Skip to main content
távközlés

Jön az ‘olcsóbb’ optikai hálózat?

By 2011. május 13.No Comments

„Az optikai hálózatokat is meg kell osztani
Az optikai hálózatok végpontjait is át kell engedni más szolgáltatóknak, így a jövőben nem csak az infrastruktúra tulajdonosai nyújthatnak majd új generációs gyors internetet – döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

Több, mint 3,6 millió ügyfélnek jelent majd olcsóbb és jobb minőségű vezetékes szélessávú internet-szolgáltatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új rendelete, amellyel a vezetékes internet-piac szabályozását módosították.
Ennek lényege, hogy – mivel az utóbbi időben elterjedt optikai hálózatok (szaknyelven NGN – next generation network) használatára az eddigi szabályok nem vonatkoztak – mostantól az optikai infrastruktúrát is meg kell osztani a versenytársakkal. Az optika ma már Magyarországon is elterjedt, a fejlesztések jelentős része erre összpontosul, sebessége mintegy negyvenszerese a rézkábeleken (DSL) nyújthatónak, költségei pedig – a beruházást nem számítva – alacsonyabbak, ezért jóval versenyképesebb, mint a DSL technológia.

– A fogyasztók egyre inkább csomagban veszik igénybe ezt a szolgáltatást, ezért a nagykereskedelmi piacon kell élénkíteni a versenyt – húzta alá Szalay Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke. Elsősorban az infrastruktúra-alapú versennyel biztosítható, hogy a kisebb szolgáltatók versenyezni tudjanak a nagy cégekkel s ők is csomagban tudják kínálni a szolgáltatásaikat. A vezetékes szélessávú piacon három nagy inkumbens szolgáltató biztosítja az infrastruktúrát, s mellettük 400 alternatív szolgáltató kínál szolgáltatásokat a lakosságnak.

A hatóság álláspontja szerint az új szabályozás egyszerre ösztönzik a beruházásokat és a versenyt is, s kiküszöbölik azt is, hogy a kisebb szolgáltatók túlzott kockázatokat vállaljanak például azzal, hogy párhuzamos infrastruktúrákat építenek ki.”

Forrás:
Jön az ‘olcsóbb’ optikai hálózat?, Népszabadság, 2011. május 13.