„Az Európai Központi Bank volt elnöke nyilvánosságra hozta jelentését, amely szerint leginkább a közös adósság növelésével és a technológiai fejlesztésekkel oldaná meg az EU versenyképességi problémáit.
Múlt héten hozták nyilvánosságra Mario Draghi „Az európai versenyképesség jövője” című jelentését, amelyben egyrészt szembenéz az EU jelenlegi kihívásaival, másrészt javaslatokat tesz azok korrigálására. A Draghi-jelentés több ágazati politikát is vizsgál, például a digitalizációt és a fejlett technológiákat, a félvezetőket, az autóipart és az energiaigényes iparágakat, de megemlíti, hogy az Ukrajna elleni agressziót követően a viszonylag olcsó orosz energiaforrásokról való leválás miatt az EU jelenleg is jóval drágábban jut energiahordozókhoz, mint amerikai vagy kínai versenytársai.
Draghi kiemeli az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti GDP-különbség növekedését, amelyet elsősorban az európai termelékenység növekedésének lassulásával magyaráz. Úgy véli, hogy az amerikai előny a gyorsan fejlődő technológiai szektornak tulajdonítható. A volt elnök az EU versenyképességének növelését a termelékenység javításán keresztül kívánja elérni; a versenyképesség alatt is tulajdonképpen a termelékenységet érti.
Az előterjesztett stratégia öt fő elemet tartalmaz: először is, a közös adósságkibocsátás folytatása a szükséges tőke bevonása érdekében. Draghi legalább évi 750–800 milliárd eurós befektetést javasol. Másodszor, óvatos, de pragmatikus kereskedelempolitikát – különösen Kínával szemben. Harmadszor, hangsúlyozza a technológiai fejlesztések kereskedelmi hasznosításának fontosságát, ezzel egyidejűleg az uniós munkaerő készségeinek a legújabb technológiával való összehangolását. Negyedszer, a védelmi ipar fontos szerepet játszik Draghi stratégiájában, csakúgy, mint több ellátási lánc kockázatmentessé tétele. Ötödször, meg kell szüntetni az adminisztratív terheket, és egyszerűbbé kell tenni az uniós jogalkotási folyamatot – egyebek mellett azt szorgalmazza, hogy a döntéseket minősített többséggel hozzák meg.
A Draghi-jelentés egyik erőssége az iparra és a technológiára való erős összpontosítás, ugyanakkor ez egyben a gyengéje is. Míg az európai ipar alapvető fontosságú az EU versenyképességének újjáépítésében – bár a fogalmat illetően nincs egyértelmű egyetértés a szakértők között –, addig az Európai Unió politikai és társadalmi aspektusaival keveset foglalkozik. Például a javasolt közös kötvénykibocsátás politikai támogatottsága alacsony, Németország jelenlegi pénzügyminisztere nem támogatja, a német alkotmányos adósságfék miatt a mindenkori német kormány támogatása minimális lehet. Emellett Draghi a Letta-jelentéssel ellentétben alig foglalkozik a demográfiával, a területi és társadalmi kohézióval kapcsolatos kérdésekkel, amelyek azonban az Európai Unió szakpolitikáinak fontos elemei. Megelégszik annyival, hogy kiemelje, hogy az EU teljes tényezőtermelékenysége (TFP vagy MFP) sokkal alacsonyabb az amerikai versenytársához képest, ennek leküzdése érdekében a termelékenységet kell növelni.
Hogyan is mérjük a versenyképességet?
A Draghi-jelentés szerint jelenleg 20%-os különbség van az EU és az USA TFP-szintje között, ám a több száz oldalas elemzés nem tér ki ennek részletes vizsgálatára. Ennek hiányában a rendkívül erős befektetésekre és technológiai fejlesztésekre helyezett hangsúly mint a versenyképesség záloga több kérdést is felvet, így például azt, hogy technológiai fejlesztésekkel elért termelékenység növelése valóban versenyképesebbé teszi-e az EU-t. Másrészt az EU és az USA közötti teljes tényezőtermelékenységet illető rendkívül eltérő értékek sem egyértelműek.
A teljes tényezőtermelékenység az egyes cégek, iparágak, ez esetben államok gazdaságának kibocsátási maradványnövekedését méri, amely nem magyarázható a hagyományos inputok, mint például a munkaerő, a tőke vagy a technológia felhalmozódásával. Más szóval, ha a munkaerő- és tőkeinputok változatlanok maradnak egy adott időszak között, a kibocsátás változásai az MFP változását mutatja. Az MFP változásai tükrözik a költségek átcsoportosítását, a menedzsmentgyakorlatok, a márkanevek értékeiben vagy a szervezetekben bekövetkezett változások, az általános tudás, a méretgazdaságosság, a globális piaci verseny és a mérési hibák hatásait. Az MFP mozgatórugói három fő csoportba sorolhatók. Először is, az innovációhoz, a tudáshoz és a technológiákhoz kapcsolódó tényezők, mint például az alkalmazott kutatás és fejlesztés, illetve a digitalizáció. Másodszor, azok a tényezők, amelyek hozzájárulnak a meglévő készségek és képzettségek elterjedéséhez és a közszféra infrastruktúrájának használatához. Végül azok, amelyek a menedzsmenttel és az erőforrások ágazatok közötti elosztásával kapcsolatosak, mint például a pénzügyi fejlődés, az üzleti dinamika, a külső piaci tényezők.
A teljes tényezőtermelékenység növelése elképzelhető olyan technológiák és eljárások bevonásával is, amelyek a környezetet súlyosan károsítanák. Ám szinte biztosak lehetünk abban, hogy az európai polgárok számára a versenyképesség ilyen javítása nem egy elfogadható opció. Éppen ezért, a teljes tényezőtermelékenység vizsgálatakor érdemes az OECD környezeti módosításokkal képzett teljes tényezőtermelékenységének (EAMFP) adatait megvizsgálni és azokat összehasonlítani.
Az OECD adatbázisa a kívánatos és a nem kívánatos outputok együttes termelésének maradék növekedését méri, amely nem magyarázható az inputok (beleértve a munkát, a termelt tőkét és a természeti tőkét) felhasználásának változásával. Az inputfelhasználás növekedése esetén az EAMFP akkor növekszik, ha a GDP nő vagy ha a szennyezés csökken. Vagyis figyelembe veszi a szennyezést vagy a környezet súlyos károsodását is, ezért különösen alkalmas mutató a teljes tényezőtermelékenység mérésére.
Mekkora is a lemaradás?
Az OECD nem szolgáltat adatokat az EU-ra mint blokkra vonatkozóan, azonban az USA-ra, Kínára és a tagállamokra vonatkozóan 2018-ig vannak adatok. Terjedelmi korlátok miatt az EU néhány jelentős gazdaságát (Németország és Franciaország), valamint néhány kisebb országát (Finnország, Magyarország és Lengyelország) vizsgáltam meg és hasonlítottam össze az USA-val, illetve Kínával.
Az adatok azt mutatják, hogy a GDP növekedési ütemében kifejezett EAMFP nem mutat kiemelkedő értékeket az Egyesült Államokban a vizsgált uniós tagállamhoz képest. Bár csak néhány tetszőleges ország értékei vannak összehasonlítva, nem valószínű, hogy a teljes EU-ra vonatkozó értékeknél jóval magasabb lehetne az USA EAMFP növekedésének értéke. Ugyanakkor szembetűnő, hogy az idősor változásai kevésbé drasztikusak, mint például a Finnországban mért adatok. A 2008–2009-es pénzügyi válság során az EU-tagállamok és az USA jelentősen veszítettek az EAMFP értékből, a vizsgált államok közötti veszteség mértéke meglehetősen eltérő volt: Finnországot, Magyarországot és Németországot érintette a legsúlyosabban, ahol az előző évhez képest -8,41 és -5,86 százalék közötti volt a változás, míg az USA-ban alig 2,56 százalékos volt a csökkenés. Ezzel szemben Lengyelországnak sikerült 2,79 százalékponttal növelnie a GDP növekedési ütemét, ami Kína 8,98 százalékpontos növekedése mellett eltörpül. A 2009-ben Európa-szerte tapasztalt erőteljes visszaesés azt mutatja, hogy a nemzetközi pénzügyi piacok sokkal erősebb hatást gyakoroltak az európai EAMFP-re, mint az USA-ban vagy Kínában. Összességében Kína EAMFP-értékei sokkal magasabbak, mint az EU és az USA értékei, bár 2008 óta éles visszaesést mutatnak, ami a környezetszennyezés és az MFP csökkenésének kombinációja miatt alakulhatott ki.
Az európai tagállamok EAMFP-értékeinek éles változásait, szemben az Egyesült Államokban mért kisebb kilengésekkel, nehéz megmagyarázni a technológiai fejlődés hiányával, ahogyan azt Draghi sugallja. Ebben az esetben inkább egy stabilabban csökkenő EAMFP-értékeket látnánk a tagállamoknál, mérsékeltebb emelkedésekkel és visszaesésekkel. A mutatott tendenciát sokkal inkább magyarázza az európai gazdaság sebezhetősége a pénzügyi piacokkal, az üzleti dinamikákkal és a külső piaci tényezőkkel szemben – más szóval az erőforrás-elosztással és menedzsmenthez kapcsolódó tényezőkkel. Vagyis az EU gazdaságai kevésbé rugalmasak, így kevésbé képesek gyorsan reagálni a külső környezetre, mint az USA.
Az energiaellátás alacsonyabb áron való biztosítása az EU alapszükséglete, amely minden bizonnyal rendkívül jelentős befektetést igényel. Ugyanakkor az OECD adatai rávilágítanak, hogy a relatív olcsó orosz energiahordozókkal rendelkező uniós tagállamok – Lengyelország kivételével – is strukturális problémával küzdöttek, amelyet nem lehet technológiai fejlesztésekkel megoldani. Az uniós tagállamok gazdaságainak gyorsabb alkalmazkodóképesség növelését és adminisztratív tehermentesítését kellene mielőbb célul kitűzni és megvalósítani. Ebben, valamint a vállalatok menedzsmentjében, nem valószínű, hogy érdemben tudna javítani az egyhangú döntés eltörlése és a közös adósság növelése sem.”
Forrás:
Miért nem lenne elég a technológiai fejlődés és a befektetések megsokszorozása?; Máthé Réka Zsuzsánna; Öt perc Európa blog, Ludovika.hu; 2024. szeptember 17.
A cikk szerves részét képezi egy grafikon: Környezeti módosításokkal képzett teljes tényezőtermelékenység GDP-ben kifejezett növekedése, melynek az OECD a forrása. Megtekinthető a fenti webcímen.
