közigazgatás: magyar

Navracsics: Vonzóbbá kell tenni a közigazgatási pályát

Szerző: 2011. március 15.No Comments

„Navracsics Tibor – miután megtekintette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatalban a kormányablak működését és elbeszélgetett az ügyintézőkkel -, újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott: az elmúlt húsz évben egy kicsit a köztisztviselői szféra mintha célját, küldetését, teljesítményét veszítette volna.

Ezért első lépésként egy olyan értékelési rendszert vezet be a kormány, amely érzékeny a közigazgatás különböző életpálya íveire és szereplőire, ugyanakkor arra kell törekedni, hogy csak az dolgozhat a közigazgatásban, aki a teljesítménye legjavát nyújtja. Lényegében erre épülne a kormánytisztviselői életpálya modell. A jövőben egy olyan zárt karrierívet szeretne felépíteni a kormány, amely mind a munkahelyi-, mind a munkajogi védettség, mind pedig a teljesítmény mentén a pályát “magasra helyezi” a foglalkoztatások presztízsében – fogalmazott.

Úgy fogalmazott, hogy a kormányablak a közigazgatáság jövője is egy kicsit. A kormány szándékai szerint olyan “érintkezési pontok” teremtése volt a cél, ahol a polgár az állammal barátságos módon tud kapcsolatba kerülni. A hatósági ügyintézésnek egyik sajátossága, hogy azokat a polgárok általában nem “szabadidős tevékenységként űzik”, hanem az állam idézi be őket, ezért is gondolja úgy a kormány, hogy erkölcsi kötelessége a lehető legudvariasabb kiszolgálásban részesíteni az ügyfeleket.

A kormányablakok jól működnek az egész országban, kiváló szakemberekkel, olyanokkal, akik elsődlegesnek tekintik a polgárok szolgálatát, lényegében erre épül a kormánytisztviselői életpálya-modell is, amelyet a tervek szerint a nyár elején mutat be a kormány – – mondta a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: arra is törekszenek, hogy kiépítsék azokat a juttatási rendszereket, amelyek vonzóvá, kiszámíthatóvá tehetik a közszférában dolgozóknak a pályát. Demeter Ervin, a megye kormánymegbízottja azt mondta: ez idáig több, mint kétezer ügyfél kereste fel a kormányablakot a megyében. A január elején megnyílt kormányablakoknál huszonkilenc ügyet lehet elintézni.”

Forrás:
Navracsics: Vonzóbbá kell tenni a közigazgatási pályát, MTI-fidesz.hu, 2011. március 11.