„Pluszfeladat, mégis örömmel tölti el. Mindezt prof. dr. Palkovics László kormánybiztos nyilatkozta lapunknak a kinevezése kapcsán. Az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője az MI (mesterséges intelligencia) legnagyobb mértékű hasznosításáért, valamint kockázatainak, veszélyeinek megelőzéséért felel kormánybiztosként.
Mondhatjuk, hogy testhez álló feladatot kapott az akadémikus, aki számos innovatív ötlettel rukkolt már elő a kutatás-fejlesztés, autóipar területén. A tesztpálya építésének kezdetén már olyan funkciót hoztak létre, ami máshol nem volt, ez pedig az önvezető járművek vizsgálata. A mesterséges intelligencia (MI) széles körű alkalmazása pedig az autóiparban is ugyanúgy jelen van. Palkovics László megerősített abban, amit már sokan érzünk, látunk: az MI egyik oldalról lehetőséget, másik oldalról veszélyt jelent. S hogy milyen konkrét lépésekkel kezdi feladatát? Arra így válaszolt:
– Sok elképzelésünk van. Még 2020-ban miniszterségem idején létrehoztuk a Mesterséges Intelligencia Stratégiát, ám eltelt öt esztendő, így újra kell írni azt a stratégiát a robbanásszerű fejlődésnek köszönhetően. A Nemzetgazdasági Minisztérium elkezdte az újítást, ez a feladat úgy látszik már az általam koordinált szervezetre hárul – mondta Palkovics László. – Az időközben megjelent európai uniós jogszabálycsomag bizonyos részeit már hazánkban is alkalmazni kell. A mesterséges intelligencia nem egy távoli csodadolog, hiszen átszövi a mindennapjainkat, amit okosan kell beépíteni életünkbe.
Palkovics László szerint leginkább ezeken a területeken hasznos számunkra az MI
– Mindenképpen hatékony, erős lehet az MI, illetve már most is az az államigazgatásban, az ügyintézésben, legyen az bank, energiaszolgáltató. A chatbotokból például akár többet fejleszthetünk. Az OTP komoly nyelvi modellt hozott létre, ezt a modellt szeretnénk közcélúvá tenni. Ezen kívül az oktatásban tudjuk elképzelni a mesterséges intelligenciát még strukturált formában. Érdekes alkalmazás lehet a magyar vállalatoknál például az MI tanácsadó, amely megnézi a hasonló, nemzetközi szinten sikeres cégek adatait, s azt vizsgálva ad az előbbre lépéshez szükséges válaszokat. Ne hagyjuk ki az autóipart sem, hiszen komoly jelentősége van itt Zalaegerszegen is. Olyan önvezető autókat tesztelünk, melyek jelentős része MI alapú irányítással rendelkezik. A mezőgazdaságban a drónokkal tudjuk feltérképezni, hol szárazabb a vetés, a gyümölcsösben hol van fertőzés, amit egy odaküldött robottal kezelünk. Vagy képzeljünk el egy vezető nélküli traktort. Gyakorlatilag nehéz olyan területet mondani, ahol ne tudnánk hatékonyan használni a mesterséges intelligenciát.Palkovics László végül hozzátette, az új feladatkörrel nem látjuk őt kevesebbszer Zalaegerszegen, hiszen a tesztpálya és környezete egy minőségi kutató-fejlesztő bázis. Így kormánybiztosi feladatainak jó részét Zalából is el tudja majd látni.
A chatbotoknak szinte végtelen számú felhasználási területe van:
Webes felületeken történő értékesítés
Foglalások kezelése: például mozi, színház, szállás
Vendéglátás: például rendelések kezelése
Egyszerűbb weboldalakon információ átadása”
Forrás:
Robotok a kertben, avatár az iskolákban? Az MI megkönnyítheti az életünket; Mozsár Eszter; ZAOL.hu; 2025. március 1.