„Az Európai Unió új költségvetési ciklusában egy új Európai Versenyképességi Alapot kívánnak létrehozni, amely az ipari fejlesztéseket lesz hivatott támogatni.
Egy új félvezető gyár építését kezdték meg augusztus 20-án, Drezdában, amelynek jelentőségét az is alátámasztja, hogy a megnyitón Olaf Scholz német kancellár, Michael Kretschmer, a szászországi tartományi miniszterelnök és az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is részt vettek.
A gyár négy vállalat, a tajvani Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC), a Bosch, az Infineon és az NXP együttműködéseként jöhetett létre, amely elsősorban az autóiparban használt chipeket fogja gyártani és forgalmazni. A többségi tulajdonrész, 70 százalék a TSMC részét képezi, míg a másik három vállalat egyenként 10 százalékos tulajdonjoggal bír. A vállalat olyan termékeket fog gyártani, amelyeket Európa egyetlen más létesítményben sem állítanak elő, így a Bizottság elnöke jóváhagyta Németország 5 milliárd euró értékű állami támogatását. A gyár megépítése és üzembe helyezése várhatóan több mint 10 milliárd euróba kerül, ebből a TSMC 3,5 milliárd eurós kezdeti beruházást tervezett.
A cég egyik célkitűzése, hogy részt vegyen a chipekről szóló uniós jogszabály céljainak megvalósításában, így 2030-ra megduplázza a régió részesedését a globális chipgyártásban és a világpiacon elérje a 20 százalékos arányt. Ennek érdekében hozott létre partneri kapcsolatokat hasonló értékrendű országok között a félvezető gyártásának területén, illetve kívánja segíteni az olyan európai kis- és középvállalatok működését, amelyek ezen a területen stabil ellátói lehetnek az értékláncoknak. Vagyis a vállalat szorosan együttműködni kíván a különböző európai beszállítókkal. A Bizottság elnöke a vállalkozást az európai chipszektor területén „egy igazi befektetési forradalom”-ként minősítette, majd ismertette az európai versenyképesség fokozása érdekében tervezett újabb lépéseit.
Először is, az új többéves költségvetési ciklusban egy új Európai Versenyképességi Alap létrehozását tervezi. Von der Leyen ismertette, hogy az alapot új stratégiai technológiákba való befektetésre használnák, amelyek hozzájárulnak a közös európai érdeket szolgáló fontos integrált projektek megvalósításában (Integrated Important Projects of Common European Interest – IPCEI), mint például az egészségügyi vagy mikroelektronikai értékláncok vagy a felhőalapú számítástechnika, de a Bizottság elnöke a chipeket és a fejlett csomagolástechnikát emelte ki. Másodszor, egy új tiszta ipari megállapodás létrehozását szeretné javasolni annak érdekében, hogy olcsó és tiszta energiát biztosítsanak. Végezetül, a munkapiaci akadályok leküzdése érdekében a Készségek Unióját szeretné létrehozni. Ennek pontos mibenlétét nem fejtette ki, de minden akadályt el szeretne hárítani, amely az európai munkavállalókat elválasztja azoktól a képzésektől, amelyek a hasonló minőségű munkahelyek betöltéséhez szükségesek.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a Bizottság elnöke a következő költségvetési ciklusban több olyan szakpolitikai iránynak adna prioritást, amelyektől az uniós versenyképesség növekedését várja, mint például a technológiai fejlesztések és azok támogatásainak pontosabb összehangolása, az uniós értékláncok megerősítése és valamiféle egységes uniós képzés vagy képesítés kialakítása. Ezek valóban szükséges elemei az uniós ipari versenyképesség fejlesztésének, ám önmagukban nem elégségesek.
Az ipari versenyképesség jelensége bár egyszerűnek tűnik, mégis annál összetettebb, semhogy a terület szakérői és döntéshozói egyértelműen meg tudnának egyezni abban, hogy pontosan mit is jelent és hogyan is lehet mérni. Úgy tűnik, a politikai döntéshozók számára leginkább egyfajta félelmet keltő jelenség, hogy az ország vagy ez esetben az Európai Unió vesztésre áll nemzetközi partnereivel szemben valamilyen területen. Ezt leginkább a nemzetközi kereskedelemben lehet nyomon követni különböző mérőszámokkal. A megoldás az ipar nagyméretű állami támogatása, a kereskedelmi protekcionista eszközök bevezetése, így a saját ipar és az ipari termelők védelme. A szakértők – a fogalom egyértelmű definíciójának hiányában – leginkább azon vitáznak, hogy hogyan is kellene mérni a versenyképességet és különböző mérőszámokat dolgoznak ki a gazdasági eredményesség, a piaci részesedés mértéke, valamint az egyes vállalatok esetében a piaci koncentráció mérése.
A legtöbb esetben azonban, ahogyan Krugman már évtizedekkel ezelőtt is leírta, egy-egy ország vagy a jelen esetben 27 ország gazdaságát tömörítő Európai Unió versenyképességének mérése óhatatlanul csapdába vezet. Az EU kereskedelmi mérlege nyilván elárul valamit az uniós ipar versenyképességéről, ám leginkább azt, hogy a külföldi partnerek milyen mértékben keresik az adott uniós terméket. Azt például nem, hogy egy adott partner azért nem vásárolja-e az uniós termékeket, mert ő maga is protekcionista intézkedéseket vezetett-e be. Vagy azt sem, hogy az uniós polgárok életszínvonala emelkedett-e vagy csökkent-e az adott kereskedelmi változás következtében. Az 1950-es években az Egyesült Államok egy rendkívül zárt gazdaság volt, gazdaságának motorját a belső piaca szolgáltatta, így a vállalatok termelései is leginkább a helyi piacokra irányultak. Amennyiben csak az erre az időszakra vonatkozó kereskedelmi mérleget néznénk, akár arra a következtetésre is jutnánk, hogy az USA elveszítette versenyképességét és már lassan egy elszegényedett ország. A valóságban azonban az amerikai életszínvonal egyáltalán nem csökkent.
Hasonlóan, a termelékenység, a hatékonyság és a jövedelmezőség elárulhatják, hogy milyen áron szerezzük be a nyersanyagokat, azokat mennyire olcsón és gyorsan tudjuk előállítani, sőt még arra is következtethetünk, hogy mennyire szervezzük jól a munkafolyamatokat. Ezek hasznos mérőeszközök, amelyek alapján pontosítani és javítani lehet a gazdasági folyamatokon. Ám mindezek önmagukban nem mondanának semmit az uniós gazdaságról és az ezzel együtt járó uniós életforma fenntartásának lehetőségéről, hiszen könnyen meglehet, hogy egyszer csak az EU az uniós bérek viszonylagos alacsonyan tartásával tudná versenyképességét megőrizni. Az olcsó munkaerő által biztosított előny mindenképpen pozitívan jelenik meg a mérőszámokban, ám nem feltételül az életszínvonalban.
Az EU versenyképességének hasonló mérőszámokkal való vizsgálatával és az azok alapján bevezetett intézkedések alapján könnyen lehet, hogy szem elől veszítünk más, rendkívül fontos dolgokat. Az olyan nézet, amely szerint a világkereskedelem egy zéróösszegű játszma és az egyik versenyfél térnyerése óhatatlanul a másik kárára válna, nem feltétlenül fog segíteni eligazodni az olyan kérdésekben, amelyek a következő évtizedekben a leglényegesebbek lehetnek.
Így például abban sem, hogy hogyan alakulhatnak át a globális erőviszonyok és ebben az új környezetben az Európai Unió politikai partnerei rendelkeznek-e megfelelő gazdasági, katonai és technológiai erővel, valamint a szükséges humán erőforrással ahhoz, hogy az EU megtarthassa jelenlegi hatalmi pozícióját. Vagy más: például tíz év múlva hogyan alakul az EU korfája és lesz-e alkalmas munkaerő, amely megtermeli az európai jóléthez köthető közjószágokat, illetve fenntartja-e a szociális ellátó rendszert? Esetleg: képesek leszünk-e megfizethető áron előállítani a biztonságos és jó minőségű élelmiszert?
A jelenlegi uniós vezetés szükséges lépéseket tesz annak érdekében, hogy ipara – bizonyos mérőszámok szerint – versenyképes legyen. Ugyanakkor már több protekcionista intézkedést bevezetett elsősorban Kínával szemben, és ha átmenetileg is, de lazította az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat. Lépéseket kíván tenni az olcsó energia elérése érdekében és mindezekre több tíz- vagy akár százmilliárd eurós támogatást szán a következő költségvetési ciklusból. Vagyis mindent megtesz, ami szükséges lenne, ha az EU egy cég volna.
Csakhogy a költségvetési források olyan mértékű átcsoportosítása, mint amit legutóbb tapasztaltunk, illetve a Bizottság elnökének nyilatkozatából várhatunk, arra utalnak, hogy még kevesebb pénz fog jutni a kohéziós politikára és a közös agrárpolitikára. Ezen szakpolitikák alapos reformja ugyanúgy szükséges, mint megfelelő támogatásuk. Az uniós lakosságot közvetlenül érintő és azok jólétét és egészségét szolgáló politikák nélkül az EU ipari stratégiája is legfeljebb absztrakt mérőszámok szintjén lehet versenyképes.”
Forrás:
A versenyképesség csak protekcionizmus és befektetés kérdése lenne?; Máthé Réka Zsuzsánna; Öt perc Európa blog, Ludovika.hu; 2024. augusztus 27.