A 2018/19-es tanév végére minden köznevelési intézményben lesz szélessávú internet

„Legkésőbb a 2018/19-es tanév végére Magyarország minden köznevelési, szakképzési intézményébe eljut a szupergyors internetszolgáltatás a nagy sávszélességű adatátviteli lehetőséget biztosító kapcsolaton keresztül, valamint az épületen belüli wifi-rendszerek is kiépülnek – hangsúlyozta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos Székesfehérváron.
Az Alba Innovár digitális élményközpontot bemutató sajtóeseményen Deutsch Tamás kiemelte, hogy a fejlesztések hátteret biztosítanak majd a digitális oktatásnak, amihez az alapot a digitális oktatási stratégia adja. A stratégia az oktatás teljes digitálizációját elősegíti, ehhez hasonló kevés van a világban – tette hozzá.

A miniszterelnöki biztos elmondta, hogy a internethálózat fejlesztései már zajlanak. Megjegyezte, ezzel párhuzamosan javítják az intézmények eszközellátottságát is, mert modern eszközök híján nem lehet élményközpontú oktatást megvalósítani.

Deutsch Tamás közölte, hogy az eszközfejlesztési pályázat eredményhirdetése heteken belül várható, több tízezer digitális eszközt juttatnak el az intézményekbe.

A biztos rámutatott arra, hogy a modern eszközök mellett ugyanannyira fontos a pedagógusok digitális pedagógiai tudásának, kompetenciájának gyarapítása is. Éppen ezért a több mint 130 ezer, köznevelésben dolgozó pedagógus közül 40 ezren már a most induló tanévben képzéseken vesznek részt: a tanfolyamokon laptopot is kapnak, amit használni tudnak majd mindennapi munkájuk során.

Deutsch Tamás úgy fogalmazott, hogy a jövő iskolája érdekes és digitális, mert már ma is “digitális bennszülöttek” ülnek a padokban, akiknek “technológiai univerzumban zajló oktatással” lehet élményszerűvé tenni az iskolát.

A szeptemberben nyíló Alba Innovár digitális élményközpontról elmondta, hogy vélhetően az egész országban elterjedő jó gyakorlat lesz, amihez lehetőségeihez mérten a kormány is minden anyagi és egyéb segítséget megad. Hozzátette: első körben a megyei jogú városokban működő, digitálissá váló iskolák munkáját kiegészítő élményközpontok kialakítását támogatják, amelyek létrehozása a piaci szereplők, a civilek és az önkormányzatok részvételével valósulhat meg.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, hogy az Alba Innovár jól illeszthető a Digitális Jólét Programhoz. Az élményközpont létrehozásának ötletével a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány kereste meg az önkormányzatot, amely támogatta annak létrehozását.

A városvezető megemlítette, hogy nagy igény van a központra a diákok körében, a szülők és a tanárok pedig szeretnék jobban megérteni tanítványaik “digitális világát”. Elmondta, a digitális kompetenciák fejlesztésére a város gazdasági szereplői felől is “erőteljes nyomás” volt érzékelhető.

A tervek szerint szeptembertől tanórai keretek között ingyenes programokat kínálnak a város 4-5 ezer diákja számára, részben a város, részben a támogatók jóvoltából.

Az önkormányzat márciusi közleménye szerint a digitális élményközpont létrehozását 225 millió forinttal támogatta Székesfehérvár, a támogatás három évre biztosítja a fiataloknak az ingyenes hozzáférést a központ informatikai és technikai programjaihoz.

A fiatalok digitális kompetenciájának fejlesztését szolgáló élményház terveit az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége készítette, a megnyitásához szükséges beruházást, az eszközparkot a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítvány hozta létre.

Az élményközpontban működik kiállítási tér, alkotótér és médiaműhely. A létesítményben helyet kap a többi közt a robotika és a mikroszámítógépek világa is.”

Forrás:
A 2018/19-es tanév végére minden köznevelési intézményben lesz szélessávú internet; Digitális Jólét Program Miniszterelnöki Kabinetiroda; 2017. augusztus 28.

A bejegyzés kategóriája: hírközlés, informatika, közigazgatás:magyar, távközlés, technika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Visszajelzés: A 2018/19-es tanév végére minden köznevelési intézményben lesz szélessávú internet | RAABE KLETT Oktatási Tanácsadó és Kiadó Kft.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.