„Nincs olyan uniós forrás, amit elvesztett Magyarország, csak olyan, amit még nem sikerült visszaszerezni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter. Hangsúlyozta: a magyar emberek azokhoz a pénzekhez, ami megilleti őket, hozzá fognak jutni, ám ez egy hosszú folyamat.
A magyar kormány pozíciója az, hogy ezeket az uniós forrásokat politikai megfontolások alapján visszatartják, vagy ilyen megfontolások alapján igyekeznek elvonni – jelentette ki az InfoRádióban Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter. Elmondása szerint a magyar célkitűzés az, hogy mindazokhoz az uniós forrásokhoz hozzájussunk, amelyek megilletnek minket.
„Ez egy hosszú, és sok esetben politikailag terhes folyamat, ami szerintem a következő hétéves költségvetési keretterv elfogadása környékén fog kulminálni, tehát körülbelül 2-3 éves folyamatról beszélünk. De az uniós forrásokat nem kell kiváltani, az uniós forrásokat nem kell helyettesíteni, mert azokat el fogjuk hozni.
Az amerikaiakkal kötött megállapodások az elkövetkező időszak politikai turbulenciáival szemben nyújtanak védőpajzsot” – fejtette ki.
Jelenleg bizonyos kohéziós, regionális fejlesztési forrásokat blokkol az Európai Bizottság, ami az uniós fejlesztési forrásoknak nagyságrendileg a fele. Mint Bóka János felidézte, először az uniós forrásokhoz egyáltalán nem fértünk hozzá, most pedig már nagyságrendileg a felénél tartunk, Ebben a folyamatban vár elmozdulásokat az elkövetkező hónapokban is, így azt lehet mondani, hogy ütemezetten, jól haladunk, és a futó projektek finanszírozásához szükséges pénzekhez Magyarország hozzáfér, ezek megérkeznek.
Mint mondta, az úgynevezett RRF források tekintetében az előlegfizetésen kívül még nem kapott Magyarország uniós forrásokat, de ezek a tárgyalások is zajlanak.
„Úgy látom, hogy a pohár félig tele van, de nem azért, mert a felét kiöntöttük, hanem azért, mert ez a pohár üres volt, és már sikerült félig megtölteni, és azon dolgozunk, hogy a másik fele is meglegyen” – hangsúlyozta Bóka János.
Szerinte az a megfogalmazás, hogy uniós források elúsztak, vagy az, hogy Magyarország elveszített uniós forrásokat, nem megfelelően írja le a helyzetet.
„Itt arról van szó, hogy politikai megfontolásokból bizonyos forrásokat el akarnak tőlünk venni. És ez a politikai küzdelem zajlik, mi ezeknek a forrásoknak az elvételét vagy megakadályozzuk, vagy az elvett uniós forrásokat vissza fogjuk szerezni. Innentől kezdve politikailag az én olvasatomban nincs olyan, hogy elveszített uniós forrás, vagy olyan uniós forrás, ami már elúszott, olyan uniós forrás van, amit még nem sikerült visszaszereznünk, de ahogy politikai megfontolások alapján ezt elvették, úgy politikai megfontolások alapján ezt vissza is lehet szerezni” – tette egyértelművé.
Az uniós források visszatartása mögötti politikai indokok kapcsán Bóka János elmondta: vannak olyan jogállamisági eljárások, amelyeknek nincs közvetlen kihatása az uniós forrásokra. Ilyen például a 7-es cikkely szerinti eljárás, ami 2018 óta zajlik, különböző intenzitással, és a miniszter szerint ez belátható ideig folytatódni is fog.
„Ezt az Európai Parlament kezdeményezte, kizárólag politikai megfontolásból, és ez egy nyíltan és direkten politikai eljárás. Mindaddig, amíg az Európai Parlament és a magyar kormány között alapvető konfliktus áll fenn például háború és béke kérdésében, a migráció kérdésében, vagy a gyermekvédelmi törvény vonatkozásában, ez a hetes cikkes eljárás folytatódni is fog. De én ennek különösebb politikai jelentőséget nem tulajdonítok” – értékelt.
Vannak még a kohéziós forrásokhoz kapcsolódó, úgynevezett feljogosító feltételek teljesítéséből adódó forrásbefagyasztások, és van az úgynevezett kondicionalitási eljárás, ami elvileg az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében gyakorlatilag szintén politikai megfontolásokból tart vissza forrásokat, és például zár ki egyes magyar felsőoktatási intézményeket az Erasmus és a Horizont programból, aminek pedig az Európai Unió pénzügyi érdekei védelméhez megint csekély köze van – mondta Bóka János az Arénában.”
Forrás:
Bóka János: Magyarország számára nincs elveszett uniós forrás; Kocsonya Zoltán; Infostart / InfoRádió; 2025. november 14.