„Szerte a világban hatalmas lelkesedés övezi a technológiai innováció Szilícium-völgy által szimbolizált típusát. Azzal a rejtvénnyel kell azonban szembenéznünk, hogy igen nehéz kimutatni ezen újítások kedvező hatását a GDP-mutatóban.
Ami ma történik, az hasonló ahhoz, ami néhány évtizede zajlott le a személyi számítógépek korai időszakában. Robert Solow közgazdász – aki Nobel-díjat kapott a gazdasági növekedésről szóló elméletéért – 1987-ben arra panaszkodott, hogy „mindenhol látható a számítógép-korszak hatása, kivéve a termelékenységi statisztikákat”. Számos lehetséges magyarázata van ennek a jelenségnek.
Talán a GDP nem teljesen tudja megjeleníteni az életszínvonal azon fejlődését, amelyet a számítógép-korszak újításai eredményeztek. Vagy talán ez az innováció kevésbé jelentős, mint ahogy azt az az iránt rajongók hiszik. Ahogy az kiderült, mindkét állításban van némi igazság.
Emlékezetes, hogy néhány éve, éppen a Lehman Brothers csődje előtt, a pénzügyi szektor még azzal büszkélkedett, hogy mennyire innovatív ez az ágazat. Nem is várhattunk volna kevesebbet, azt alapul véve, hogy a pénzügyi intézmények szerte a világban a legjobb szakembereket vonzzák magukhoz. Közelebbről megvizsgálva a szektort azonban kiderült, hogy ez a fajta innováció arról is szólt, hogy miként kell másokat becsapni, illetve manipulálni a piacokat úgy, hogy azt nem leplezik le (legalábbis sokáig).Ebben az időszakban, amikor az erőforrások ebbe az „innovatív” szektorba áramlottak, a GDP értéke jelentősen alacsonyabb volt, mint előtte. Ez az „innováció” még a legjobb időkben sem vezetett el az életszínvonal emelkedéséhez (kivéve a bankárok esetében), valójában válságot okozott, amiből éppen most mászunk ki. Összességében ennek az „innovációnak” a nettó társadalmi hozzájárulása negatív volt.
Ezt az időszakot megelőző dot-com lufi korszakot is innováció jellemezte – a honlapok révén pedig lehetővé vált a kutyaeledelek és az üdítőitalok online vásárlása. Ez az időszak legalább örökül hagyta a hatékony keresőmotorokat és az optikai szálas infrastruktúrát. Azt azonban nem egyszerű megbecsülni, hogy az online vásárlás okozta időmegtakarítás, illetve – az online ár-összehasonlítás miatt megnövekedett versenynek köszönhető – költségspórolás miként hat az életszínvonalunkra.
Két dolgot tisztázni kellene. Először is egy innováció profitabilitása nem jó mérőszám arra vonatkozóan, hogy megtudjuk, az mennyivel járul hozzá életszínvonalunkhoz. A „győztes mindent visz” jellegű gazdaságunkban egy olyan újító, aki jobb honlapot fejleszt ki az online kutyaeledel-vásárláshoz, amelyet a világ bármely internetezője használni tud a kutyaeledelek megrendelésére, hatalmas profitot tud létrehozni. A szállítási szolgáltatás nélkül azonban ez a profit egyszerűen más szereplőkhöz vándorolt volna. A honlapok nettó hozzájárulása a gazdasági növekedéshez valójában viszonylag kis mértékű lenne.
Továbbá, ha egy innováció, mint például az ATM-ek használata a bankszektorban, a munkanélküliség növekedéséhez vezet, a társadalmi költségek – így azok szenvedései, akiket elbocsátottak, illetve az a megnövekedett kiadás, amelyet a munkanélküli segélyek fizetése okoz a költségvetésnek – pedig nem jelennek meg a cégek profitabilitásában.
Hasonlóan a GDP-mérőszám nem mutatja meg azt a költséget, amelyet a növekvő bizonytalanság okoz azoknál az embereknél, akik munkájuk elvesztésének növekvő kockázatával néznek szemben. Ugyanilyen fontos azonban azt is megjegyezni, hogy a GDP-mutató az innovációból eredő társadalmi jólét javulását sem mutatja ki pontosan.
Egy egyszerűbb világban, ahol az innováció egyszerűen a termelés költségének csökkentését jelentette, például egy autó esetében, könnyen meg lehetett becsülni az innováció értékét. De amikor az innováció az autó minőségére hat ki, ez a feladat már jóval bonyolultabbá válik.
Ez még jóval nyilvánvalóbb más területeken: miként lehet pontosan felmérni azt a tényt, hogy az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egy szívműtét ma már sokkal nagyobb valószínűséggel lesz sikeres, mint régen, ami a várható élettartamot és az életminőséget jelentősen emeli?
Mindent egybevetve mégsem kerülhetjük el azt a kellemetlen érzést, hogy az utóbbi időszak technológiai innovációjának hozzájárulása az életszínvonal hosszú távú növekedéshez valószínűleg jelentősen kisebb mértékű, mint ahogy azt az innovációért lelkesülők állítják.
Számos intellektuális törekvés történt, hogy a reklám- és marketingköltségeket minél jobban maximalizálják, annak érdekében, hogy elérjék azokat a fogyasztókat, akik megvásárolhatják az adott termékeket. De az életszínvonalat még jobban lehetett volna növelni, ha az összes innovatív tehetséget jóval alapvetőbb, vagy olyan alkalmazott kutatások szolgálatába állítják, amelyek új termékekhez vezethettek volna el.
Az valóban értékes dolognak számít, hogy a Facebook vagy a Twitter révén jobban összekapcsolódhatunk egymással. De miként lehet ezeket az innovációkat olyanokkal összehasonlítani, mint a lézer, a tranzisztor, a Turing-gép, vagy az emberi génállomány feltérképezése, amelyek mindegyike transzformatív termékek áradatát vonta maga után?
Habár talán nem tudjuk, hogy az utóbbi időszak technológiai innovációi mekkora mértékben járultak hozzá a jólétünkhöz, legalább azt tudjuk, hogy ennek hatása mindenképpen pozitív, ellentétben a pénzügyi innovációk azon hullámával, amelyek a globális gazdaságot a válság előtti időszakban jellemezték.”
Forrás:
Hogyan mérhetjük össze a Facebook értékét a géntérképével?; Joseph E. Stiglitz; VG.hu/Project Syndicate; 2014. március 24.
