Skip to main content
közigazgatás: magyarMesterséges Intelligencia (MI)művelődés

Palkovics László: februártól ott lehet a normál tanrendben is a mesterséges intelligencia oktatása

By 2025. október 5.No Comments

„Több oktatási intézményben is mesterségesintelligencia-kurzus indul a tanév első félévében, és már megjelent az ehhez kapcsolódó vitairat is.

Hatvan iskolában indul a tanév első felében mesterségesintelligencia-kurzus a tanrendbe építve – jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter. Hankó Balázs hozzátette, ebben a félévben már több ezer gyermek vehet részt az MI-képzésben, a cél pedig az, hogy februártól valamennyi szakképzésben tanuló diák hallgathasson ilyen kurzust.

Az új mesterségesintelligencia-stratégia kiemelt területe az oktatás, ugyanis a változó technológiához gyorsan kell alkalmazkodniuk a munkavállalóknak. Ehhez az MI megfelelő lehetőséget kínál – mondta az InfoRádióban Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos. „Szeretnénk nagyon gyorsan megjeleníteni az iskolarendszerű képzésben a mesterséges intelligenciát. Ezt is leírtuk a stratégiában, illetve György László kormánybiztossal bemutattunk egy vitaanyagot, hogyan is jelenjen meg az 1., az 5. és a 9. osztályban a mesterséges intelligencia oktatása” – jelentette ki a kormánybiztos.

Palkovics László fontos lépésnek tartja az MI tanrendbe épített oktatását. Azt is hangsúlyozta, hogy emiatt nem fejlesztenek új tananyagot, van ugyanis Magyarországon egy oktató cég, a Logiscool, ami mind itthon, mind nemzetközi viszonylatban nagy számú iskolán kívüli képzést végez. Velük született megállapodás, és az oktatás az ő tananyagukat veszi át, ami tartalmazza az oktatási platformot és a pedagógusok képzését is; ez kezdődik a szakképző intézményekben.

A kormánybiztos hozzátette, azt javasolják a kormánynak, hogy a szakképzést követően az általános iskolák 1. és 5. évfolyamán, valamint a gimnáziumok 9. osztályában is vezessék be ezt a tananyagot. Palkovics László hangsúlyozta: javasolni fogja, hogy februártól, azaz a második félév kezdetétől minden középiskolában jelenjen meg az MI normál tanrendbe illesztett oktatása, szeptembertől pedig felmenő rendszerben az említett általános iskolai évfolyamokban is. Megjegyezte, a Logiscool mindezekre fel van készülve.

Palkovics László szerint Magyarország az elsők között használja ilyen átfogóan a mesterséges intelligenciát az oktatásban.”

Forrás:
Palkovics László: februártól ott lehet a normál tanrendben is a mesterséges intelligencia oktatása; Rozgonyi Ádám; Infostart / InfoRádió; 2025. október 4.