„2023-ban jelentős változás következett be a védőnői szolgálatok működésében: az addig jellemzően önkormányzati fenntartásból a megyei kórházakhoz, azaz központi állami irányítás alá kerültek. Az átszervezés célja a szakmai egységesítés és az erőforrások hatékonyabb felhasználása volt, ám a gyakorlati tapasztalatok alapján a rendszer sok esetben nem könnyíti, hanem inkább nehezíti a védőnők mindennapi munkáját.
Intézményi átszervezés – az önkormányzattól a megyei kórházhoz
Korábban a védőnői szolgálatok fenntartói jellemzően az önkormányzatok voltak. 2023-tól azonban a védőnői hálózat fenntartása – az egészségügyi alapellátás részeként – a megyei kórházakhoz került, azaz állami kézbe. A változás célja, hogy a védőnők egységes szakmai irányítás alá kerüljenek, és az erőforrások hatékonyabban kerüljenek felhasználásra.
Ez a központosítás azonban távolibb, bürokratikusabb viszonyt hozott, különösen a kisebb településeken, és sok védőnő éli meg negatívan a változást. „Nagyon csalódottan vettem tudomásul, hogy a fejünk felett ez a döntés született. A védőnők nagy része az önkormányzatoknál számított dolgozóként, de most csak porszemek vagyunk egy nagy gépezetben.”
Elviekben a helyi kórházi irányítástól több szakmai támogatás érkezhet, az egységes dokumentáció pedig segítheti az együttműködést, de ez sajnos csak nagyon kevés esetben valósul meg.
„A megyei kórházak a védőnők nagy részétől nagy távolságban vannak. Nincs meg a napi kapcsolat. Online értekezleten tájékoztat bennünket a mentor védőnő a változásokról, amihez az informatikai háttér sok körzetben nem megoldott. Személyes értekezletekre is sor kerül a megyei kórházban vagy járási központban, de a beutazást magunknak kell megoldanunk. A munkánkat hetekre előre tervezzük, a tanácsadásokat és látogatásokat egyeztetjük a gondozottakkal, vegyes körzetben az iskolával is, de nem ritkán 1-2 nappal előre tudjuk csak meg az online vagy személyes értekezletek időpontját. Nagyon sok statisztikát, adatot kérnek záros határidővel (sokszor e-mail fordultával), gyakran ismételten. Az adminisztrációs terhek megszaporodtak, és nehéz teljesíteni anélkül, hogy a gondozási feladatok ne sérüljenek.”
Az önkormányzati háttér elvesztése
A védőnők korábban szorosabban kapcsolódtak az önkormányzatokhoz, ami sok esetben személyesebb, rugalmasabb működést tett lehetővé. Többen arról számoltak be, hogy a helyi problémák megértése és megoldása nehezebbé vált, mert a döntések nem helyi szinten születnek.
„A problémák megértése, megoldása nagymértékben nehezebb lett. Minden problémát írásban, sokszor ismételten kell jelezni, és hetekbe, sőt hónapokba telik, amíg megoldást kapunk rá, ha kapunk. Fogyóeszközöket általában félévente kapunk, de késve és hiányosan. Saját pénzen veszünk meg munkánkhoz szükséges dolgokat, hogy a gondozottak ellátása gördülékenyen folyjon. Az önkormányzat tisztában volt a helyi problémákkal, többségük gyorsan reagált a védőnők kérésére. Nem kellett nyomtatópapírra, tonerre, papírtörlőre stb. heteket várni. Eddig, ha valamilyen eszközre szükség volt a munkánkhoz, akkor megbeszéltük a polgármesterrel, és sietett megoldani, hiszen érdeke volt, hogy a településén lévő lakók megfelelő ellátást kapjanak. Sokaknak volt saját eszközkerete, lehetősége akár szakkönyv vásárlására is. Most mindent bonyolult engedélyezési procedúrával kell intézni, a kórházaknak pedig nincs előnye belőle, és anyagi forrásuk sincs rá.”
Szakmai protokollok egységesítése – az elvek és a valóság
Az új rendszerben erősebb hangsúlyt kap az egységes szakmai protokollok és eljárásrendek alkalmazása. Ezzel próbálják biztosítani, hogy minden gyermek és család azonos színvonalú ellátást kapjon, függetlenül attól, hogy az ország mely részén él. Azonban a szakmai protokollok alkalmazása a mindennapokban sok akadályba ütközik.
„A szakmai protokollok alapján a gyermekeknél nagyon sok státuszvizsgálatot végzünk, amellyel a fejlődésbeli eltéréseket szűrjük. Az eltérést a gyermek orvosának kell jeleznünk, rajta múlik, hogy utal-e, és hová utal tovább. Problémát jelent, hogy sok esetben nincs hová küldeni a gyermeket, illetve több hónapos várólista van a további vizsgálatokra. A fejlesztések a kistelepüléseken nem megoldottak, a szülőknek pedig gondot jelent a városokba való bejutás.”
Ugyanakkor a rugalmas, egyénre szabott gondozás is nehezebb lett, mivel szorosabban kell igazodni a központi előírásokhoz. „A védőnők eddig és ezután is családgondozást végeznek. Ha kimegyük látogatni és a nagymama kér problémájában tanácsot, akkor neki is megpróbálunk segíteni. Szakmai protokollok szerint dolgozunk, de egyéni gondozási tervet készítünk, amit szükség szerint módosítunk. A várandósok, a gyermekek, a családok nem bábuk, mindenkinek egyéni igényei vannak, más-más ellátásra van szükségük, ezért nem lehet általánosítani.”
Digitalizáció: előrelépés helyett visszalépés?
A központosítással egyidőben megindult több digitalizációs fejlesztés is: bevezették az egységes elektronikus dokumentációs rendszert (pl. eVédőnő) és az elektronikus kapcsolattartást más egészségügyi szereplőkkel (háziorvos, iskolaorvos, kórház stb.).
A cél az adminisztratív terhek csökkentése és az adatkezelés korszerűsítése volt, ezzel szemben a gyakorlatban pont az ellenkezőjéről számolnak be a védőnők, és a megfelelő technikai támogatást sem kapják meg a programok használatához.
„Az eddig papír alapon dolgozó védőnőknek előrelépés az országos védőnői program (VOIR) kötelezővé tétele, de akik már évek, sőt évtizedek óta Stefánia Programot használtak, azoknak visszalépést jelent. Az újnak mondott, de évek óta fejlesztés alatt álló VOIR-ba minden gondozott várandós, gyermekágyas, 0-6 éves gyermek és nővédelmi gondozott törzsadatát, dokumentumait, a gyermekeknél a védőoltásokat is egyesével kell felvinni. Van egy felhasználói kézikönyv, létrehoztak egy hibabejelentő felületet, de onnan sokszor csak általános visszajelzés érkezik. Központi telefonos segítséget lehet hívni, de a kolléganők főleg egymást segítik telefonon a problémák megoldásában. Az adatfelvitel nagyon sok időt elvesz a gondozási tevékenységből, és mivel internet szükséges hozzá, sokszor akadozik. A körzetek nagy részében elavult informatikai eszközökkel dolgozunk. Az eddig Stefánia programot használóknak segítség volt, hogy az a program képes volt a védőnői havi jelentés, a folyamatos oltási jelentés, a védőoltási és a státusz vizsgálati terv elkészítésére. A státuszvizsgálatokhoz és védőoltásokhoz az írásos értesítőket generálta a gondozottak részére. A VOIR ezeket nem tudja, tehát újra kézzel kell egyesével töltögetni.”
Bérek, képzések, anyagi terhek
Az egészségügyi dolgozók béremelésének részeként a védőnők is bérfejlesztésben részesültek, bár a szakma szerint még mindig elmarad a munka felelősségéhez és terheléséhez képest. „A bérfejlesztés nem egységesen történt az ország különböző részein, az eltelt csaknem két évben pedig jövedelmünk reálértéke nagymértékben romlott. További béremelésre egyelőre nincs kilátásunk. Azon védőnők, akik nem lakóhelyükön dolgoznak, vagy több települést látnak el, sok esetben saját autóval, saját költségen utaznak. Diplomás egészségügyi dolgozóként nagyon sokrétű a feladatunk, és széles körű ismeretekkel kell rendelkeznünk. Ennek érdekében és az 5 évenként szükséges működési engedély megújításhoz folyamatosan képeznünk kell magunkat. A továbbképzések regisztrációs és utazási költsége minket terhel. Sok munkatársunk ezen költségeit régebben az önkormányzatok átvállalták. Az elvárások nőnek a gondozottak és a munkáltató részéről is, de sokan úgy érzik, hogy megbecsülésük egyre romlik.”
Egyenlőtlenségek a rendszerben
Ráadásul hiába történik minden intézkedés az egységesítés elve alapján, vármegyénként óriási eltérések vannak az ellátásban, a juttatásokban. „Közalkalmazotti jogviszonyból egészségügyi szakdolgozói jogviszonyba kerültünk. A szakdolgozói bértábla a fizetésben tól-ig határt ír elő a munkáltató részére. Nincs meg a háromévenkénti kötelező léptetés a besorolásban, ezáltal fizetésemelés sincs előírva. Több kolléganőm ráadásul vállalkozóként dolgozott korábban, de 2024. július 1-jétől kormányzati döntés értelmében védőnő vállalkozóként nem dolgozhat, csak intézményhez rendelten alkalmazottként.”
Kiégés, túlterheltség, csökkenő közösségi szerep
A megnövekedett adminisztráció, a szakmai elvárások szigorodása, az elszemélytelenedett munkakörnyezet miatt sokan kiégésről, túlterheltségről számolnak be. A régi „közösségi” jelleg (például együttműködés a helyi óvodákkal, iskolákkal, civil közösségekkel) csökkent, mivel a védőnők sokkal inkább egy egészségügyi „lánc” részeivé váltak.
A védőnői hálózat központosítása sok szempontból nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az egységesítés és digitalizáció ígérete helyett a mindennapi működés gyakran nehezebbé, kevésbé rugalmasabbá és személytelenebbé vált. Az adminisztrációs terhek növekedtek, a technikai háttér sok helyen elégtelen, az anyagi és erkölcsi megbecsülés pedig nem tart lépést a védőnőkre háruló egyre összetettebb feladatokkal.
Az általunk megkérdezett védőnők elhivatottak maradtak, de sokan közülük úgy érzik, a jelenlegi rendszerben egyre nehezebb valódi gondozást nyújtani a rájuk bízott családoknak. Vajon a döntéshozók mennyiben veszik figyelembe a szakma valós igényeit és a terepen dolgozók tapasztalatait a jövőben?”
Forrás:
„Porszemek lettünk egy nagy gépezetben” – így élik meg a védőnők a központosítást; nlc; 2025. május 14.
