„Az uniós vezetők és a szociális partnerek Brüsszelben találkoztak a Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozó alkalmából, amely az uniós intézmények vezetői és az európai szociális partnerek közötti, évente kétszer megrendezésre kerülő párbeszéd fórumául szolgál.
A mai megbeszélések középpontjában az európai versenyképesség helyreállítása állt. Európának olyan hellyé kell válnia, amely vonzza a beruházásokat, valamint minőségi munkahelyeket teremt és tart fenn az egyre nagyobb kihívást jelentő geopolitikai környezetben.
Elsősorban a következő témakörök kerültek terítékre:
- az EU megerősítése a kihívásokkal teli geopolitikai környezetben
- Európa visszaállítása a megfelelő pályára, hogy ismét vonzó, versenyképes és beruházásbarát hellyé váljon, amely minőségi munkahelyeket teremt, illetve megvédi azokat
„A szakszervezetek és a munkáltatók közötti, európai, nemzeti, valamint helyi szintű szoros párbeszéd meghatározó eleme az európai szociális modellnek. Manapság, amikor gazdaságaink mélyreható átalakuláson mennek keresztül, ez a párbeszéd minden eddiginél fontosabb a minőségi munkahelyek előmozdításához, versenyképességünk fokozásához, valamint a reziliensebb és fenntarthatóbb közös jövő megteremtéséhez.” – António Costa, az Európai Tanács elnöke
Az európai szociális párbeszéd szelleme élénken jelen van, és eltökéltek vagyunk amellett, hogy a jelenlegi hivatali időnk alatt az végig erős is maradjon. Európa szociális piacgazdasága sosem csak a piacokról szólt, hanem az emberekről is. Csak akkor tudjuk növelni Európa versenyelőnyét, és biztosítani, hogy senkit ne hagyjunk hátra, ha szorosan együttműködünk a szociális partnerekkel.” – Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke
„Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért – senkinek nem fűződik nagyobb érdeke Európa biztonságához és stabilitásához, mint maguknak az európaiaknak. A biztonság nem csak arról szól, hogy meg kell erősítenünk a védelmünket és a rezilienciánkat; az is lényeges, hogy Európa versenyben maradjon mint globális vezető. A fenntartható növekedés és az innováció előrelendítéséhez elengedhetetlen, hogy – a minőségi munkahelyek létrehozásával és védelmével egyidejűleg – vonzó környezetet teremtsünk a beruházások számára. E törekvés során döntő szerepet játszik a szociális partnerekkel folytatott párbeszéd, mivel biztosítja, hogy szakpolitikáink inkluzívak legyenek, és tükrözzék a civil társadalom hangját.” – Adam Szłapka, Lengyelország Európa-ügyi minisztere az EU Tanácsának soros elnöksége nevében
„A szabályozási terhek, a magas energiaárak és a munkaerőhiány továbbra is visszafogják Európát. A jelenlegi, rendkívül bizonytalan globális környezetben minden eddiginél sürgetőbb feladat, hogy az Európai Unió megerősítse gazdasági gerincét. A tisztaipar-megállapodás, az első omnibusz javaslatok és a készségek uniója mind olyan kezdeményezések, amelyek ugyan a helyes irányba mutatnak, de nem lesznek elegendők. Csak akkor tudnak minőségi munkahelyek létrejönni, ha vannak olyan minőségi vállalkozások, amelyek beruházásbarát környezetben működhetnek. Ahhoz, hogy kézzelfogható javulás következzen be az EU beruházási környezetében, elengedhetetlen, hogy ambiciózus tehercsökkentési program induljon, és valóban csökkenjenek az energiaköltségek. Az európai munkáltatók készen állnak arra, hogy szociális partnerként kivegyék a részüket ezekből a törekvésekből, amint azt az európai szociális párbeszédről szóló, nemrégiben aláírt paktumban is vállalták.” – Fredrik Persson, a BusinessEurope elnöke, a munkáltatók képviseletében (BusinessEurope, SGI Europe, SMEunited)
„Ezekben a bizonytalan időkben az EU-nak saját magának kell meghatároznia a menetrendjét, amelynek középpontjában az összes ágazatra és régióra kiterjedő, erős európai iparstratégiának kell állnia. A stabilitás csak akkor garantálható, ha a foglalkoztatottak számára minőségi munkahelyeket és magasabb béreket biztosítunk. A beruházások fellendítése és a bérek emelése döntő tényező a belső kereslet megerősítésében. Az uniós költségvetési szabályok teljes felfüggesztése elengedhetetlen. Az EU-nak ezenkívül szüksége van egy erős beruházási eszközre és azzal együtt a „SURE 2.0” eszközre, hogy azonnali védelmet nyújtson a munkahelyek megszűnésével szemben. Nem a biankó csekkek idejét éljük, és minden olyan vállalkozástól, amely állami támogatásban részesült, meg kell követelni, hogy cserébe gondoskodjon minőségi munkahelyekről.” – Esther Lynch, az Európai Szakszervezetek Szövetségének (ESZSZ) főtitkára
Az európai szociális partnerek továbbá a következő együttes nyilatkozatot tették a mai csúcstalálkozó alkalmával: „A geopolitikai helyzet egyre nagyobb kihívások elé állítja az Európai Uniót, és jelentős nyomás alá helyezi az uniós intézményeket, a tagállamokat, a munkavállalókat és a vállalkozásokat – mindezt egy olyan időszakban, amikor még mindig kilábalóban van korábbi válságokból, és többféle átállás megvalósításán dolgozik. Az európai szociális partnereknek meggyőződése, hogy Európa csak együttes erővel tud helyt állni ezen körülmények között, ha fenntartja az egységet és a szolidaritást, és ha fellép annak érdekében, hogy megerősítse Európát, olyan hellyé téve azt, amely vonzó, versenyképes, kedvez a beruházásoknak, valamint minőségi munkahelyeket teremt és megvédi azokat. A Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozón évente kétszer találkoznak az uniós vezetők és az európai szociális partnerek, hogy megvitassák azokat a kontinensünk jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdéseket, amelyekről dönteni kell. Ezek a legmagasabb szinten folytatott eszmecserék fontosabbak, mint valaha, hiszen olyan időszakot élünk, amikor az összes európainak össze kell fognia az Európai Unió megerősítése és ezáltal a gazdasági és társadalmi fejlődés biztosítása érdekében. Az európai szociális partnerek felszólítják a Bizottságot és az uniós vezetőket, hogy a szociális partnereket – mind európai, mind nemzeti szinten – teljes mértékben vonják be a bizonytalan geopolitikai helyzet és az átállási folyamatok nyomán folytatott minden releváns tanácskozásba.”
Az ebben a szövegben idézett vélemények az érintett magánszemélyek / szervezetek álláspontját tükrözik, és nem tekinthetők együttesen a Tanács, illetve az Európai Tanács álláspontjának.
Forrás:
A Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozó főbb üzenetei, 2025. március 19.; Európai Tanács; 2025. március 19.