Skip to main content
Európai Uniófenntartható fejlődésgazdaságpolitikazöld átállás

Az Európai Bizottság stratégiai párbeszédet indít az európai autóipar jövőjéről

Szerző: 2025. január 4.No Comments

„2024. november 27-én az Európai Parlamenthez intézett beszédében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy stratégiai párbeszédet kezdeményez az európai gépjárműipar jövőjéről. A párbeszéd hivatalosan már 2025 januárjában megkezdődik. Célja, hogy a javaslatok kidolgozását követően mielőbb megvalósuljanak az ágazat jövője szempontjából sürgető intézkedések.

Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke így nyilatkozott: A gépjárműipar Európa büszkesége, és döntő fontosságú jólétünk szempontjából. Ösztönzi az innovációt, több millió munkahelyet biztosít, és a legnagyobb magánbefektető a kutatás és fejlesztés területén. Minden ágazatnak egyedi igényei vannak, és a mi felelősségünk, hogy olyan megoldásokat találjunk, amelyek egyszerre tiszták és versenyképesek. Támogatnunk kell ezt az ágazatot a küszöbön álló mélyreható és gyökeres átállásban. És gondoskodnunk kell arról, hogy Európa a jövőben is szilárd hátteret biztosítson az autógyártásnak. Ezért szorgalmaztam az európai gépjárműipar jövőjéről szóló stratégiai párbeszédet. Ezt a párbeszédet már januárban elindítjuk, hogy együtt alakítsuk közös jövőnket.

Mivel az európai gépjármű- és beszállítóipar mélyreható és gyökeres átálláson megy keresztül, a stratégiai párbeszéd konkrét stratégiákat és megoldásokat fog kidolgozni az európai gépjárműipar globális versenyképességének támogatására. A párbeszéd elsősorban a következőkre fog összpontosítani:

  • az adatvezérelt innováció és digitalizáció fellendítése olyan előretekintő technológiák alapján, mint a mesterséges intelligencia és az önvezető járművek,
  • az ágazat dekarbonizációjának támogatása nyílt technológiai megközelítéssel, tekintettel arra, hogy az ágazat fontos szerepet játszik Európa ambiciózus éghajlat-politikai céljainak elérésében,
  • az ágazaton belüli munkahelyek, készségek és egyéb társadalmi kérdések kezelése,
  • a szabályozási keret egyszerűsítése és korszerűsítése,
  • a kereslet növelése, az ágazat pénzügyi erőforrásainak, valamint rezilienciájának és értékláncának megerősítése egy egyre inkább versenyorinetált nemzetközi környezetben.

A stratégiai párbeszédben az ágazat kulcsfontosságú szereplői vesznek részt, köztük európai gépjárműipari vállalatok, infrastruktúra-szolgáltatók, szakszervezetek és vállalkozói szövetségek, valamint a gépjárműipari értéklánc egyes képviselői és más érdekelt felek.

Az elnök védnöksége mellett zajló hivatalos elindítást tematikus ülések sorozata követi, amelyeken a biztosi testület tagjai elnökölnek.

E találkozók eredményeként olyan ajánlások születnek, amelyek elősegítik egy, az ágazatra vonatkozó holisztikus uniós stratégia kialakítását, amely segít kezelni a különböző kihívásokat és szükség esetén kiigazítani az alkalmazandó uniós szabályozási keretet. Az elnök által vezetett csúcstalálkozókon áttekintik az elért eredményeket, és megadják a további munkához szükséges politikai lendületet.

A Tanácsot és az Európai Parlamentet szorosan bevonják a folyamatba, és rendszeresen tájékoztatják őket a párbeszédről, illetve konzultálnak velük.

Idézet(ek)

„A gépjárműipar Európa büszkesége, és döntő fontosságú jólétünk szempontjából. Ösztönzi az innovációt, több millió munkahelyet biztosít, és a legnagyobb magánbefektető a kutatás és fejlesztés területén. Minden ágazatnak egyedi igényei vannak, és a mi felelősségünk, hogy olyan megoldásokat találjunk, amelyek egyszerre tiszták és versenyképesek. Támogatnunk kell ezt az ágazatot a küszöbön álló mélyreható és gyökeres átállásban. És gondoskodnunk kell arról, hogy Európa a jövőben is szilárd hátteret biztosítson az autógyártásnak. Ezért szorgalmaztam az európai gépjárműipar jövőjéről szóló stratégiai párbeszédet. Ezt a párbeszédet már januárban elindítjuk, hogy együtt alakítsuk közös jövőnket.” – Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke”

Forrás:
Januárban kezdődik az európai gépjárműipar jövőjéről szóló stratégiai párbeszéd; Európai Bizottság; 2024. december 19.