„Az Európai Unió súlyos lemaradásban van már nemcsak az USA-hoz képest, hanem a kínai gazdasággal szemben is. A XXI. század nemcsak a feldolgozóipari költséghatékonyság tekintetében súlyos a hátrány, hanem a modern technológiákra való felkészültségben is. Az egymással kommunikáló gépek (internet of things), a mesterséges intelligencia és a nagy kapacitású adattárolás és -feldolgozás terén jelentős az európai cégek felkészületlensége.
Szeptember közepén jelent meg a Draghi-jelentés, amely Az európai versenyképesség jövője címet viseli, és igen súlyos strukturális problémákat tár fel, miközben a megoldások terén leginkább az eddigi közösségi szintű intézményi korlátok között marad.”
A Draghi-jelentés legfontosabb diagnosztikai üzenete öt súlyos lemaradásban fogalmazódik meg: növekedési rés, termelékenységi rés, energiaár rés, innovációs rés, szakképzettségi rés.
Az USA-hoz és Kínához képest az EU növekedési ütemében lemaradásban van, aminek többrétű magyarázata van. A termelékenységi rés az USA-val szemben fejez ki hátrányt, ami elsősorban a kevesebb ledolgozott munkaórát, de egyben az egy munkaórára jutó kevesebb megtermelt jövedelmet is jelenti. Az energiaár rés abban fejeződik ki, hogy az ipari elektromosáram másfélszer, az ipari földgázár három és félszer magasabb, mint az USA-ban. Az innovációs rés a szabadalmak számában való súlyos elmaradást jelenti, az USA-ban és Kínában a szabadalmak sokszorosát állítják elő az EU-hoz képest. A kínai vállalatok óriási technológiai robbanást hajtottak végre a 2020-as évekre a szabadalmak számát tekintve. Végül pedig a szakképzettségi rés elsősorban az szakképzett munkaerő mennyiségi hiányát jelenti, amely fakad a csökkenő belső népességből és a mérnöki / technikusi végzettséggel nem rendelkező tömegeket hozó illegális bevándorlásra építő európai migrációs politikából.
Az évek alatt kiérlelt Draghi-jelentés képes volt meghaladni a korábbi Letta-jelentés szabályozási paradigmáját és valódi, azaz reálgazdasági megoldásokban gondolkodni, ami már túlmutat az EU adminisztratív képességein, ugyanakkor részben épp a tagállami szerepvállaláson bukhat el. Mint ahogy az előző bekezdésben taglaltuk, a Draghi-féle megközelítés figyelembe vette az a felmérést, amely alapján a cégek többségét nem a szabályozási problémák terhelik, hanem a termelési költségek és a szakképzett munkaerőhöz jutás (lásd SAFE jelentés, 115.o.).
A Draghi-jelentésben megfogalmazott megoldáscsomag némely tekintetben nem hoz újdonságot. A gazdaság zöldítését és digitalizációját tekinti az egyik fő húzó erőnek. Bár nem világos, hogy a zöldítés mint technológiai vezető szerep milyen vízió alapján lesz valaha is a globális versenyképesség forrása, mindamellett, hogy élhetőbb környezetet teremthet. Merőben új megközelítés azonban, hogy a biztonsági és geopolitikai kockázatokat a jelentés átfordítja növekedési lehetőséggé, amely egyrész technológiai fejlesztéseket húz magával, másrészt valamifajta protekcionizmust is eredményezni fog. Ez utóbbi félő, hogy egy bezárkózó európai egységes piacot eredményez majd, ami a XX. századi latin-amerikai tapasztalatok alapján nem versenyképességi lökést, hanem a költség- és termelékenységi hátrány kényelmes fenntarthatóságát hozta. A jelentés alapján a kockázatos szállítási-, termelési- és értékláncokat érdemes lerövidíteni úgy, hogy minél több fázist (vissza)telepítenének az EU-ba, mintegy másolva a Trump-féle iparpolitikát és a Biden-féle IRA-ban megnyilvánuló protekcionizmust.
Pénzügyi téren nagy dobás lenne, ha a jelentésben megfogalmazott tőkepiaci unió létrejönne, valamint egy 800 milliárd eurós versenyképességi tőkeinjekciót közös hitelfelvételből tudna generálni az EU. Előbbi a tőkepiaci kockázatok terítésével alacsonyabb kamatkörnyezetet teremthetne. Utóbbi viszont könnyen elbukhat a tagállamok vonakodásán. Mario Draghi szerint, ha nem kerül végrehajtásra a javaslata, akkor az európai gazdaság versenyképessége lassú agóniában veszik el végleg.
Forrás:
Európa versenyképességi agóniája; Kutasi Gábor; Öt perc Európa blog, Ludovika.hu; 2024. szeptember 19.
