informatikaközigazgatási informatika

A komplexitás lesz az IT rendszerek halála

Szerző: 2010. november 6.No Comments

„Roger Sessions, a szoftver-architektúrák szekértője meggyőzően összekapcsolja a siker esélyét a projektek költségvetésével. Az arány fordított, azaz minél nagyobb a projekt, annál biztosabb, hogy bukás lesz a vége…
Sok mindent szokás hibáztatni egy IT projekt bukásáért, a metodológiát, a kommunikációt, egyes személyeket, stb. Mindössze egyetlen tényező van azonban, mely mindig jelen van a bukásnál, és ez a komplexitás. Sessions felvetése szerint ahogy egy rendszer nő, nagyobb és drágább lesz és ezzel együtt összetettebb – az összetett rendszerekkel azonban nehezebb bánni és emiatt hajlamosabbak a bukásra. Sessions becslései szerint a 750 ezer dollárnál kisebb költségvetésű projektek esélye a sikerre nagyon jó, de a 2 milliós nagyságrendben már csak alig 50 százalék. Az ennél lényegesen nagyobb munkák esetében végül sikeresség esélye közelít a nullához.”

Forrás:
A komplexitás lesz az IT rendszerek halála, Egri Imre, Computerworld, 2010. november 5.