Skip to main content
gazdaságinformatikaközigazgatás: külföldönközigazgatási informatika

A kormányzati termékmenedzsment fontossága

Szerző: 2018. szeptember 8.No Comments

„A Fehér Ház apparátusának részeként működő („part of the Executive Office of the President of the United States”) Egyesült Államok Digitális Szolgálata (U.S. Digital Service) tájékoztató oldalán megjelent írás a kormányzati intézményeken belül működő – vagy működni hivatott – termékmenedzsment fontosságát mutatja be. A szervezet a szövetségi kormány info-technológiai start-up intézményeként működik, a versenyszférában fellelhető szakértelmet és tudást is felhasználva törekedve magas színvonalú digitális szolgáltatások fejlesztésére és terjesztésére a szövetségi közigazgatásban, számos sikeres projektet valósítva meg ezidáig. A szerzők rámutatnak ennek előzményeire is: azokra a ma már széles körben alkalmazott megoldásokra, amelyeket annak idején kormányzati intézmények hoztak létre – így például a védelmi minisztérium a mikrochipeket, a GPS-t és magát az Internetet, a veteránügyi minisztérium az elektronikus egészségügyi nyilvántartást, a pészmékert és a nikotintapaszt, a NASA a tűzállóruhát és a bébitápszert.

A szerzők rámutatnak arra az ellentmondásra, hogy miközben a digitális termékek előállítása és rendelkezésre bocsátása a modern szoftverfejlesztési módszertan alkalmazását igényelné, a digitális átalakulás címkéje mögött a legtöbb gyártó és kormányzati ügynökség a digitális termékek fejlesztésekor is régi vágású fejlesztési és projektmenedzsment-eszközöket használ.

A kormányzati intézményeken belüli digitális termékfejlesztés költséghatékonysága és a fejlesztés által kiváltott felhasználói élmény egyaránt javítható, két irányból is. Az egyik lehetőség az, hogy tapasztalt közigazgatási termékmenedzsereket jelölnek ki az adott digitális termékfejlesztésre. A másik egy olyan nemzeti szolgáltatási modell kifejlesztése, amely kellően vonzó környezetet biztosít a versenyszféra termékmenedzsereinek, mérnökeinek és tervezőinek ahhoz, hogy egy adott időszakra kormányzati szolgálatba álljanak.

Alapvető szemléleti problémát jelent az amerikai gyakorlatban, hogy a kormányügynökségeknél és a kormányzati beszállítóknál a projektmenedzsmentet és a termékmenedzsmentet gyakorlatilag szinonimaként használják, miközben azok alapvetően különböznek az alkalmazott eszközökben, módszertanokban és a szükséges készségekben. A projektmenedzsment egy adott terv megvalósításának irányításáért felel az időkeretek és a költségvetés betartásával, a kockázatok kezelésével és a megfelelőség biztosításával. Ennek megfelelően sikerét elsősorban azon mérjük le, hogy az adott projekt eredményét időben, a költségkeretek túllépése nélkül biztosítsa. A termékmenedzser feladata ugyanakkor olyan termékek és szolgáltatások fejlesztése, amely találkozik a felhasználók igényeivel, szükségleteivel. A megvalósítás során középpontba helyezi a felhasználói kutatásokat, a tervezői gondolkodást, az iteratív fejlesztést és a „minimálisan életképes termék” gyors előállítását. (Utóbbi olyan induló terméket jelent, amely már éppen kielégíti a korai felhasználók igényeit, akiknek visszajelzéseit fel tudják használni a termék továbbfejlesztésében.) A termékmenedzsment sikerét abban mérhetjük le, hogy a felhasználók mennyire szeretik a kifejlesztett terméket (kereskedelmi értékesítésben: amiért hajlandóak fizetni). A különbségtétel hiánya részben arra vezethető vissza, hogy a kormányzat kiszervezte az infokommunikációs technológiai fejlesztéseket a versenyszférába. Mivel ott megvan a kellő rutin van a két tevékenység eltérő kezelésére, ez a partnerséget is megnehezíti az államigazgatás és a vállalatok között. A szerzők rámutatnak, hogy míg az amerikai közigazgatási vezetők kiterjedt projektmenedzsment-képzést kaptak, megfelelő minősítéssel e téren, szinte semmi képzést nem kaptak a termékmenedzsment eszköztáráról. Az előrelépéshez kis létszámú digitális szakértői és termékmenedzseri csapatokat kell létrehozni a közigazgatásban, akik képesek beszerezni, felügyelni és leszállítani a modern, felhasználóbarát termékeket.

A termékmenedzserek a teljes termék-életciklus során felelősséget viselnek, a következők szerint:

  • Értik a felhasználókat és a problémákat, amelyekkel szembesülnek.
  • Előállítják, iteratív módon fejlesztik és elérhetővé teszik azokat a termékeket, amelyek megoldást jelentenek ezekre a problémákra.
  • Célokat és mérőszámokat határoznak meg, amelyek mérhetővé teszik az előrehaladást.
  • Erőteljes kommunikációt folytatnak a termék előnyeinek kimutatására.

A fogyasztók igényeit és szükségleteit felhasználói kutatásokkal mérik fel közvetlen megszólítással, saját problémamegoldásuk megfigyelésével és az alkalmazott megoldás használati élményének feltárásával. Fontos, hogy a felhasználó szerepe nem ér véget ott, hogy a gyártó leszállítja a terméket – a visszajelzéseket folyamatos inputként kell kezelni a további fejlesztésekhez. A megfelelő célok és mérőszámok meghatározása pedig ahhoz szükséges, hogy reális képet kapjunk arról, mennyire sikerült valójában közelebb jutni az adott probléma megoldásához.

A nemzeti szolgáltatási modell kialakításához a szerzők a jogalkalmazás területéről hoznak analóg példát. Ahogy a jogászok éles versenyben vannak egymással abban, hogy bekerüljenek a legfelsőbb bíróság apparátusába, úgy kellene ösztönözni a legjobb info-technológiai szakembereket is arra, hogy tudásukat adott időszakra a köz szolgálatába állítsák. És viszont: lehetővé tenni a közszolgálati karriert építőknek azt, hogy pár évig a versenyszférában szerezhessenek tapasztalatokat. Ez a kétirányú mozgás tenné lehetővé azt, hogy az így létrejövő szolgáltatási modell sikeresen ötvözze a versenyszféra innovatív erejét, a közszolgálati karrierpályát és az adott szakterületek tárgyi tudását.”

Forrás:
The Importance of Product Management in Government; Chris Johnston, Kelly O’Connor; The U.S. Digital Service; 2018. augusztus 23.
Lásd még:
United States Digital Service; Wikipédia
United States Digital Service: How “Obama’s Startup” Harnesses Disruption and Productive Failure to Reboot Government; Stephanie Ricker Schulte; International Journal of Communication; 12(2018); 131–151. oldalak (PDF)