távközlés

Levegőben lógó milliárdok

Szerző: 2011. február 15.No Comments

„Öt éve van napirenden a 900 MHz-es frekvencia szabad tartományának hasznosítása, de mind ez ideig nem történt előrelépés.

Pedig minél gyorsabban hasznosítani kellene a 900-as frekvencia szabadon lévő tartományát, hisz az csak akkor nemzeti kincs – ahogy azt az állami szereplők hangsúlyozzák -, ha használják – mondta Drozdy Győző, a Telenor Magyarország stratégiai tanácsadója. Az értékesítés eredményeként azonnali – milliárdos nagyságrendű – bevételhez jutna az állam, majd pedig évente több száz millió forintos frekvenciahasználati díjat szedhetne be. További – másodlagos – állami bevételt jelentene az a pénz, amit a cégek fizetnének a 900-as frekvencián végrehajtott beruházásaik után, a későbbi szolgáltatás pedig további összegeket hozna a büdzsének. Az is a frekvencia hasznosítása mellett szól, hogy a mobiltelefon-társaságok 3G hálózata (ami a lakosság 60-70 százalékát fedi le) gazdaságosan tovább nem növelhető, márpedig jelenleg több mint ezer olyan település van az országban, ahol nincs internet. A frekvencia értékesítése tehát rendkívül fontos lenne a vidék felzárkóztatásának érdekében, valamint a verseny élénkítése szempontjából is.

A rendelkezésre álló még szabad 11 MHz-nyi sáv használatba adása tehát fontos és sürgős a szolgáltatóknak, különösen hogy korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által is megerősített kormányzati elképzelés az volt, hogy már 2010-ben sor kerül a szabad frekvencia pályáztatására. A Vodafone Magyarország a tavalyi év folyamán úgy határozta meg idei terveit, hogy már számolt a 900 MHz-es sáv használatával. A társaság szeretné megtudni, hogy mikor várható a 900 MHz-es sávban még rendelkezésre álló szabad frekvenciák használatba adása és hogy milyen feltételek mellett vehetnek részt a pályázaton. A 900-as frekvencia hasznosítása a korábbiakhoz képest azért is sürgős lenne, mert a tavaly év végén elfogadott médiatörvény a digitális átállás időpontját legalább egy évvel elhalasztotta, így viszont nem világos, hogy az átállás nyomán felszabaduló, “digitális hozadék” néven is ismert 800 Mhz-es sáv, amelyet tipikusan szintén új (negyedik generációs) szélessávú mobilalkalmazások használhatnak majd, mikor lesz elérhető a pályázók számára. Gyakorlatilag ezt firtatja a Magyar Telekom is, amikor azt hangsúlyozza, hogy a 900-as frekvencia szabad tartományának hasznosítása mellett a digitális átállás során felszabaduló frekvencia újabb lehetőséget teremtene a mobil szélessávú szolgáltatások további fejlesztésére. A Magyar Telekom ezért bízik abban, hogy a digitális átállás – az új médiatörvényben előírt feltételek teljesülésével – megvalósul 2012 végére.”

Forrás:
Levegőben lógó milliárdok, Terminal.hu, 2011. február 14.