Skip to main content
gazdaságközigazgatási informatikatávközlés

„Négymillió honfitársunk még nem tud internetezni” – interjú Nyitrai Zsolttal

Szerző: 2011. február 10.No Comments

Nyitrai Zsolt: A lényeg a szélessávú internet elterjesztése és az arra épülő szolgáltatások, alkalmazások ösztönzése. Előzménye az volt, hogy a minisztérium Digitális Magyarország címmel egy vitairatot tett közzé az interneten. Széles körű szakmai és társadalmi párbeszédet kezdeményeztünk, nem is eredménytelenül, civil szervezetek, érdekképviseletek, iparági szereplők, egyszerű állampolgárok mondták el véleményüket, szóltak hozzá érdemben. Ötpárti értekezletet is tartottunk ebben a kérdéskörben. Így született a Digitális Megújulási Cselekvési Terv.

A terv erre a kormányzati ciklusra szól, az emberek, a vállalkozások, az állam és az infrastruktúra, e négy „csomópont” köré rendezi a szakmai elemzést, azonosítja az infokommunikációs szektor kitörési pontjait, amelyekhez programokat rendel, határidőkkel és felelősökkel. Néhány közülük már az idén megvalósul, mint például a magyar kultúra eredményeit átláthatóan rögzíteni képes Magyar Nemzeti Digitális Archívumot már 2011-ben létrehozzák. Későbbre időzítették az átfogó egészségügyi informatikai rendszer, illetve az élhető és intelligens város, azaz a Smart City-projekt a megvalósítását, továbbá az önkormányzatok információtechnológiai hátterének a korszerűsítését, illetve az egységes európai 112-es segélyhívó rendszer kiépítésének az elindítását.

hvg.hu: Része a cselekvési tervnek a frekvenciastratégia. Ennek mi a lényege?

Ny. Zs.: A frekvencia olyan nemzeti érték, amelynek minél előbb hasznosulnia kell. Ha parlagon marad, az senkinek sem jó. A különböző frekvenciasávok felhasználását egységes stratégiában akarjuk kezelni. Fontos, hogy a frekvenciák tekintetében mihamarább döntés szülessék, ezáltal a mobilinternet mennyiségi és minőségi paraméterei gyorsan javulhassanak. Mindez egyelőre komoly viták tárgya az Európai Unióban is. A magyar elnökségi programnak éppen ezért egyik fontos feladata, hogy megpróbálja közelíteni a tagországok álláspontját az EU frekvenciastratégiájának ügyében. Megállapodás híján az európai hálózatok nem lesznek képesek kiszolgálni a hamarosan radikálisan megtöbbszöröződő szélessávigényt. A mobilkommunikációban egyébként megállíthatatlan a robbanásszerű fejlődés. A szolgáltatások a jövőben egyre szélesebb sávon és egyre rugalmasabban fognak eljutni az állampolgárokhoz. Nem nehéz megjósolni, hogy a mobileszközökről történő internet használat hamarosan túlszárnyalja a számítógépek internet használatát.

hvg.hu: Ön nemrég úgy nyilatkozott, hogy újratárgyalták az infokommunikációs rendszerekre vonatkozó szerződéseket több céggel, köztük a Microsofttal, és ezzel a költségvetés több mint 15 milliárd forintot spórol meg.

Ny. Zs.: E területen az elmúlt években átgondolatlanul és ellenőrzés nélkül költötték a közpénzeket. Ez az út nem járható tovább. Míg az előző kormányzat hagyta, hogy túlárazott alkalmazásokat sózzanak a nyakára, mi már több nagy céggel tárgyaltunk, és szinte mindenkivel sikerült is megállapodnunk jelentős költségcsökkentésben. A további megtakarítások érdekében az új kormányzat kész a nyílt forráskódú alkalmazások használatára. A versenyt kívánjuk erősíteni, le akarjuk törni az árakat, és száz százalékban kompatibilis nyílt alkalmazásokkal fogjuk kiváltani a zárt forráskódú rendszereket.

Forrás:
„Négymillió honfitársunk még nem tud internetezni” – interjú Nyitrai Zsolttal, Kövesi Ágnes, HVG.hu, 2011. február 10.