„A kormány a világ egyik legversenyképesebb adórendszerét hozta létre az elmúlt évtizedben, amely a következő évek gazdasági növekedéséhez is alapot ad – jelentette ki Varga Mihály az uniós tagállamok adóigazgatási vezetőinek fórumán.
A pénzügyminiszter hangsúlyozta: az elmúlt évtizedben jelentősen csökkentettük a GDP-arányos adóelvonást és a digitális átalakítással Európa legnagyobb gazdaságfehérítését hajtottuk végre. A tárcavezető emlékeztetett: 2010 után a nemzeti kormány a gazdasági szereplőkkel való együttműködésre, a munka megbecsülésére építette a gazdaságpolitikát, így az adópolitikát is. Az elmúlt évtizedben a munkát terhelő adókat drasztikusan csökkentettük, a magyar társasági adó és a személyi jövedelemadó az egyik legalacsonyabb nemzetközi összehasonlításban – jelezte a miniszter hozzátéve, hogy mindeközben az adóbevételek és a reáljövedelmek is jelentősen növekedtek. Varga Mihály ismertette: Magyarország 2010 után az Unión belüli egyik legnagyobb gazdaságfehérítését hajtotta végre, az ÁFA-rést 22%-ról 4% közelébe javítottuk, a GDP-arányos adóterhelést 40-ről 35% alá mérsékeltük, amely a harmadik legjobb eredmény az Európai Unióban. A hazai adórendszer versenyképessége is javult, a Tax Foundation listáján 38 OECD ország között a 7. helyet foglaljuk el az adóversenyképességi rangsorban – tudatta a tárcavezető.
Varga Mihály felhívta a figyelmet: az Európai Unió a versenyképesség terén ma fokozatosan lemarad a világgazdaságban, ezért a magyar EU-elnökség a versenyképesség helyreállítását tűzte ki célul. Az eredmények közé sorolható az Unió új adóügyi megállapodása, amellyel egyszerűsödik az európai cégek unión belüli adózása, erősödik a tagállamok közötti adatszolgáltatás, hatékonyabbá válik az ellenőrzések hatékonysága, valamint az új, digitális platformokat is bevonják a közteherviselésbe – tájékoztatott a miniszter. Varga Mihály rámutatott: a magyar adóhivatal élen jár a digitalizációban, ilyen az EKÁER-rendszer, az online számlázás, és az, hogy ma már a NAV készíti el több millió adózó bevallását minden évben.”
Forrás:
A mesterséges intelligencia új korszakot hoz az adózásban; Pénzügyminisztérium; 2024. december 12.
Lásd még:
EU-elnökség – Bejelentések a mesterséges intelligencia adózásban betöltött szerepéről; ComputerTrends; 2024 december 12.