Skip to main content
közigazgatás: magyarszakirodalom

A területi államigazgatási szervek jogállása és azok változásai Magyarországon

Szerző: 2013. január 2.One Comment

„…Munkám elsődleges célja a területi államigazgatásban a rendszerváltás óta bekövetkezett változások bemutatása, a folyamatok mögött meghúzódó okok tudományos igényű feltárása. Célom volt továbbá a korabeli magyar megoldások, valamint a nemzetközi példák ismertetése, a hatályos joganyag szakmai szempontú feldolgozása és mindezek alapján a hiányosságokra való rámutatás. Nem pusztán felkatalogizálni akartam a vizsgált szerveket, hanem a történeti visszatekintéssel és a nemzetközi kitekintéssel ötvözve a különböző szakaszokat össze kívántam vetni. Közvetett célom, hogy a kérdéskör bemutatásával szélesebb körben ismertté tegyem az államigazgatás középszintjét, annak történetét, jellemzőit…

A kérdéskör jogi irányultsága determinálta a szóba jöhető vizsgálati módszereket, kutatási eszközöket. Munkám jelentős része a (hatályos illetve történeti) joganyag normatív értelmezésén, valamint a kapcsolódó szakmai anyagok feldolgozásán alapult. Önmagában azonban ez a fajta pozitivista megközelítés nem elégséges.

Az absztrakt összefüggések feltárása érdekében több helyen funkcionalista megközelítéssel éltem. Ez amiatt volt fontos, mert a jogintézményeket jelentős mértékben meghatározza azok társadalmi-gazdasági környezete. Ez az előfeltevés segítségemre szolgált az absztrakcióknál, a csoportképzéseknél, mivel az azonos problémák többnyire azonos megoldásokat generálnak a közigazgatásban. Ahol az szükséges volt (pl.: fogalmak tisztázásánál, intézmények egymáshoz való viszonyánál, jogelméleti kérdések kifejtésénél), dogmatikai megközelítést alkalmaztam.

A disszertáció elkészítése során legalább ennyire hangsúlyosnak tekintettem az összehasonlító módszer alkalmazását, mind időben (lényegében történeti elemzést végezve), mind térben (a nemzetközi kitekintésbe ágyazva). A nemzetközi összevetés során külön ügyeltem arra, hogy a közigazgatási jog nem internacionalizált. Azt a nemzeti keretek határozzák meg, így kerültem a kritikátlan összevetést, hasonlóságok művi kreálását. A történeti visszatekintés során kerültem a retrospektivitást…”

Forrás:
A területi államigazgatási szervek jogállása és azok változásai Magyarországon; Barta Attila; Debreceni Egyetem, Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola; a védés időpontja: 2013. január 24. (pdf)