„Eddig áttekintettük a hiteles fordítás hazai szabályozása körüli problémákat, az európai megoldásokat. Megnéztük, hogy melyek az előnyei és a hátrányai annak, ha ezt a közfeladatot egy állami cég vagy egy szakmai kamara végzi. A kérdés az, hogy ezeken kívül elképzelhető-e más megoldás is? Igen. Vissza a gyökerekhez!
Ez pedig azt jelenti, hogy a közfeladat ellátása visszakerül a közigazgatás szervezetrendszerébe, csakúgy, mint 1869-ben, amikor is megalakult a Miniszterelnökség Központi Fordítóosztálya.
Nem ördögtől való ez az elképzelés sem. Az persze messze volna a realitásoktól (és a józan észtől is), hogy a jelenlegi OFFI mondjuk kormányzati háttérintézménnyé alakuljon. Abban azonban már lehet ráció, hogy alakul egy főosztály (központi fordítószolgálat) – a jelenlegi kormányzati struktúrát tekintve – mondjuk a Miniszterelnökségen vagy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban – amely nem a hiteles fordítás feladatát látja el, hanem sokkal inkább koordinatív szerepe van. Itt valójában nem egy teljesen önálló alternatíváról van szó, hanem egy olyan alapvető kiegészítésről, amely mindkét, az előzőekben felvázolt megoldás (állami cég, szakmai kamara) mellé illeszthető. Ez a szervezeti egység tehát valójában fordítás, illetve tolmácsolás koordinációval foglalkozna. Miért is lenne ez jó? Több okból is. Össze lehetne fogni a különböző állami szervek fordítási és tolmácsolási igényeit és azokat megfelelő módon koordinálva kielégíteni. Ez nagyon fontos szempont lenne a kormányzati terminológiai egységesség megteremtése irányába, hiszen gyakran tapasztaljuk, hogy például az egyes minisztériumok neveit különböző dokumentumokban különbözőképpen fordítják. Hasonló a helyzet az egyes tisztségek megnevezésénél is. Láthattuk, láthatjuk, hogy időnként mennyire kaotikus képet fest az államtitkár, helyettes államtitkár, szakállamtitkár, politikai államtitkár, parlamenti államtitkár stb. elnevezések idegen nyelvre történő átültetése. Ezek nem olyan nagy dolgok persze, hogy emiatt külön minisztériumi szervezeti egységet kelljen létrehozni, de mégis, az egységes arculathoz, a külföld felé történő megjelenéshez fontos momentumok, de a saját magunkkal szembeni igényesség szempontjából sem megvetendőek. Ennél sokkal fontosabb a jogszabályok fordításának kérdése. Itt nem csak a politikai szempontok érdekesek (lásd az új médiatörvény fordítása körüli hercehurcát), hanem a gazdasági, versenyképességi aspektusok is. Befektetők számára alapvető kérdés, hogy a magyar jogszabályokat, minél teljesebb körűen, minél pontosabb fordításban megismerhessék. A jogszabályi környezet nem kellő ismerete ugyanis meglehetősen nagy kockázatot jelent egy befektetői döntésnél. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy nálunk ugyanannak a jogszabálynak gyakran többféle fordítása is létezik (természetesen azonos állapotra – pl. közlönyállapot – vonatkozóan), sőt állítólag van olyan nemzetközi szerződésünk is, amelynek kétféle – a Magyar Közlönyben megjelent – fordítása is megtalálható. Jogrendszerünk majd két évtizede az Európai Unió jogának implementációja nyomán épül. Ez azt jelenti, hogy az utóbbi közel húsz évben a jogszabály-előkészítés sok esetben úgy kezdődött, hogy az azonos tárgyú uniós jogszabályt, jellemzően angolról magyarra fordították. Ezen az alapon kezdődött a magyar jogszabály kodifikációja. A „készterméket” pedig „visszafordították” jellemzően angolra…Az eredmény már a gondolatkísérlet szintjén is önmagáért beszél. Egy ilyen szervezeti egység, tehát összkormányzati szinten és szempontok alapján koordinálhatná legalább a központi közigazgatás – jellemzően nem hiteles – fordításigényét.”
Forrás:
Quo vadis hiteles fordítás? Közfeladat-közigazgatás?, Ideafortis, 2011. február 7.
