Skip to main content
gazdaságtársadalom

Falusi kisposták jövője, azaz a kistelepüléseink innovációs lehetőségei

Szerző: 2011. március 6.No Comments

Molnár Szilárd (Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesület) cikke

A Cseh Posta az év elején jelentette be, hogy veszteségeinek csökkentése érdekében – főleg a kistelepüléseken – bezárnak mintegy 1500 postafiókot, illetve ennek következtében közel 2000 embert elbocsátanak. Hasonló folyamat játszódott le hazánkban is, ahol 2003 és 2010 között körülbelül 500 kispostát zártak be a postamodernizálási program során. Ennek köszönhetően ma mintegy 950 kisközségben – azaz az összes hazai település közel egyharmadában, ami nem elhanyagolható arány – 350 mobilpostai járattal teszik elérhetővé a postai alapszolgáltatásokat. Csak érdekességként, ha már Csehországgal példálóztunk: arányaiban itt van az egyik legtöbb mobilposta, hiszen jelenleg egy állandó hivatalra három mobilposta jut. Viszont a csehországi törekvésekkel szemben, nálunk a Magyar Posta tájékoztatása szerint azokon a kistelepüléseken, ahol a fix épületben működő hivatalokra igény mutatkozik, ott újranyitják a kispostákat, egyben innovatív, ügyfélorientált szolgáltatásokat is odatelepítve. Arról, hogy ez pontosan mit jelent, milyen innovatív eszközökről, szolgáltatásokról van szó, illetve, hogy ez a folyamat hány kistelepülést érintve, pontosan mennyibe is kerül, egyelőre még nem tudni.

A Posta egy egyetemes szolgáltató, ami alatt azt értjük, bizonyos postai szolgáltatásokat mindenki számára megfelelő módon és áron biztosítani kell az ország egész területén. Ebből adódóan a magyar Posta az egyik legkiterjedtebb szolgáltatói végponttal rendelkező hálózattal rendelkezik nemzetközi összehasonlításban is (Európában például 6. Magyarország). A 600 fő alatti lakosságszámú településeken minimum mobilpostának kell működnie, a hatszáznál nagyobb, de ezer lélekszámnál kisebb településeken csak a helyi önkormányzat beleegyezésével működtethető mobilposta. Az ezeknél nagyobb településeken fix posta fenntartása kötelező. A városokban, húszezer lakosonként legalább egy fix postát kell üzemeltetni úgy, hogy az bármely belterületi lakástól számítva, három kilométeren belül legyen. És ezek mellett két posta távolsága nem haladhatja meg a hat kilométert. A közel 2900 postahivatal természetesen magával vonzza azt a régóta megoldásra váró problémát, hogy nálunk igen magas a veszteségesen működő posták aránya. A megoldást egyrészt a kiszervezés jelenti, azaz vállalkozóknak kell kiadni a kispostákat, viszont nálunk ennek aránya csak az összes hivatal 12-13 százalékát éri el, míg hozzánk hasonló nagyságú és helyzetű országokban ez az arány meghaladhatja az 50 százalékot is.

Viszont ezek a számok nagyon fontos jelenségeket, folyamatokat rejtenek el, bármennyire is ezek a meghatározó kérdések egy vállalat számára. A mobilpostai szolgáltatás természetesen nagyon sok településnek és nagyon sok embernek kényelmes és megfelelő színvonalú. Viszont azokon a településeken, ahol a lakosság egy része a közeli nagyobb településre jár dolgozni, csak délután, koraeste tudják igénybe venni a postai szolgáltatásokat, nem pedig napközben, amikor a mobilposta a településen van. De még mindig nem igazán ezek a fontos kérdések, hanem az, hogy ezek a szolgáltatások milyen közösségi szintű változásokat indukálnak.

Ezek a fejlesztések – legyen szó mobil vagy fix postai szolgáltatásról – mit sem érnek, ha azok nem valamilyen helyi közösségi folyamatot, igényt szolgálnak. Az innovációknak nagyon gyakorlatiasnak kell lenniük, változást kell generálniuk, de ennek a folyamatnak egybe kell esnie a helyi igényekkel. Az innovációk hasznosulásának egyik legnagyobb problémája, hogy ugyan sok figyelmet fordítanak az új technikai lehetőségek, eljárások fizikai elérhetőségére, megfizethetőségére, esetleg még a megtanulásukra is, de arra, hogy ez közösségi szinten változást generáljon, a lehető legritkább esetben fókuszálnak a fejlesztések során. Az innovációk egyéni szintű használatára sok energiát fordítunk, de a tágabb – földrajzilag meghatározott, zártabb – közösségi szintű változásra, a változások elindulásának közösségi szintű képessé tételére viszont szinte semmit.

Mit is jelent ez a szemlélet? Azt, hogy az innovációt ezeknek a közösségeknek nem készen kell megkapniuk abban az értelemben, hogy azon ők már semmit nem tudnak alakítani. A kisközösségeknek a lehető legnagyobb szabadságfokot kellene megkapniuk ahhoz, hogy egy modern alapinfrastruktúrát – amit adott esetben az állam, a piac biztosít a számukra – a későbbiekben, a saját elvárásaikhoz a lehető legjobban illeszkedően tovább alakíthassák. Az innovációk élete, hatása csak így lesz hosszútávú. Egyszerűen nem tűnik igaznak az az állítás, hogy a modern információs és kommunikációs technológiai eszközök révén a távolság el fog tűnni. Kicsiben, egyszerűbben, de az innovációknak meg kell jelenniük a kistelepüléseken is. Úgy tűnik, a földrajzi, térbeli meghatározottsággal a jövőben is fontos indikátorként kell számolnunk az esélyegyenlőség vizsgálatai során.

De mindez persze egy hipotetikus, utópisztikus elvárás, hiszen tény, hogy az innovációk csak a szerencsésebb és a kifejezetten nagyobb, sok jó infrastrukturális, társadalmi adottsággal rendelkező városokat érintik. A környező kisebb településeknek szinte semmi szerep nem jut ebben, így maximális célként talán csak annyi tűzhető ki, hogy a nagyvárosokban rendelkezésre álló innovatív infrastruktúra, szolgáltatás elérhető legyen a környező kisebb településeken is. Ezek „leszállítása”, elérhetővé tétele is sokat segítene az apró településeink lakosságmegtartó erejének fenntartásán, de így esélyt adunk annak is, hogy az innovációs folyamatok, a kulturális és emberi tőke gyarapításának forrásává a helyi, kisebb közösségek (is) váljanak. Ez pedig elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy a magyar lakosság nyitottabb legyen az innovációk befogadására.

Források:
Nyitrai: Újra fontossá válik a kistelepülésen lakók élete, eGov Hírlevél, 2010. augusztus 30.
Elbocsátások és fiókbezárások a cseh postánál, Híradó Online, 2011. január 26.
A Magyar Posta mutatószámai nemzetközi összehasonlításban és a jövőbeli fejlődés elméleti lehetőségei,Vernyik Mónika és Pitlik László,, Vidék Hangja Magazin, 2010. december 14. (adataink egy része innen származik)