jogművelődés

Állami támogatással buzdítanak legális letöltésre a franciák

Szerző: 2010. október 15.No Comments

“A zeneletöltők egy 50 euróba kerülő kártyával vásárolhatnának előfizetést a letöltő site-okra, ám az összeg felét a francia kormány állná a 12 és 25 év közöttiek esetében. Az akció két évig tartana (évente fejenként egy kártya járna), és a francia államnak évi 25 millió eurójába kerülne (csaknem hétmilliárd forint). A tervet az Európai Unió is üdvözölte és példaértékűnek nevezte: “Alacsonyabb áron kínálja és teszi hozzáférhetővé az online zenét a vásárlóknak” – mondta Joaquin Almunia (képünkön), az Európai Bizottság versenyügyi biztosa. “Ez a terv segíthet az online zeneipar többelvűségének és kulturális sokszínűségének megőrzésében” – tette hozzá a spanyol politikus, aki szerint gazdaságélénkítő hatása is lenne. Az állami segítségért cserébe a letölthető zenét kínáló honlapokat a tarifák csökkentésére és az előfizetések kiterjesztésére fogják kötelezni, illetve a kártyahasználatot népszerűsítő hirdetésekhez is hozzá kell majd járulniuk. Mint ismeretes, ugyancsak a franciák az idei évtől vezették be az úgynevezett három csapás-szabályt, melynek keretében az illegális letöltésen kapott francia netezőket előbb figyelmeztetik, ismétlődő rajtakapás esetén pedig akár egyéves internetmegvonással is sújthatják.”

Forrás:
Állami támogatással buzdítanak legális letöltésre a franciák, Quart, 2010. október 13.