gazdaságinformatikatávközlés

Digitális Konzultáció: ötpárti egyeztetés a Digitális Magyarországról

Szerző: 2010. november 29.No Comments

„Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár kezdeményezésére ötpárti egyeztetés zajlott pénteken a Digitális Magyarország vitairatról az Országgyűlésben. A parlamenti pártok szakpolitikusai a találkozón mindannyian elmondták: pozitívnak tartják, hogy az NFM infokommunikációs államtitkársága a párbeszéd mentén formálja a magyar IT-stratégiát.

A találkozó elején Nyitrai Zsolt ismertette a Digitális Magyarország vitairat fő pilléreit.

Az első felszólaló, Baja Ferenc (MSZP), szerint mindenképpen pozitív a szándék a párbeszédre. Az egykori államtitkár kifejtette, az MSZP-nek az az elvárása a dokumentummal kapcsolatban, hogy az legyen minél konkrétabb. Baja Ferenc azt kérte, hogy a digitális fogyasztóvédelem szerepeljen erőteljesebben a dokumentumban, ezt követően pedig még egy javaslattal élt: szerinte most már elengedhetetlen, hogy a hazai innovátorokat valamilyen módon forrásokhoz juttassa a kormányzat annak érdekében, hogy kialakuljon, illetve megerősödjön egy közép-európai mércével is mérhető innovációs ipar.

Nyitrai Zsolt az elhangzottakra úgy reagált, a hamarosan kodifikációra kerülő Európai távközlési keretszabályozás fókuszába is a magyar fogyasztók jogainak megerősítése került, de az államtitkárság további fogyasztóvédő intézkedéseket is ki kíván dolgozni.

Hegedűs Tamás (Jobbik) fontosnak tartja, hogy jól strukturált stratégia szülessen meg, majd annak a véleményének adott hangot, hogy a közigazgatás megújítása során kitüntetett figyelmet kell fordítani az informatikai háttértámogatásra.

A harmadik felszólaló Vágó Gábor (LMP) kiemelte, hogy erőssége az anyagnak a távmunkafejlesztés támogatása és hivatkozott egy dél-alföldi freelancer-központra, ami a gyakorlatban is bizonyította, hogy működőképes és reális alternatíva. A továbbiak során Vágó felszólította az NFM infokommunikációs államtitkárságát, hogy az Open szoftverek jelenjenek meg a közigazgatásban, illetve felvetette azt is, hogy az állam megrendelésére fejlesztett programok forráskódja legyen a közvagyon része.

Nyitrai Zsolt a fentiekre úgy reagált, hogy januárban Open-pilotok indulnak a kormányzatban.

Koszorús László (Fidesz), az Informatikai és Telekommunikációs albizottság elnöke elmondta, épp itt volt az ideje a párbeszédnek ezen a fontos területen, és azon reményének adott hangot, hogy hamarosan pályázati források állnak rendelkezésre a hazai IT-vállalkozások előrelépése érdekében.

Az ötpárti egyeztetés végén a résztvevők ígéretet tettek arra, hogy napokon belül megküldik írásos javaslataikat a Digitális Magyarország vitairathoz.”

Forrás:
Digitális Konzultáció: ötpárti egyeztetés a Digitális Magyarországról, Nyitraizsolt.hu, 2010. november 27.