Skip to main content
informatikaművelődés

INFOPROG 2016 – A jövő informatikusai Salgótarjánban

Szerző: 2016. május 7.No Comments

„Huszadik alkalommal rendezték meg az Infoprog középiskolás programozói versenyt Füleken és Salgótarjánban, a Kárpát-medence több száz magyar középiskolájának részvételével.

Összesen több mint 3 millió forint értékben jutalmazták a döntőbe került 80 diák közül a nyerteseket a kárpát-medencei középiskolai tanulók INFOPROG 2016 informatikai versenyén Salgótarjánban. Az INFOPROG 2016 informatikai verseny a Füleki Gimnázium, az Infotér Egyesület, az e-Talentum Nonprofit Kft., a Rákóczi Szövetség, valamint Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) szakmai együttműködésének köszönhetően jött létre. Az országosan egyedülálló kezdeményezés döntőjét két levelező forduló után tartották, ahol az indulók két fő-, vagyis a programozói és felhasználói kategóriában, valamint más területeken is versenyeztek. A tanulók közül bíráló bizottság választotta ki a legjobbakat, a díjak közül a nyertesek közül többen több százezer forint értékben oktatási ösztöndíjat, valamint számítástechnikai eszközöket kaptak, az iskolák tárgynyereményben részesültek.

Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke az ünnepélyes díjátadón rendezett konferencián kiemelte: néhány száz éve egy ország sikerét az határozta meg, hogy megfelelő-e a hadiipara, mennyire erős hajókat tud építeni, hogyan tud meghódítani egy-egy másik országot vagy kontinenst, és ott hogyan tudja továbbfejleszteni a gazdaságot. Napjainkra ez megváltozott, hiszen egy-egy jó elképzelés megvalósításához már nagyon sok esetben nincs szükség komoly tárgyi beruházásokra, elegendő hozzá a kreativitás és az ötlet, és e vonatkozásban eltűntek az országhatárok is.

A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács, mint a kormányzat informatikai ügyekben véleményező szerve ezért szívesen támogatta az idei évben is az Infoprog verseny megrendezését, hiszen ez a verseny lehetővé teszi minden informatika iránt érdeklődő középiskolás diáknak a megmérettetést határainkon innen és túl, lehetőséget adva, hogy megismerkedjenek egymás tudásszintjével, kapcsolatokat-barátságokat építsenek, s később akár közös ötleteket valósítsanak meg.

Biró Albert, az INFOTÉR Egyesület elnökségi tagja elmondta, hogy a hazai informatikai munkaerő piacon 10-20 ezer között található a betöltetlen állások száma, az infokommunikációs szektorban a havi bruttó átlagkereset a második legmagasabb az ágazatok között. Az adatok is alátámasztják, hogy az informatikai ágazat egy biztos karriert, könnyű elhelyezkedést és jó keresetet biztosító szakmát jelent. Az INFOTÉR Egyesület kiemelt célja mindamellett, hogy az infokommunikációs szakmát népszerűsítik a fiatalok körében, 2018-ra szeretnék elérni, hogy állampolgárságtól függetlenül a versenyen nyertes diákok plusz felvételi pontokat kapjanak a hazai felsőoktatási felvételi keretében. Ennek érdekében összeállítanak egy koncepciót, amit az idei évben megküldenek az EMMI köznevelésért felelős államtitkárságának. Ezen felül pedig szeretnék nemzetközivé tenni a versenyt, hogy a világon minden magyarul beszélő középiskolás részt vehessen a jövőben az INFOPROG vetélkedőn.

A verseny döntőjében az elmúlt 20 évben több mint 2000 diák, és közel 250 felkészítő tanár vett részt, 50 különböző magyar tannyelvű középiskolából, Délvidékről, Felvidékről és Erdélyből.
Forrás: NHIT, Rákóczi Szövetség, Infotér”

Forrás:
INFOPROG 2016 – A jövő informatikusai Salgótarjánban; Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács; 2016. május 3.
Lásd még: Infoprog