Skip to main content
jogművelődés

Új felvonás az adatfelszabadítási vitában

Szerző: 2011. július 24.No Comments

„…július 14-én letartóztatták a Reddit egyik alapítóját, a 24 éves Aaron Swartzot, akit azzal vádolnak, hogy feltörte a nagy hírű egyetem, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) hálózatát, és három hónap alatt több mint négymillió dokumentumot töltött le jogosulatlanul a védett szakcikkadatbázisból. A magát ártatlannak tartó Swartzot még kedden el is engedték, és 100 ezer dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezhet a vádakkal szemben, melyek a bűnszervezetben való részvétel kivételével gyakorlatilag az összes, az amerikai törvények által felsorolt számítógépes bűncselekményt tartalmazzák.

A korábban a Harvardon ösztöndíjasként dolgozó, hasonló ügyekben már érintett Swartz (2009-ben 18 millió oldalnyi bírósági dokumentumot töltött le egy kormányzati adatbázisból) figyelemre méltó alakja azoknak a mozgalmaknak, melyek az információszabadságra hivatkozva szerveznek akciókat, kampányokat. A hacker úgy véli, hogy bizonyos zárt hálózatokban tárolt információkhoz mindenkinek joga van ingyenesen – mind az említett kormányzati, mind a mostani MIT-s adatbázis nyitott, viszont a rendszeren kívül állók számára a legtöbbször csak bizonyos díj fejében érhetőek el az anyagok.”

„Nem várt fordulatot vett az az ügy, melyről tegnap számoltunk be, ugyanis az információszabadság nevében kétes utakat választó Aaron Swartz egyik támogatója meglehetősen súlyos akcióval állt ki az általa szimpatikusnak talált, a nagyszabású hackerkedéssel médiavisszhangot keltő informatikus-kutató mellett.

Swartz letartóztatásának és az ellene indított eljárásnak a hírére egy feltehetően szintén a tudományos közegben dolgozó szimpatizáns a programozó támogatásának céljával a BitTorrent protokoll segítségével közzétett egy közel 33 gigabájtnyi, több mint 18 ezer dokumentumot tartalmazó, szintén a JSTOR-ból származó adatbázist – a torrent a Pirate Bay oldalán elérhető –, mely a brit Royal Society tudományos folyóiratának (Philosophical Transactions of the Royal Society) anyagait tartalmazza. Az akció egyrészt szimbolikus, másrészt legalább annyira figyelemfelhívó, mint Swartz lépése. Szimbolikus azért, mert ugyanarra a problémára hívja fel a figyelmet, mint az amerikai informatikus: nehéz indokokat találni arra, hogy egy olyan adatbázishoz való hozzáférésért, melynek rekordjai a legtöbb esetben nem maiak és nem számottevőek üzleti szempontból (az itt elérhető tudományos anyagok nagyobb része több mint száz évvel ezelőtt keletkezett, szigorú szakmaiságuk miatt pedig nagyon-nagyon keveseket érdekelhetnek), vajon miért kell súlyos pénzeket fizetni?”

Forrás:
35 év börtön tudományos cikkek letöltéséért, Dajkó Pál, IT café, 2011. július 21.
Újabb tudományos cikkek a torrenten – kutatói háború kezdődik?, Dajkó Pál, IT café, 2011. július 22.