Skip to main content
közigazgatás: magyar

A kormánytisztviselői életpályamodell az állampolgárok érdekét is szolgálja

Szerző: 2011. február 15.február 20th, 2011No Comments

„Az állami feladatokhoz szabott, állampolgárbarát közigazgatás megteremtését szolgálja az új kormánytisztviselői életpályarendszer, amelynek bevezetését június elsejével ígéri elkezdeni a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium – összegezte Gál András Levente, a tárca államtitkára.

Elmondta: először is értékelni kell, melyek az állam feladatai. Ennek jegyében készül el – a tervek szerint június elsejéig – az állami feladatkataszter, majd, ha sikerül definiálni az állami feladatok körét, ehhez érdemes a szervezeti rendszert is idomítani – fogalmazott.

Egyszerűsítik az eljárásokat – folytatta az államtitkár, utalva egyebek között az EU-s források elosztási rendjének szabályozására, ezen belül a közbeszerzési és a közigazgatási eljárási törvény egyszerűsítésére a bürokratikus terhek csökkentése érdekében.

Gál András Levente fontos feladatnak nevezte a jól működő e-közigazgatás megteremtését, megjegyezve: az elmúlt nyolc évben 100 milliárd forintot meghaladó forrás ment el e-közigazgatásra, ennek ellenére az nem működik megfelelően.

Jelenleg – tette hozzá – 66 ezer kormánytisztviselő dolgozik, a teljes központi közigazgatás létszáma pedig 80 ezer körülire becsülhető. A létszámot az új feladat- és szervezeti rendszerhez kell optimalizálni – mondta az államtitkár, aki nem vár drasztikus létszámcsökkentést a változásoktól. A jelenlegi kormányzat „beszervezni” akarja a köztisztviselői réteget, szakítva azzal a korábbi gyakorlattal, amelyben a kormány például létszámcsökkentést határozott el, majd háttérintézményekbe, „ajtón kívülre” helyezték, de ugyanúgy foglalkoztatták a dolgozókat. Nem elfogadható, hogy a nagy közhiteles nyilvántartásokat magáncégek végzik – hozott példát az államtitkár.

A kormánytisztviselői törvény módosításával olyan életpályát kívánnak felvázolni, amely nemcsak lineáris modellt ábrázol, hanem lehetővé teszi, hogy a tisztviselők kimehessenek a tudomány világába vagy a piacra és visszajöjjenek – mutatott rá, kitérve arra is, hogy rugalmas munkaidővel, illetve távmunka-lehetőséggel ösztönzik majd a kormánytisztviselő-nők gyermekvállalását.

Szavai szerint folyamatban van és „jól áll” a kormánytisztviselő-kártya kidolgozása, amely kedvezményes szolgáltatási csomagok révén nyújtana természetbeni juttatásokat a tisztviselőknek. Ide tartozhat az üdültetés, továbbá a különböző szolgáltatókkal kötött megállapodások révén biztosított kedvezményes élelmiszer-, könyv- vagy számítógép-vásárlás.

A kormányzat egyszerűsített, de hatékony teljesítményértékelésre akar áttérni, ezt azonban egy munkakör-értékelési rendszerrel akarják megalapozni – tette hozzá.

Új elem a „gondoskodó elbocsátás” – hívta fel a figyelmet Gál András Levente, aki kifejtette: az életpálya részeként biztosítani akarják, hogy ha valaki önhibáján kívül kikerül a kormánytisztviselői rétegből, annak az állam segítsen az elhelyezkedésben.

Az életpálya lényege, hogy személyében és habitusában is állampolgárbarátabb legyen a kormánytisztviselő; felkészültebb, a problémák iránt nyitottabb, szorgalmasabb és nem korrupt – mondta az államtitkár, kiemelve: arra törekszenek, hogy az állampolgárok ügyét intéző, illetve a rájuk vonatkozó jogszabályokat kidolgozó kormánytisztviselő magas szakmai színvonalon, gyorsan, hatékonyan és problémaérzékenyen álljon hozzá a feladatához.”

Forrás:
A kormánytisztviselői életpályamodell az állampolgárok érdekét is szolgálja, Menedzsment Fórum, 2011. február 14.