közigazgatás: magyar

Jogalkotás a néppel: készül a törvény

Szerző: 2010. szeptember 25.No Comments

“A közigazgatási és igazságügyi tárcánál már fogalmazzák az úgynevezett részvételi törvényt: e szerint januártól a kormány minden egyes törvényjavaslatáról lesz társadalmi konzultáció. Ez a 2011-es költségvetést nem érinti.
Nyílt konzultációt folytat a társadalommal a kormány minden egyes tervezett törvényjavaslatáról, „még messze a parlamenti vita előtt”. Az erről szóló jogszabályt, a „részvételi” törvényt ősszel az Országgyűlés elé terjeszti a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, s januártól már alkalmazzák is.
Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára lapunknak megerősítette: kellő időben, még mielőtt a kormány elé kerülne egy törvényjavaslat, azt nyilvánosságra hozzák az egyes minisztériumok honlapján, indoklással együtt. Az így nyilvánosságra hozott elképzelésekhez-tervezetekhez mindenki hozzászólhat, azokat észrevételezheti, civil szervezetek, érdekképviseletek, egyházak, kamarák, de bármelyik állampolgár is.
A konzultációnak a miniszterek lesznek a felelősei. Minden tárca stratégiai partnerségi megállapodásokat köt kamarákkal, érdek-képviseleti szervezetekkel, egyesületekkel, szövetségekkel, mindazokkal, akik a legjobban tudják képviselni az adott ágazatot. Ezt a már meglévő együttműködést intézményesíti a „részvételi” törvény. – A Humán Erőforrás Minisztériumának például a gyógyszerészkamara, a nemzetgazdasági minisztériumnak az iparkamara lesz a stratégiai partnere – ezekkel a szervezetekkel nemcsak „e-maileznek”, hanem intenzív, szóbeli egyeztetéseket is folytatnak a „partner”-tárcák – mondta Rétvári Bence…
Az új társadalmi egyeztetésről szóló úgynevezett részvételi törvény megalkotása azért is vált szükségessé, mert az Alkotmánybíróság korábban megsemmisítette a jogalkotásról szóló törvényt. Abban ugyanakkor mindössze két mondat szerepelt arról, hogy a fontosabb törvényjavaslatokat társadalmi vitára kell bocsátani. Most a jogalkotási törvénnyel párhuzamosan terjesztik a T. Ház elé a részvételi törvényt.
– A két jogszabály olyan, mint „két testvér” – fogalmazott lapunknak Rétvári Bence, megerősítve: az újfajta társadalmi egyeztetés rendszere a nemzeti konzultáció része.”

Forrás:
Jogalkotás a néppel: készül a törvény, Csuhaj Ildikó, Népszabadság, 2010. szeptember 25.