Még két hónap, és élesben is működésbe lép az egységes egészségügyi informatikai rendszer

„Még két hónap, és élesben is működésbe lép az egységes egészségügyi informatikai rendszer, amely egyaránt megkönnyíti a betegek életét és az orvosok munkáját. Mivel itt gyűjtik majd az összes betegadatot, biztonsági szempontból is folyamatosan vizsgáltatják a rendszert, hogy bármilyen támadást el tudjanak hárítani.

Az egészségügyi szolgáltatók szeptem­bertől szabadon csatlakozhatnak az egységes ágazati informatikai rendszerhez (hivatalos nevén az Elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez – EESZT). Két hónap múlva pedig már minden, közpénzből finanszírozott egészségügyi szolgáltatónak – kórháznak, háziorvosnak, patikának – ebbe a felhőalapú rendszerbe kell feltöltenie a betegekkel kapcsolatos információkat, vizsgálati adatokat, beutalókat, recepteket stb. Ezzel követhetővé válik, hogy aki orvoshoz megy, arról – a megfelelő jogosultságok birtokában – azonnal tudják, milyen gyógyszereket szed, milyen érzékenysége, allergiája van, vagy milyen betegségei, műtétei voltak korábban. Elkerülhetők lesznek majd az ismételt, felesleges vizsgálatok, és a betegnek nem kell a leleteit, röntgenfelvételeit magával vinnie. Mindezzel gyorsabbá és biztonságosabbá válik az ellátás.

Vartus Gergely, az EESZT miniszteri biztosa a Magyar Időknek elmondta: a társadalombiztosítóval szerződésben álló egészségügyi szolgáltatók minden segítséget megkapnak az Állami Egészségügyi Ellátóközponttól (ÁEEK) ahhoz, hogy gyorsan és könnyen eleget tehessenek a törvényi kötelezettségüknek. A csatlakozáshoz nem kell semmilyen új szoftvert vagy eszközt beszerezni, a folyamatot pedig egy elektronikus felület is segíti. A rendszert használó orvosoknak, asszisztenseknek ugyanakkor szükségük lesz elektronikus személyi igazolványra, ezt érdemes mielőbb kiváltaniuk. Az ÁEEK már megrendelte az e-személyik olvasásához szükséges 90 ezer kártyaolvasót, ebből 28 ezret már ki is szállítottak, szeptember közepére pedig mindenütt ott lesznek.

Az egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez nincs szükség e-személyire, azonban mindenkinek érdemes átgondolnia, milyen információkhoz engedélyez hozzáférést. Alapbeállítás szerint a kezelőorvos bármilyen információhoz hozzáférhet, kivéve az érzékeny adatokat, például a pszichiátria ellátással vagy a nemi betegséggel kapcsolatosakat. Önrendelkezni az www.eeszt.gov.hu oldalon az ügyfélkapun belépve és a tajszámot megadva lehet. Akinek nincs ügyfélkapuja, a kormányablakoknál kérhet segítséget. Vartus Gergely tájékoztatása szerint eddig mintegy nyolcezren módosították az alapbeállításaikat.

A világszerte egyre gyakoribb kibertámadások miatt logikus a kérdés: mennyire lesznek biztonságban ezek a személyes információk? Ezzel kapcsolatban Szabó Bálint, az EESZT szakmai vezetője hangsúlyozta: a rendszert az adatvédelmi szempontból a legmagasabb, 5-ös fokozatú biztonsági osztályba sorolták, és kialakí­tása során figyelembe vették az adatvédelmi hatóság ajánlásait. Az EESZT minden eseményt naplóz, rögzíti a felhasz­náló adatait, a hozzáférés idejét, típusát, sikerességét és az érintett egészségügyi dokumentumot. A betegek adataihoz tehát csak az arra jogosultak férhetnek hozzá, és ők is csak a szükséges mértékben, illetve mélységben. Hozzátette: informatikai biztonsági szempontból folyamatosan vizsgáltatják a rendszert, és azon vannak, hogy bármilyen támadást el tudjanak hárítani.”

Forrás:
Hatékonyabb lesz az ellátás; Haiman Éva; Magyar Idők; 2017. szeptember 2.
Lásd még: EESZT Információs portál

A bejegyzés kategóriája: egészségügy, közigazgatási informatika
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.