„…És Ray Kurzweil 20. század végi előrejelzéseivel összhangban most elérkeztünk a számítástechnika történetének ahhoz a pillanatához, amikor a gépi intelligencia olyan módokon kezdi meghaladni az emberi intelligenciát, amelyek alapvető változásokat idézhetnek elő.
Az MI-t inkább növesztjük, mint megtervezzük (grown more than designed): mindenekelőtt annak az eredménye, hogy egy viszonylag egyszerű optimalizálási lépést újra és újra megismétlünk szinte felfoghatatlan mennyiségű számítási kapacitás felhasználásával. Ennek eredményeként rendkívül összetett rendszer jön létre, amely absztrakt fogalmakkal dolgozik, és képes az emberi viselkedés bizonyos vonásait szimulálni. Fel tudunk tárni különféle részleteket a rendszeren belül kialakuló kisebb mechanizmusokról – némileg úgy, ahogyan az idegtudomány vizsgálja az agyat. És ahogyan az idegtudomány esetében, úgy itt is igaz, hogy a rendszer egészének működését nem tudjuk olyan leírásba foglalni, amelyet teljes egészében megértenénk.
A mélytanulásra épülő MI kutatása nagyrészt kísérleti tudomány. Nagy erőfeszítéseket teszünk arra, hogy szilárd elvi alapokon nyugvó algoritmusokat dolgozzunk ki, és ellenőrizhető előrejelzéseket fogalmazzunk meg, de alapvetően a nagyléptékű tanítási folyamataink kísérletek, és eredményeik időnként bennünket is meglepnek. Ráadásul ahogy ezek a rendszerek egyre nagyobb képességekre tesznek szert, az eredményeiket is egyre nehezebb értelmezni.
[…] A mélytanulás egyre nagyobb léptékű alkalmazásával létrejövő intelligencia nem vethető össze közvetlenül az emberi intelligenciával. Ahhoz, hogy az MI a valós világban meghatározó jelentőségűvé váljon – akár rendkívül hasznossá, akár rendkívül veszélyessé -, nem kell minden emberi képességet elérnie vagy meghaladnia. Elég, ha elegendően sok területen válik jobbá nálunk. És ahogy egyre több dimenzióban múlja felül az embert, egyre nehezebbé válik pontosan felmérni, valójában mire is képes…”
Forrás:
An Alien Mind; Jakub Pachocki; OpenAI; 2026. szeptember 6.
