Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

Eredményes az online árfigyelő, már több mint 5 százalékkal szorította le a megfigyelt élelmiszerek árait

Szerző: 2023. július 16.No Comments

„Eredményes az online árfigyelő, már több mint 5 százalékkal szorította le a megfigyelt élelmiszerek árait

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal 2023. július 1-jén sikeresen elindította az online árfigyelő rendszert. Az árfigyelő célja, hogy az egyes élelmiszeripari termékek napi eladási árának megjelenítésével segítse a fogyasztói döntéseket, és a piaci verseny fokozásán keresztül lejjebb szorítsa az árakat, ezzel is hozzájárulva a szankciós infláció mielőbbi letöréséhez, a családok megvédéséhez.

Az árfigyelő rendszerbe kötelezően a legnagyobb, éves szinten legalább 100 milliárd forint nettó árbevétellel rendelkező kiskereskedők – az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Penny, a Spar és a Tesco – szolgáltatnak adatot minden nap. Ez azt jelenti, hogy az árfigyelő mintegy 1200 üzletben a 62 termékcsoportba tartozó több mint 1000 különböző termékre vonatkozóan tartalmaz áradatokat. A rendszerhez önkéntes alapon is lehet csatlakozni, ezt a szándékot a Gazdasági Versenyhivatal felé szükséges jelezni.

A közel két hetes működés alapján megállapítható, hogy az árfigyelő hatékony, az érintett áruházláncok már több termék esetében is határozottan csökkentették áraikat, ezzel jó esély mutatkozik arra, hogy a Kormány határozott szándékának megfelelően a szankciós infláció hamarabb, már az év vége előtt egy számjegyűre csökkenjen.

A 2023. július 1. és július 12. közötti időszakban az online árfigyelő rendszerbe kötelezően szolgáltatandó 62 termékkategóriából 55 termékkategóriában csökkentek a termékek átlagárai. A 62 termékcsoport termékei esetén az átlagárak átlagosan 5,4 százalékkal csökkentek, amelynek mintegy 0,5 százalékpontos inflációcsökkentő, illetve 1,5 százalékpontos élelmiszerinflációt csökkentő hatása lehet a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve. Jelentős, több mint 20 százalékot meghaladó árcsökkenés volt tapasztalható például a fokhagyma, az alma és az újburgonya esetén, emellett közel 10 százalékkal csökkent az ára a pulykamellnek, tojásnak, egyes kenyérféléknek, valamint túrónak is. Az árcsökkentések mögött nem csak az árfigyelő, hanem a kormányzat által június 1-jétől elindított kötelező akciózás is meghatározó szerepet játszott.

Az árfigyelő rendszer látogatottságát tekintve elmondható, hogy az online platform népszerű, alig két hét alatt már 510 ezer látogatója volt, és összesen több mint 35 millió letöltés történt az oldalon. A szabadszavas keresések száma megközelíti a 186 ezret, amelyek során a látogatók leggyakrabban a tej, a csirkemell, a sajt és a vaj szavakra kerestek.

Az árfigyelő rendszer elindulása után a platformot létrehozó munkacsoport tagjai tovább dolgoznak azon, hogy újabb, felhasználóbarát fejlesztésekkel egészítsék ki a rendszert. A cél, hogy a szankciós infláció leszorítása és a családok megvédése érdekében a vásárlók minél komplexebb segítséget kapjanak a bolti árak összehasonlításában és a számukra legkedvezőbb ajánlatok kiválasztásában.”

Forrás:
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye (1. rész); Gazdaságfejlesztési Minisztérium; MTI OS; 2023. július 14.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye (2. rész); Gazdaságfejlesztési Minisztérium; MTI OS; 2023. július 14.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye (3. rész); Gazdaságfejlesztési Minisztérium; MTI OS; 2023. július 14.