Skip to main content
fenntartható fejlődésközigazgatás: magyarpolitikatársadalomzöld átállás

„Vízgazdálkodás és vízügyek – Számvevőszéki tapasztalatok” – elődás a Magyar Hidrológiai Társaság országos vándorgyűlésén

By 2025. augusztus 3.No Comments

„2025. július 2-4. között rendezték meg a Magyar Hidrológiai Társaság éves országos vándorgyűlését Székesfehérváron, amelyre első alkalommal kapott meghívást az Állami Számvevőszék. A szakmai rendezvény nyitó plenáris ülésén előadást tartott dr. Windisch László a számvevőszék elnöke „Vízgazdálkodás és vízügyek – Számvevőszéki tapasztalatok” címmel. A szerda délutáni szekcióban pedig dr. Jakab Kornél igazgató osztotta meg ellenőrzési tapasztalatait és meglátásait „Települési és területi vízgazdálkodási szakterület” témájú pódiumbeszélgetéseken.

A rendezvényen összesen további hat szekcióban hallgathattak meg az érdeklődők előadásokat, illetve vehettek részt szakmai beszélgetéseken, úgymint a vízkárelhárítás, a vízkészlet-gazdálkodás, a területi vízgazdálkodás, a települési vízgazdálkodás, a vízhasználat környezeti hatásai, illetve a víz, mint megújuló energia témakörökben.

A vándorgyűlés nyitó programjában dr. Windisch László az Állami Számvevőszék elnöke előadásában ismertette az ÁSZ elmúlt három évben – vízgazdálkodás vonatkozású témában – végzett ellenőrzési és elemzési tapasztalatait, valamint a területen jelenleg is folyó ellenőrzéseket, azok témaköreit. Előadásában kiemelte, hogy megválasztása óta fontosnak tartja, hogy az ÁSZ tevékenysége olyan témakörökkel foglalkozzon, amelyek a társadalom széles körét érintik, ennek egyik legfontosabb területe a víz, mint erőforrás, és ezzel összefüggésben a vízgazdálkodás területe és a vizek védelme. Hangsúlyozta, hogy létérdek a vízgazdálkodással kapcsolatos állami feladatok lehető leghatékonyabb ellátása, illetve rámutatott arra, hogy a döntéshozókat a számvevőszék nem csak ellenőrzései által, hanem egyfajta tanácsadói megközelítéssel is próbálja segíteni a döntések meghozatala során.

Az ellenőrzések azt igazolták, hogy Magyarországon megoldott a lakosság ivóvízzel való ellátottsága, a háztartások egyre nagyobb arányban érintettek megfelelő szennyvíztisztítással. Az agráriumban történtek előrelépések a vízkészletek hatékony felhasználását illetően, ugyanakkor további fejlesztések szükségesek, különösen az éghajlatváltozás vízkészletekkel kapcsolatos következményei miatt. A jelentésekben és elemzésekben megjelent továbbá az integrált szemléletű vízgazdálkodás hiánya, az irányítási rendszer tagoltsága, a vízkészleteket és vízvagyont érintő nyilvántartások és ellenőrzések hiányossága, valamint a leromlott állapotú vízközmű hálózatok megfelelő ütemű felújításának szükségessége annak érdekében, hogy a vízellátás biztonságos és gazdaságos maradjon.

Az ÁSZ által tett ellenőrzési megállapításokra az ellenőrzött szervezetek több esetben már az ellenőrzés folyamatában vagy lezárását követően érdemi, jövőbe mutató intézkedéseket tettek.

Zárásként az ÁSZ elnöke hangsúlyozta, hogy napjaink legnagyobb kihívása az éghajlatváltozással megjelent szélsőséges időjárási események kezelése, különös tekintettel az aszállyal sújtott időszakok és területek emelkedésére. Ehhez kapcsolódóan az alkalmazkodás fontos eszköze lesz a vízmegtartás, a természetes csapadék talajban történő tározása, a vízvisszatartás, amely kérdésköröket érintően a vízhasználók jelenlegi és jövőbeli generációinak társadalmi szemléletformálása, környezettudatossága nélkülözhetetlen.

A délutáni program során dr. Jakab Kornél ellenőrzési igazgató pódiumbeszélgetéseken ismertette a települési vízgazdálkodással, és a területi vízgazdálkodással kapcsolatban végrehajtott ellenőrzések tapasztalatait. A települési vízgazdálkodás kapcsán a résztvevők megvitatták az ivóvízszolgáltatás területén lezajlott változások eredményeit, valamint a terület előtt álló kihívásokat. A területi vízgazdálkodás esetében a pódiumbeszélgetés fókuszában a mezőgazdasági vízhasználat, így különösen az öntözés területét érintő kérdések álltak.

Az ÁSZ vízgazdálkodással és vízvédelemmel kapcsolatos jelentései és elemzései az alábbi linkeken érhetőek el:

Forrás:
Az Állami Számvevőszék is részt vett a Magyar Hidrológiai Társaság országos vándorgyűlésen; Állami Számvevőszék; 2025. július 4.