„Az Európai Beruházási Bank megbízásából évente mérik fel az európai lakosság klímaváltozáshoz való viszonyát. Az idei közvéleménykutatásban a válaszadók az országuk előtt álló kihívások között az éghajlatváltozást a megélhetési költségek után a második helyre sorolták, szinte kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy az életvitelüket a változó éghajlathoz kell igazítaniuk a jövőben. Ugyanakkor míg a társadalomban már elindult a klímaalkalmazkodás priorizálása útján a kibocsátáscsökkentés ösztönzése helyett, a döntéshozók továbbra is utóbbi területre összpontosítanak.
Az Európai Beruházási Bank 2018 óta minden évben elkészíti az éghajlati felmérést, amely az Európai Unió, valamint marginálisan az Amerikai Egyesült Államok lakosai klímaváltozásról alkotott képét, ahhoz való viszonyulását veszi górcső alá. Az idei kutatás 2024 augusztusában készült 24 148 személy bevonásával, ebből a magyar állampolgárok közel ezres nagyságrendben vettek részt.
Az éghajlatváltozás mint kihívás az évek alatt fokozatosan előrelépett az európai válaszadók által felállított listán: 2024-ben a megélhetési költségek emelkedése után az éghajlatváltozást a második legnagyobb kihívásként nevezték meg, míg 2020-ban még csak a negyedik helyen szerepelt. Felértékelődött továbbá a klímaalkalmazkodás szerepe is: a válaszadók 94%-a ismerte el, hogy alkalmazkodni kell az éghajlatváltozáshoz, 50%-uk szerint pedig prioritásként kell kezelni az elkövetkező években. A magyar válaszadók esetében szinte ugyanilyen arányú válaszok érkeztek. A dél-európai országokban élők viszont – ahogy az már a korábbi években is megmutatkozott – általában jobban aggódnak a klímaváltozás miatt, esetükben 65% kezeli elsődleges fontosságú területként az adaptációt.
Ez az eredmény nem meglepő, hiszen ha csupán az aktuális évet vizsgáljuk, számos olyan extrém időjárási esemény zajlott le, amelyekkel szemben csak a felkészülés segíthet: a villámárvizek esetében megmutatkozik a nagymértékű burkolt felületek hátránya a zöldterületek helyett, de példaként említhető a mezőgazdaságban a vízigényes növénykultúrák termesztése olyan területeken, ahol a vízkészletek nem teszik lehetővé az öntözésmentes gazdálkodást.
Habár a gazdasági szereplőknél még nem látható jelentős paradigmaváltás, a társadalom az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra gazdasági lehetőségként és hosszú távú befektetésként tekint: az európaiak 86%-a szerint az e területbe való befektetés munkahelyeket teremthet és fellendítheti a helyi gazdaságot, továbbá úgy vélik, hogy még most kell beruházni annak érdekében, hogy elkerüljük a későbbi magasabb költségeket. Ehhez kapcsolódóan meglepően pozitív eredmény, hogy a válaszadók 72%-a szerint a saját életstílusukat is az alkalmazkodás jegyében kell átalakítaniuk, vagyis az eddig jellemző egyéni elszigetelődés változni látszik. A magyar résztvevők esetében ez a hozzáállás kevésbé jellemző, de a megkérdezettek közel kétharmada egyetértett ezzel. A tekintetben viszont, hogy a költségek kire háruljanak, továbbra is a vállalatok szerepelnek az első helyen, de szorosan mögötte megjelenik már az egyén is mint teherviselő. Kevésbé pozitív eredményként lehet kezelni, hogy az európaiak több mint egyharmada szerint a jövőben akár a lakhelyük módosítására is szükség lehet a klímaváltozás következményei miatt.
Az éghajlati felmérés ugyanakkor nemcsak a problémákra hívja fel a figyelmet, hanem a lakosság által preferált megoldásokra is. E tekintetben három prioritásban egyeztek meg az európai válaszadók: a városi hősziget hatást minimalizálni kell (pl. a mikroklíma javításával, zöldfelületek növelésével), fejleszteni kell az infrastruktúrát (pl. vízelvezetés, viharelhárítás, rugalmasabb villamosenergia-hálózatok telepítése), valamint tájékoztatni kell a lakosságot, hogy saját környezetükben hogyan tudnak felkészülni a szélsőséges időjárási jelenségekre. A magyar viszonyokat ugyanakkor jól tükrözi, hogy második helyen – letaszítva az infrastruktúra-fejlesztést a harmadik helyre – a lakóházak és középületek szigetelésének javítása szerepel; ez azonban inkább mitigációs kérdéskör, mintsem adaptációs.
Az eredményekből az látszik, hogy a társadalom egyre inkább saját környezetében is érzi a klímaváltozás közvetlen (aszály, árvizek, villámárvizek stb.) és közvetett (élelmiszerárak növekedése, infrastruktúra meghibásodása miatt pl. energiaellátási zavarok észlelése) hatásait. Úgy tűnik, hogy már nincs szükség a szakértők folyamatos figyelmeztetéseire, habár a Copernicus Klímaváltozási Szolgálat novemberi közleménye szerint „gyakorlatilag biztos”, hogy 2024 lesz az első olyan év, amikor több, mint 1,5 Celsius-fokkal melegebb lesz, mint az iparosodás előtti korszakban.
A társadalom visszajelzései tükrözik például az Európai Környezeti Ügynökség (EEA) egy márciusi jelentésében is megfogalmazott gondolatokat, miszerint Európa nincs felkészülve a szélsőséges időjárási eseményekre és azok növekvő előfordulására. Az EEA ebben a jelentésében következtetésként már levonta, hogy az eddigi mitigációs, vagyis kibocsátás-csökkentési erőfeszítések mellett a klímaalkalmazkodásra kell hangsúlyt helyezni, melynek alapját a minden szektort átfogó adaptációs stratégiák jelentik. Ugyan valamennyi európai ország rendelkezik vonatkozó stratégiákkal és akciótervekkel, a piacot továbbra is uralják a mitigációs kérdések (pl. energetikai átállás), és számos esetben az ún. greenwashing tevékenységek is, amelyek habár kívülről „zöldnek” tűnnek, valójában nem azok. Talán ha a lakossági paradigmaváltás megváltozott fogyasztói szokásokká alakul át a jövőben, a gazdasági szereplők is lépni fognak a trendváltás irányába.”
Forrás:
Az alkalmazkodásé a jövő?; Tóth Bettina; Öt perc Európa blog; Ludovika.hu; 204. november 15.
