„A tervek szerint 2026. második felében kezdhet működni a vasúti igazgatási központi informatikai rendszer, a VIKI. Ez a Vasúti Hatósági Főosztály belső és külső (ügyfelekkel kapcsolatos) tevékenységének valamennyi területét informatikai alapokra helyezi. A magyar vasúti járműnyilvántartás a közelmúltban, június 30-án kapcsolódott az Európai Vasúti Ügynökség által üzemeltetett Európai Járműnyilvántartás (EVR) adatbázisához. A főosztályvezető a jövőre több ellenőrzést, valamint számos jogszabály felülvizsgálatát is ígéri. Interjú Veszprémi Lászlóval, a Vasúti Hatósági Főosztály vezetőjével.
A Vasúti Hatósági Főosztály munkájában melyek a legfontosabb feladatok?
A Vasúti Hatósági Főosztály feladatait jelenleg 65 fővel, öt osztályon keresztül látja el. Emellett a főosztályvezető közvetlen irányítása alatt szintén öt szakterület végzi a tevékenységét.
- Az Országos Vasúti Infrastruktúra Osztály fő tevékenységének a súlypontját a vasúti pálya és tartozékai létesítése, használatba vétele, átalakítása, megszüntetése, valamint a vasúti pályahálózattal kapcsolatos forgalmi és üzemi vizsgálatok végzése, illetve az Európai Unión belüli kölcsönös átjárhatóságról rendelkező európai harmonizált jogszabályok előírásainak, az átjárhatósági műszaki előírásoknak (ÁME) az ellenőrzése képezi.
- A Városi Vasúti Infrastruktúra Osztály fő feladatai megegyeznek az Országos Vasúti Infrastruktúra Osztály feladataival a városi vasúti hálózatra vonatkoztatva. Ezen osztályhoz tartoznak továbbá a vasútnak nem minősülő egyéb kötöttpályás rendszerekkel kapcsolatos hatáskörök.
- A Vasúti Jármű-engedélyeztetési Osztály fő feladatát a vasúti járművekkel és valamennyi speciális vasúti rendszerrel kapcsolatos hatósági hatáskörök (engedélyezés) jelentik.
- A Vasútbiztonsági Osztály fő tevékenységét alapvetően a biztonsági tanúsítványok, vasútbiztonsági engedélyek, a vasúti járművek karbantartásáért felelős szervezetek és a karbantartásért felelős szervezet által kiszervezett karbantartási feladatot ellátó szervezetek tanúsítása, műszaki hatósági engedélyezése képezi. Ebben az összefüggésben ilyen szervezetnek számítanak az irányítási, a karbantartás-fejlesztési, a járműállomány-karbantartást irányító, valamint a karbantartást végrehajtó szervezetek. Az osztály további feladatai a megfelelőség értékelését végző szervezetek bejelentése, kijelölése, mint kijelölő hatóság (NoBo, DeBo, AsBo).
- A Vasúti Ellenőrzési Osztály legfőbb feladatát az engedélyezést követően a különböző kiadott engedélyek meglétének, az előírások, jogszabályok, technológiai szabályok betartásának az ellenőrzése és felügyelete jelenti, egy ellenőrzési, felügyeleti terv alapján, illetve ad-hoc módon.
A magyar járműnyilvántartás 2025. június 30-án közvetlenül kapcsolódott az ERA által üzemeltetett Európai Járműnyilvántartás (EVR) adatbázisához.
Ennek a folyamatnak az első és legfontosabb feladata volt a magyar vasúti járműadatok átalakítása az EVR által elvárt adatbázis-formátumba (szabványosított nemzeti járműnyilvántartás), az adatmigráció, amely 2025 júniusában lezárult. Az adatok június közepe óta az EVR előszobájában, az úgynevezett. tesztkörnyezetben voltak. Ennek érdekében hajtott végre a vasúti hatóság egy utolsó adategyeztetést az érintett felekkel 2025 április-május hónapjaiban. Az ERA 2025. június 30-án pedig áttöltötte az adatokat – 9700 vasúti járművét – az éles EVR környezetbe.
Az EVR nem csak a nyilvántartást, hanem a teljes jármű-engedélyezési folyamatot átöleli. Az EVR magyar vonatkozású adatainak adminisztrátora a vasúti hatóság munkatársai közül került ki. Az üzembentartók, a tulajdonosok és a karbantartásért felelős szervezetek felhasználói fiókot kapnak – kérelemre – a megfelelő jogosultsággal, ehhez elengedhetetlen az ERA által nyilvántartott szervezeti kód megléte, hiszen ez kapcsolja össze a jogosultságokat. Az éles EVR környezet indulása után Magyarországon vasúti jármű-engedélyezést kezdeményezni kizárólag az EVR kérelmezési funkcióján keresztül lesz lehetséges. Ugyanez a helyzet a vasúti járművek adatainak módosításával is.
Az EVR rendszeren kívül maradt körülbelül 4000 vasúti jármű. Ennek oka, hogy nem minden társaság tett eleget (részben vagy egészben) az utolsó adategyeztetési kötelezettségének, vagy olyan adatokat adott meg, amelyeket nem lehetett javítani, korrigálni, ezért ezek a járművek a „tömeges” adatbetöltésből kimaradtak. Ezeket a járműveket már csak egyedileg, manuálisan lehet a rendszerbe bevinni (a nyilvántartásukat ellátó társaságnak). Ezt várhatóan – jogszabályi kötelezés alapján – 2026. december 31-ig kell majd teljesíteni annak érdekében, hogy az EVR rendszer minden érintett vasúti járművet tartalmazzon. Az érintettek a változásról e-mailen, ill. Ügyfélkapun keresztül is értesítést kaptak.
Mit tud és hogyan fog fejlődni a VIKI (vasúti igazgatási központi informatikai) rendszer?
Az „ügyfélbarát, szolgáltató hatóság” megteremtésének elengedhetetlen feltétele mind az ügyféloldali ügyintézés, mind a belső közlekedéshatósági, igazgatási, biztonsági, ellenőrzési folyamatok informatikai alapokra helyezése.
Az új elektronikus rendszer kiszolgálja majd a hazai közlekedési hatóság által végzett hatósági tevékenységek gyakorlatilag teljes ügymenetét, így egyszerűbbé és gyorsabbá válik az ügyintézés. Lehetőséget biztosít a pusztán elektronikus úton történő ügyintézésre a vasúti hatósági ügyintézők, valamint a vasúttársasági ügyfelek számára.
A vasúti közlekedés nemzetgazdasági szinten is érvényesülő, kiemelkedő szerepének növeléséhez létfontosságú a hatósági munka korszerűsítése, ezért az erre épülő projekt célja egy funkcionalitásában kibővített hatósági ellenőrző rendszer kialakítása is, amely lehetővé teszi a kapcsolódó adatfeldolgozási, valamint adatbázis-feltöltési feladatok ellátását is.
A projekt fontos célja a vasúti nyilvántartások uniós elvárásoknak megfelelő szintre történő fejlesztése, és a felügyeleti szerepkör gyakorlásával az új, piaci viszonyok közötti szabályszerű működés biztosítása. Az országos infrastruktúra-modul már a múlt évben elkészült, jelenleg az utolsó vizsgálatokat végzik a szakemberek annak bevezetése előtt.
Ez év tavaszán megkezdődött az oktatással, vasúti vizsgabiztosokkal, vasúti járművezetői engedélyekkel kapcsolatos modul fejlesztése. Ezt követi a vasútbiztonsági tevékenységet képező modul létrehozása, amelyet majd a jármű-engedélyeztetési és a vasúti ellenőrzési terület moduljai fognak követni. A tervek szerint az év végére valamennyi tevékenységünk vonatkozásában a fejlesztés le fog zárulni, és várhatóan jövő év II. felében indulhat az új rendszer.”
Forrás:
Digitalizálja munkáját a vasúti hatóság; Tevan Imre; Magyar Vasút Online; 2025. július 23.