„„A színes, plasztikus, hangos televíziós készülék, életnagyságú képeivel és ismétlő szerkezetével akár hónapok múlva is lepörgethetjük az elmúlt eseményeket” – csodálkozott rá a rádiónál éppen hogy fiatalabb találmányra, a televízióra Molnár Ferenc író 1935-ben. A többi immár történelem. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió már önmagában a történelem része: előbbi 1925-től, utóbbi 1957-től vált sorsfordító időkben és békés korszakok langymelegében a magyar sors krónikásává – és néha alakítójává. Ez a két ilyen múlttal rendelkező intézmény már rég megérdemelte, hogy múzeum mutassa be a történetüket – mégis 2011 nyaráig kellett arra várni, hogy megnyíljon a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum Budapesten.
Pedig a történet régen csaknem hetven éve kezdődött: már 1942-ben javasolta Ortutay Gyula, hogy jöjjön létre egy rádiómúzeum. A neves néprajzkutató és politikus – akkoriban még Kozma Miklós MTI-elnök gyermekeinek házitanítója és a Magyar Rádió lektora, később miniszter – úgy vélte: a felvételeket, a dokumentumokat és az eszközöket el kellene menteni az utókor számára. A háború azonban meghiúsította a terveket, sőt az ostrom alatt megsemmisült a történeti levéltár is. A rádiómúzeum ötlete ezek után évtizedekig Csipkerózsika-álomba merült, miközben elkezdődtek a Magyar Televízió adásai is.
Ahhoz, hogy végül megszülethetett az egyesített múzeum, két ember több évtizedes kitartására volt szükség: a rádióban Salamon István, míg a televízióban Koreny János számít a külön utakon elindult gyűjtemények atyjának. Két megközelítés, kétféle indíttatás, kétféle pályaív: Salamon magyar–könyvtár szakon végezve a rádió archiválásának, az intézmény irodalomtörténetének szentelte munkásságát, és irodalommal foglalkozott szerkesztő-riporterként is, míg Koreny elektromérnökként dolgozott a televíziónál, annak műszaki fejlesztésében, üzemeltetésében, majd a szervizmunkálatokban vállalva részt.
…
De miként lehet érdekesen bemutatni ezt az alapvetően régi technikai eszközökre épülő kiállítást a laikusoknak? A múzeum gyűjtőköre a tárgyi relikviákra, fotókra, plakátokra, kisnyomtatványokra, szórólapokra és a műszaki tervrajzokra terjed ki. „Ezt a kincset egészítik ki a hangdokumentumok, amelyek együtt a 20. századi társadalomtörténetre és kultúrára is reflektálnak” – beszél a kiállítás egyik vezérfonaláról Salamon István. Ennek szellemében a rádiós részleg kronologikusan halad végig a húszas évek kezdetleges szerkezeteitől a ma is használt eszközökig. Az egy időszakból származó eszközök, berendezések, fekete-fehér fotók vagy éppen színes plakátok alkotják azt az egyveleget, amellyel minden egyes kor hangulatát be tudják mutatni…
…
Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum
1088 Budapest, Pollack Mihály tér 8–10.”
Forrás:
hg.hu, Rajcsányi Gellért, 2011. november 12.
Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum – MTVA
