Skip to main content
Európai Uniógazdaságinformatikaközigazgatás: magyarközigazgatási informatikatechnikatudomány

Vészesen alacsony a magyar cégek K+F beruházásainak mértéke (Infotér 2024)

Szerző: 2024. október 20.No Comments

„Plenáris ülésekkel indult a jubileumi Infotér Konferencia első napja október 16-án Balatonfüreden. A rendezvénysorozat tizenötödik alkalommal várja az infokommunikációs témák iránt érdeklődő vendégeket.

Az Infotér Egyesület elnöke, Soltész Attila hangsúlyozta: az Infotér egyik legfőbb célja továbbra is az inspiráció, hiszen nemcsak az informatikai diksurzusról szól a rendezvény, hanem az össztársadalmi gondolkodás megváltoztatásáról is.

Felsőoktatási versenyképességi fordulat és digitális állampolgárság

A plenáris előadások sorában elsőként Zsigó Róbertet, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettesét köszönthették a résztvevők, aki elmondta: ahhoz, hogy Európa egy versenyképes és fenntartható jövő felé fejlődjön, tehetséges és sikeres fiatalokra van szükség. „Másként fogalmazva, az eredményes kutatás-fejlesztési és innovációs céljaink legfontosabb előfeltétele a képzett, minőségi szellemi erő. Ennek az előfeltételnek színterei a felsőoktatási intézményeink. A felsőoktatásban történt sikeres versenyképességi fordulatot az is mutatja, hogy egyetemeink egyre előkelőbb helyen szerepelnek a világranglistákon. A magyar gazdaság versenyképességének jövőbeli záloga az innováció, az Infotér Konferencia pedig egy remek lehetőség, hogy a fiatalok szélesítsék látóterüket a kutatás-fejlesztés, a digitalizáció és az innováció területén.”

A 4iG cégcsoport meghatározó piaci szereplővé vált az elmúlt években, a holding jelenéről két előadó is beszélt. Bányai Tamás, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója felvázolta, milyen változások zajlanak most a csoport háza táján. „A jövőt négy üzletágban képzeljük el: telekommunikáció, IT/SI, infrastruktúra szolgáltatás, űr- és védelmi ipari technológiák. Rengeteg cég került a holding alá, ezeket integráljuk éppen.” Az Infotér közönségének jelentette be elsőként, hogy míg a telekommunikációs üzletág márkaneve a One lesz, addig a One Solutions megoldás a vállalati, állami és közigazgatási rendszert szolgálja majd. Radó Gábor, a 4iG IT Divízió informatikai vezérigazgató-helyettese elmondta a transzformációs folyamatról jövő év első felében lecseng. Az űripari technológiai megoldásokat is leválasztják egy új cégcsoportba, és az IT/SI-t is önálló jogi entitásként működik tovább. 4iG Informatikai Zrt. néven az ehhez a területhez tartozó, különböző portfolióval rendelkező cégek, így a Veritas Consulting vagy a Rheinmetall a zrt. leányvállalataiként fognak működni a továbbiakban.

Both András, a Digitális Magyarország Ügynökség Digitális Állampolgárság Program végrehajtásáért felelős vezérigazgató-helyettese a közigazgatási digitális megoldásokról beszélt. Elsődleges problémának tartja, hogy az állampolgárok ezeket a szolgáltatásokat nem találják vagy nem értik. „Ez nem magyar sajátosság. Magyarország és a DÁP most abban szeretne élen járni, hogy könnyen értelmezhető, jól strukturált, közérthető felülettel segítse az állampolgárokat. A bürokráciát és a bonyolult jogi nyelvezetet is kerülni szeretnénk.” 5-6000 emberrel tesztelték, hogy az egykapus rendszert minden állampolgár könnyedén, önállóan, magabiztosan tudja használni.

Fókuszban a K+F beruházások

dr. Molnár Balázs Péter, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának Európa-politikáért felelős helyettes államtitkára a magyar elnökségi program egyik legfőbb prioritásaként az EU globális versenyképességének növelését, a hosszú távú gazdasági stabilitás megalapozását jelölte meg. „Bár a legújabb digitális forradalom diszruptív technológiái markánsan hatnak életünkre, Európa nem áll jól a digitális átmenet kérdésében. Az EU vállalatai GDP-arányosan körülbelül fele annyit költenek kutatás-fejlesztésre, mint amerikai társaik.”

A helyettes államtitkár mellett Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára is kiemelte, hogy a kínai, Magyarországon létrehozott vállalatoknak a következő két évben bevételük 25%-át kötelezően kutatás-fejlesztésre és innovációra kell költeniük, míg a hazai átlag vállalkozásoknál ugyanez a szám 3%. Mindketten figyelmeztettek a privát szféra K+F beruházásainak alacsony mértékére. Molnár Balázstól megtudtuk: míg Európában az üzleti szféra az innovációs beruházások csupán kicsit több mint felét, 59%-át finanszírozza, az USA-ban ez 63, Kínában 76, Dél-Koreában 77, Japánban 79%-ra tehető. Szabados elmondta, ennek érdekében a magyar kormány 21 pontos gazdaságélénkítő akciótervvel készül, melyből 8 a kkv-kat fogja érinteni. Eszközberuházások esetében vissza nem térítendő támogatással segítenek, és felhívta a figyelmet a közel 500 milliárdnyi elérhető EU-s forrásra is.

dr. Greinstetter Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Központ (NFK) gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős főigazgatója arról adott képet, hol tart Magyarország vállalkozásfejlesztési programjának végrehajtása. Felhívta a figyelmet, hogy a konferencián is többször tárgyalt kibervédelemmel kapcsolatban a magyar vállalkozásoknak van még tennivalója. „Az, hogy jelenleg legfeljebb minden ötödik magyar vállalat van kitéve ezeknek a típusú veszélyeknek, azt jelenti, hogy a maradék négy nem alkalmaz olyan digitális megoldásokat, amiket egyáltalán meg lehetne támadni.” Ezen a területen meghatározó szerepet játszik például a GINOP Plusz. Ebben az évben további közel 550 milliárd forintnyi új pályázat meghirdetésére lehet számítani. A közeljövőben több hitelterméket is kínálnak majd, a keretösszeg itt közel 480 milliárd forint. Beszélt a közelgő K+F pályázatokról is, ezen belül egy 75 milliárd forint keretösszegű, üzleti, termelési, marketing és logisztikai folyamatok megújítását célzó felhívásról mikro- és kisvállalkozások számára.”

Forrás:
Vészesen alacsony a magyar cégek K+F beruházásainak mértéke (1. rész); INFOTÉR Nonprofit Kft. / MTI; 2024. október 17.
Vészesen alacsony a magyar cégek K+F beruházásainak mértéke (2. rész); INFOTÉR Nonprofit Kft. / MTI; 2024. október 17.