez összesen 53 milliárd forintra lenne szükség. Az már más kérdés, hogy ezzel sem lehetne megspórolni a felújításhoz szükséges ezermilliárdokat – fűzi hozzá a lap.”

Forrás:
Kritikus állapotban a vízközművek, egyszerűen elfolyik a víz; Világgazdaság; 2017. július 13.

A bejegyzés kategóriája: gazdaság, közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.