Skip to main content
gazdaságközigazgatás: magyarközigazgatási informatika

eÁFA: hamarosan kötelezővé tehetik az elektronikus bevallást

Szerző: 2025. március 2.No Comments

„Tavaly januártól indult el az eÁFA rendszer Magyarországon, amelynek működését folyamatosan finomhangolja, szolgáltatásait bővíti az adóhatóság. Az új funkciók bevezetésével pedig egyre bővül az eÁFA-rendszert használó adóalanyi kör. Idén is több fejlesztés történt és hamarosan ismét fog, de melyek ezek?

Keddig nyújthatták be a vállalkozások éves adóbevallásukat , akár a webes felületen, vagy gép-gép kapcsolaton keresztül. Az adminisztrációt tavaly óta már az eÁFA rendszer is segíti. Milyen új fejlesztésekkel bővültek idén az eÁFA-funkciók és mennyire elégedettek az ügyfelek, egyebek mellett ezt kérdeztük adózással foglalkozó szakértőktől.

Több új eÁFA-funkcióval bővül a rendszer idén

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2024. január 1-jével élesítette az általános forgalmi adó bevallásainak kiajánlására alkalmas eÁFA rendszerét, amely az adóhatóság rendelkezésére álló, tranzakció szintű adatállományra épül és amely az adóigazgatás digitális transzformációjának fontos mérföldkövét jelenti. A NAV szerint a rendszer nem csupán a vállalkozóknak, de a könyvelőknek is nagy segítség lehet az áfabevallási időszakban, hiszen több, eddig manuális folyamat kiváltásával rengeteg időt spórolhatnak.

A rendszert az adóhatóság folyamatosan fejleszti, miként az új funkciók bevezetésében is látható. Ennek köszönhetően folyamatosan bővül a rendszert használni képes adóalanyi kör. Idén is több funkcióval bővült a rendszer. A legújabb módosítások eredményeként 2025. januártól az eÁFA rendszer segítségével teljesíthető bevallási módozatok immár a soron kívüli bevallásra kötelezett adóalanyok számára is elérhetőek: a felszámolási, végelszámolási, kényszertörlési eljárással kapcsolatos bevallási kötelezettségek is teljesíthetők mind a rendszer webes felületén, mind pedig a gép-gép kapcsolaton keresztül. Emellett a jogutódok számára adott a lehetőség arra is, hogy önellenőrzést nyújthassanak be a jogelődök eÁFA rendszerben teljesített bevallásaira. Az eÁFA által kínált lehetőségek és funkciók ezen kívül elérhetők lesznek az áfacsoportok számára is, amelyek a csoportképviselőn keresztül benyújtandó bevallásaikat szintén a rendszer segítségével tudják teljesíteni, kihasználva a használatából fakadó előnyöket és adminisztratív könnyítéseket.

A funkciók bővülése nem áll meg, a várakozások szerint még 2025 első negyedévében elérhetővé válnak az adózók számára a közösségi összesítő nyilatkozatok, az úgynevezett A60-as nyomtatványok is. A végpontokat már kiépítették a sémában, így vélhetően hamarosan integrálják ezt is a rendszerbe – mondta a Világgazdaságnak Rákosa Melinda az Ernst & Young Tanácsadó Kft. adózással foglalkozó szakértője.

Folyamatosak a fejlesztések

A szakértő szerint mivel a gép-gép alapú kommunikációban technikai változásokat is bevezetett az adóhatóság, így nemcsak az adóalanyoknak, de a fejlesztőknek is mindenképp érdemes az aktuális változásokat lekövetni. „A webes alapú eÁFA rendszerben az önellenőrzési lehetőség 2024 júliusában történt bevezetésén kívül nagy változás tapasztalatunk szerint nem történt, azonban újdonság, hogy a korábbi időszaki adatokat esetenként már az éles weboldal is engedi importálni visszamenőleg akár több hónapra is” – jelezte Rákosa Melinda, aki szerint erre korábban még nem volt lehetőség.

A szakértő úgy tudja, a jövőben adóhatósági cél az is, hogy a gép-gép alapú módszer használati lehetősége megvalósulhasson a webes platformon keresztül is – abban az esetben is, ha a gép-gép alapú kommunikáció kialakítása nem történik meg – egy XML eÁFA beadási mechanizmus kiépítésével.

Fontos megjegyezni, hogy változások nemcsak magában a rendszerben, de az adóigazgatási eljárásban is történtek az új év kezdetével.

Bevezették az adategyeztetési eljárást, amelynek deklarált célja az adatok minőségének javítása. Az online eljárás során az adóhatóság visszamutatja az adózók számára az adatokat és az azokban tapasztalt eltérések tisztázására, az adózók saját hatáskörben történő kiigazítására 15 napot biztosít.

Azok az adózók azonban, aki nem működnek együtt az adóhatósággal az adatok tisztázásban, 300 ezer forintig terjedő bírsággal és egy lehetséges adóellenőrzéssel kell, hogy számoljanak.

Rákosa Melinda véleménye szerint az adózók teljesebb képet láthatnának és a használhatóság is jobb lenne, ha a közösségi ügyletekről, azaz az Európai Unióból történt termékbeszerzésekről és a szolgáltatások beszerzéséről is rendelkezésre állna adat az eÁFA rendszerben.

Jöhet-e az eÁFA-bevallás?

Az adóbevallás teljesítési módjának megválasztása a jelenlegi szabályok szerint az adózó kizárólagos joga, vagyis az eÁFA rendszer használata nem kötelező. Az Ernst & Young szakértőit arról is kérdeztük, hogy véleményük szerint lehet-e számítani, ha igen, mikor a kötelező eÁfa rendszer bevezetésére. Firkala Csaba adózással foglalkozó szakértő úgy tudja, hivatalos információ egyelőre nem áll rendelkezésre arról, hogy tervezett-e és ha igen, milyen ütemezés szerint a diszpozitív szabályozás helyett a kötelező alkalmazás.

Mindazonáltal tény, hogy az adóhatóság törekszik az ÁNYK-alapú nyomtatványok helyett az online és modern digitális megoldások mind szélesebb körben történő bevezetésére, nem csak az általános forgalmi adót, de a többi adónemet érintő bevallási, de a bejelentési, nyilatkozattételi és egyéb kötelezettségeket illetően is, így például az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazáson, eSZJA alkalmazásokon keresztül.

Az adóigazgatási folyamatok mind teljesebb és szélesebb körű digitalizációja miatt pedig alappal képzelhető el, hogy a közeli jövőben a bevallások eÁFA rendszerben történő teljesítése már nem lehetőség, hanem adózói kötelezettség lesz.

Erre viszont úgy lehet felkészülni, ha időben megismerkedünk az eÁFA rendszerrel, illetve az adatokban rejlő anomáliákat nem hordozzuk magunkkal, hanem kellő időben megkezdjük az eltérések tisztázását – ajánlja Firkala Csaba.

Mit szólnak az ügyfelek?

Az Ernst & Young szakértője könyvelői visszajelzések alapján úgy látja, hogy a webes alapú platformot már használják a mikro- és kisvállalkozások. „A nagyobb vállalatoknak és a multicégeknek a cél értelemszerűen a gép-gép alapú rendszer, de meglátásunk szerint egyelőre még nem igazán elterjedt” – tette hozzá.

Maximálisan egyetértünk az adóhatósággal abban, hogy a széles körű használat elengedhetetlen és első lépése véleményünk szerint az adatminőség javítása. Az eÁFA rendszer erre kiválóan alkalmas egyébként még akkor is, ha nem használjuk a bevallás benyújtására. – vélekedik Firkala Csaba.

„A validációs funkciók miatt ugyanis az eÁFA rendszeren keresztül nemcsak hogy képet kaphatunk arról, hogy mit lát rólunk az adatok alapján az adóhatóság, de a szükséges változtatásokat is azonnal kezdeményezni tudjuk, akár elkerülve a lehetséges bírsággal és potenciális adóellenőrzéssel fenyegető adategyeztetési eljárást is” – hívja fel a figyelmet a szakértő. Tapasztalatuk szerint egyébként a NAV már beépítette az ellenőrzési protokolljába az online számla-adatszolgáltatásra épített kontrollt is, szinte minden adóellenőrzés, illetve jogkövetési vizsgálat része.”

Forrás:
eÁFA: bővülő funkciók, egyre több felhasználó, hamarosan kötelezővé tehetik az elektronikus bevallást; Gazsó Rita; Világgazdaság; 2025. február 2.