„Elfogadhatatlan, hogy az egészségügyben egyáltalán ne legyenek betartandó szakmai minimumfeltételek – vallja dr. Paller Judit országos tiszti főorvos, akit a MedicalOnline a többi közt az egészségügyi háttérintézmények átszervezéséről és a kórházi fertőzésekről is kérdezett.
– Márciusban átalakult az egészségügyi háttérintézményi rendszer. Támogatta a koncentrációt?
– A háttérintézmények összevonásáról már három évvel ezelőtt megkezdődtek az egyeztetések. Elfogadható döntés volt, de azzal számolnunk kellett, hogy tradicionálisan elfogadott, a nemzetközi szakmai közvélemény által is elismert intézmények alakultak át. Életükben, működésükben ez egyfajta törést jelentett, amit át kell hidalni; magam igyekeztem mindezt együttműködéssel, meggyőzéssel támogatni.– Most több pénz jut a feladatokra?
– A költségvetésünk ugyanakkora; belső elosztása változott.– Voltak áldozatai az átalakításnak?
– Ha létszámleépítésre gondol, akkor azt mondhatom, hogy nem. Az átrendeződés viszont több munkatársunktól követelt kompromisszumot, hiszen a vezetői szintek száma csökkent, így a korábbi vezetők besorolása, felelősségi köre is változott. A közegészségügyi típusú háttérintézmények integrációja jól halad. A népegészségügy ettől annyiban különbözik, hogy a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézetbe (NEFI) integrálódott Országos Gyermek-egészségügyi Intézetnek és az Országos Alapellátási Intézetnek nem csak egészségfejlesztési feladatai voltak. Óriási változás számunkra, hogy az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet az ÁNTSZ-től független OGYÉI szervezetéhez került. Most az együttműködés korábbiaktól eltérő formáit kell megtalálnunk és gyakorolnunk. A tisztigyógyszerészi kar szintén az OGYÉI-be integrálódott, ami meggyőződésem szerint komoly hatékonyságnövekedést fog eredményezni, hiszen így egy intézmény engedélyezi és felügyeli a gyógyszerekkel és a gyógyszerészettel kapcsolatos valamennyi tevékenységet.– Az egykoron erős, központi irányítású szakmai hatóságot a kormányhivatalokba integrálták, de Zombor Gábor hivatalba lépésekor többször is kijelentette, hogy rehabilitálná a meggyengített ÁNTSZ-t. Szolgálja ezt a célt az átalakítás?
– Kívülről szemlélve valóban úgy is értékelhető, hogy az OTH veszített súlyából azzal, hogy középvezetői szerepét elvették. Ám szakmai kéréseinknek mostantól éppen az ad súlyt, hogy az új rendszerben a miniszter, illetve a szakállamtitkár továbbítja azokat a kormányhivataloknak. Amíg az OTH állt közvetlen kapcsolatban a hivatalokkal, előfordult, hogy nemet mondtak a megkereséseinkre. A jelenlegi struktúrában viszont nagy erőfeszítést kíván majd a munkatársak szakmaiságának megtartása, a továbbképzések megszervezése.– Ha egészségügyi katasztrófa alakulna ki az országban, nem hiányozna az erős és egységes irányítás?
– Olyan helyzetben, amikor az ország közegészségügyi, járványügyi biztonságát valami súlyosan veszélyezteti, most is lehetőséget ad a jogszabály a központi irányítási jogkör gyakorlására. A közigazgatás nem statikus rendszer. Alakulhatnak úgy az események – különösen a járványügy területén –, hogy kiderül, eredményesebb a működtetés, ha napi szinten is egy kézből irányítják a feladatokat. Így a struktúra átalakítása vagy akár az irányítási funkciók átgondolása – ha indokolt – napirendre kerülhet.– Mondhatjuk, hogy éles helyzetben még nem volt a pudingnak próbája?
– Igen.– Az OTH, illetve a kormányhivatalok népegészségügyi főosztályainak munkatársai részt vesznek a Megyei Egészségügyi Irányító Bizottságok (MEIB) munkájában. Eddig milyen tapasztalatokat szereztek?
– A szakmai munka még csak most kezdődik. Meghívott résztvevői vagyunk az üléseknek, amelyeken az OTH-nak is vannak állandó napirenden tartott témái, mint az infekciókontroll és a minimumfeltételek ügye. A költségcsökkentő lehetőségek feltárásában azonban a főszerep a megyei egészségügyi gazdasági bizottságoké.– Úgy tudjuk, készülőben van egy, a minimumfeltételeket érintő módosító csomag, mert a MEIB-ek felől tömeges kezdeményezések érkeznek ezek felpuhítására.
– Az intézmények részéről számos javaslat érkezett a feltételrendszer változtatására, közöttük vannak végletesek is, mint hogy egyáltalán ne legyenek minimumfeltételek. Ez azonban elfogadhatatlan irány. A lakosságnak biztonságban kell éreznie magát, tudva azt, hogy az ország bármely intézményében biztosított az ellátáshoz szükséges tudás, a személyzet és a megfelelő eszközök.– Sokan azt mondják, a szerencsén múlik, ki, hol, milyen ellátást kap…
– A minimumfeltétel nem az ellátás, mint inkább a környezet minőségéről szól; igaz, ezek nem függetlenek egymástól. Az uniós projektek meglehetősen jól ellátták az intézményeket eszközökkel, ami a most induló operatív programok keretében folytatódik. Húszmilliárd forint jut a minimumfeltételek fejlesztésére. Amivel gondok vannak, az a létszám, a szakembergárda. Az ágyak, az azokhoz rendelt személyzet létszámát nem lehet sablonok mentén meghatározni.– Folyik erről diskurzus?
– A kórházigazgatók ebben nagyon konstruktívan gondolkodnak, és a menedzsment felelősségét senki nem veheti át; a hatóság sem. Azt tapasztaljuk, hogy a szakemberek ide-oda ingáznak az intézmények között, és ha összeszámoljuk a munkaidejüket, előfordul, hogy papíron egy nap akár 48 órát is dolgoznak… Felvetődik, hogy csak azok a kórházak nyújthassanak magasabb szintű ellátást, amelyek anyaintézményként a megfelelő szakembereket tudják foglalkoztatni – magasabb fizetés mellett, hogy ne kényszerüljenek arra, hogy máshol szerezzenek pluszjövedelmet. A MEIB-ekben ennek a kérdésnek is terítékre kell kerülnie.– Erre az lesz a válasz, hogy nincs pénz magasabb bérekre.
– Az a pénz, amit közreműködői szerződésekkel, megbízásokkal kifizetnek, benne van a rendszerben.– Az ágyszámgazdálkodást is a menedzsmentekre bízná?
– A mátrixrendszer szabadabb gondolkodást engedne. A vezetőség másként, ténylegesen az ellátás érdekeit szolgálva tudná kezelni az ágyszámokat; nem kellene azzal foglalkozniuk, hogy a jogszabály mit ír elő. De – és csak hangosan gondolkodom – amikor egy szolgáltatást engedélyeznek, elvárható, hogy az engedélyt kérő végiggondolja és leírja, hogyan tudja és akarja biztosítani a működés feltételeit. Ezt követően a hatóságnak is meg kell vizsgálnia, hogy mindez reálisan teljesíthető-e, és a biztonságos betegellátást szolgálja-e.– Az elmúlt években több ízben változtattak a minimumfeltételeken, de úgy tűnik, bármit tesznek, az intézmények továbbra sem tartják be azokat. A politika felől is volt nyomás, hogy az ÁNTSZ kérje számon ezek meglétét. Engedetlenek?
– Ha az életszerűséget mellőzve, kizárólag a jogszabályokat követve vizsgálnánk ezt a kérdéskört, akkor lennének olyan kórházak, amelyeket lehetetlen helyzetbe hoznánk – azokkal az emberekkel együtt, akiket az adott intézmény ellát. Ez azt jelentené, hogy mi alakítjuk át az egészségügyet. Márpedig az ellátórendszert nem hatósági oldalról kell átformálni, hanem egy kimunkált stratégia mentén. Ennek átbeszélése zajlik most a MEIB-ekben – együttműködve, konstruktívan.– Milyen együttműködés várható attól az intézményvezetőtől, akinek a kórházáról kiderül, hogy nincs is rá szükség?
– Kórházbezárásról nincs szó, de fel kell készülni a demográfiai változásokra és az idősödő társadalom egészségügyi ellátására. Az intézmények egy része kényszerből szociális ellátást is nyújt, pedig ez nem az egészségügyi ellátórendszer feladata.– A másik téma, amit „napirenden tartanak”, az infekciókontroll. Ehhez képest csak nemrégiben került ki az Országos Epidemiológiai Központ honlapjára a Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer (NNSR) korábbi jelentéseinek összefoglaló elemzése, amelyet két évig, államtitkári utasításra nem hoztak nyilvánosságra.
– Az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésekről szóló részjelentések rendszeresen megjelentek eddig is. Nagyon fontosnak tartom, hogy minden évben szakmai konferencián értékeljük, elemezzük az adatokat. Közigazgatási egyeztetés alatt áll, és hamarosan társadalmi vitára kerül az infekciókontroll szakpolitikai program is.– Évekkel korábban készítettek egy antibiotikum-stratégiát. Annak mi lett a sorsa?
– Ez szükségszerűen része az infekciókontroll-stratégiának.– Meglehetősen őszintén beszél a kézhigiénés hiányosságokról, legutóbb a Kórházszövetség kongresszusán jelentette ki, hogy nem mosunk kezet. A problémafelvetést tettek is követik?
– Nemrégiben önértékelés alapján mértük fel az ország egészségügyi intézményeiben a kézmosási szokásokat; van még hova fejlődnünk. Szeretném elérni, hogy a kötelező továbbképzések állandó és számon kérhető témája legyen a kórházhigiéné és az infekciókontroll. Bár kötelező, az intézményekben nem mindig alkalmaznak kórházhigiénikust. A kórházi infekciókontroll-bizottság vezetője a kórház főigazgatója, neki kell számon kérnie az infekciókontrollal megbízott kollégáját, ugyanakkor fel is kell hatalmaznia a feladatok elvégzésére, az osztályok rendszeres ellenőrzésére. Csakhogy az intézményvezetők sokszor „lepasszolják” ezt a feladatot, és hátrány az is, hogy a bizottságok nem hívják meg a kormányhivatal népegészségügyi főosztályának kórházhigiénikusait, pedig több szem többet látna.– Nyilván javíthat a helyzeten, hogy új szereplők jelennek meg a rendszerben, mivel a tervek szerint az egészségügyi ellátás népegészségügyi fókuszú lesz. Alapvető változásokra számít e téren?
– A népegészségügyi fókusz fontos, de elméletben könnyebb róla beszélni, mint a gyakorlatban megvalósítani. Vannak kétségeim a lakosság együttműködési készségét illetően. Az egészségfejlesztési irodák feladatkörét tisztázni kell, és megtalálni helyüket az intézményi struktúrában. Ha valósággá válik az a szándék, hogy az EFI-k [Egészségfejlesztési Iroda] feladata lesz a lakosság egészségtudatosságának növelése vagy akár a beteg- és betegútmenedzsment, akkor szervülni fognak az ellátórendszerbe.”
Forrás:
A tisztiorvosi hivatalnak is kihívás az átszervezés; Tarcza Orsolya; Medical Online; 2015. május 27.
