Később lesz kötelező az elektronikus közbeszerzés

„Jövő év április 15-ig tolná ki az elektronikus közbeszerzési rendszer kötelező alkalmazásának határidejét a Miniszterelnökség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kérésére.
Az elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) kötelező alkalmazásának bevezetésére a korábbi, 2017. december 31-i céldátum helyett 2018. április 15-től kerülne sor, amennyiben az Országgyűlés elfogadja azt a törvénymódosító javaslatot, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kósa Lajos fideszes képviselő nyújtottak be. Ezzel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kérésének tesznek eleget, mivel a szervezet ennyi időt kért a piaci szereplők számára a felkészülésre.

A kijelölt későbbi céldátum még így is jóval megelőzi az uniós irányelvek által meghatározott, 2018. október 18-i határidőt. Egyúttal lehetővé tennék azt, hogy a jogalkalmazók már jövő év január 1-jétől alkalmazzák önkéntesen a Miniszterelnökség által működtetett EKR-t.

Az elektronikus kommunikáció és dokumentumcsere esetében az irányelvi elvárások értelmében a közbeszerzési eljárásokban az ajánlatkérők és az ajánlattevők, illetve részvételi jelentkezők közötti interakciók során kizárólag elektronikus út vehető igénybe a hagyományos papíralapú kommunikáció helyett.
Így például az ajánlat benyújtásakor, kiegészítő tájékoztatás kérésekor vagy a válasz megadásakor, a hiánypótlás során, az eredmény közlésekor az érintett szereplőknek a dokumentumokat elektronikus úton kell a másik fél számára eljuttatniuk.

Tekintettel arra, hogy a magyarországi közbeszerzési eljárásokban elsősorban a papír alapú kommunikáció érvényesül, az elektronikus folyamatokra való felkészülés rendkívüli fontossággal bír – olvasható a jogszabály módosító indoklásában. E szerint az e-közbeszerzés kötelező bevezetésének elhalasztása és ezzel együtt az EKR önkéntes alkalmazási időszakának meghosszabbítása a közbeszerzési eljárásokban érintett szereplők – így különösen az ajánlattevők, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) – oldaláról merült fel igényként, a rendszer jobb megismerhetősége, az elektronikus kommunikációra való áttérés megkönnyítése érdekében. A törvényjavaslat benyújtására ezen visszajelzések és az MKIK javaslatai alapján került sor.”

Forrás:
Később lesz kötelező az elektronikus közbeszerzés; Világgazdaság; 2017. november 8.
T/18307 A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról; Országgyűlés; 2017. november 10.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatási informatika, törvények, határozatok
Kiemelt szavak: , , , , , , , , .
Közvetlen link.