Jelentősen csökkent tavaly a bíróságok terhelése

„A nemperes eljárások számának csökkenése miatt jelentősen mérséklődött tavaly a bíróságok terhelése.
A Bíróság.hu internetes oldalon olvasható statisztikák szerint 2010-ben összesen 1.358.523 ügy érkezett az ország bíróságaira, ami a 2009. évinek a 86,3 százaléka. Az összes ügyből mintegy 825 ezer a helyi bíróságokra érkezett, 430 ezer a megyei bíróságok elsőfokú tanácsaihoz, 73 ezer pedig fellebbezések folytán a megyei bíróságok másodfokú tanácsaihoz.

Miközben tavaly országszerte a helyi bíróságok ügyérkezése több mint az ötödével csökkent és a 2009 évinek csupán a 78,4 százaléka, addig a megyei első, illetve másodfokú ügyérkezés némileg – 2,4 illetve 4,3 százalékkal – nőtt.

A főváros bíróságaira – helyi és megyei szinten – tavaly összesen 426.871 ügy érkezett, ami csaknem ötödével kevesebb a 2009-esnél, annak 81,2 százaléka. Pest megyébe összesen mintegy 152 ezer ügy érkezett, Borsodba 80 ezer, Hajdú-Bihar és Szabolcs megyében 65 ezer, Bács-Kiskunban közel 58 ezer, míg Nógrád megyébe 21, Vas megyébe 22 ezer. A 2009. évihez képest minden megyében kivétel nélkül csökkent az ügyérkezés tavaly – Szabolcsban például három százalékkal, Baranyában viszont csaknem negyedével.

A főváros helyi bíróságain még nagyobb arányú, egyharmados a csökkenés, a tavalyi ügyérkezés mindössze a 67,3 százaléka az azt megelőző évinek. Itt érezteti hatását leginkább az a jogszabályi változás, amely szerint a nemperes ügyek egyik jelentős csoportját, a fizetési meghagyásokat jobbára már közjegyzők intézik.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak (OIT) a bíróságok tavalyi évéről szóló, napokban a parlamenthez benyújtott beszámolója szerint a fővárosban és Pest megyében a többi 18 megyéhez képest évek óta kimagaslóan nagy az ügyhátralék az első és másodfokú eljárásokat, a polgári és büntető ügyszakot tekintve egyaránt. Tavaly a fővárosban mérséklődött az első és másodfokú ügyhátralék, Pest megyében azonban némileg nőtt.

Az ítélőtáblákon több az ügy
A Bíróság.hu internetes oldalon olvasható statisztikák szerint az öt ítélőtáblán a különböző ügyszakokban 2009-hez képest 2010-ben jobbára nőtt az érkezések száma, leszámítva a gazdasági pereket. A legnagyobb arányú, egyharmados növekedés a kizárólag a Fővárosi Ítélőtáblán tárgyalt közigazgatási pereknél figyelhető meg, de az ugyancsak idetartozó katonai pereknél is hasonló mértékű, 28 százalékos volt a növekedés.

Az érkezett polgári ügyek aránya mind az öt táblán nőtt, a pécsin 20, a szegedin egy százalékkal. Az érkezett büntetőügyeké a győri és a szegedi táblán csaknem negyedével, a fővárosin 16, a debrecenin egy százalékkal nőtt, és csupán Pécsett csökkent 12,5 százalékkal. Az érkezett gazdasági perek aránya tavaly az előző évihez képest a győri és a szegedi táblán nőtt 12-11 százalékkal, ugyanakkor Pécsett négy, Debrecenben 10, a fővárosban 13 százalékkal csökkent.”

Forrás:
Jelentősen csökkent tavaly a bíróságok terhelése, Inforádió/MTI, 2011. augusztus 17.

A bejegyzés kategóriája: közigazgatás:magyar
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.