közigazgatás: magyar

A jövő év a nagy ellátórendszerek átalakításáról szól

Szerző: 2011. október 1.No Comments

„A következő év a nagy ellátórendszerek átalakításáról szól, a 2012-es költségvetés a világ helyzetét tükrözi – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Heti Válasz című közéleti hetilap által szervezett fórumon péntek este Veszprémben.

Hangsúlyozta: a költségvetés a következő három hónapban biztosan módosulni fog, mert a feladatok felosztása nem tisztázott teljesen, ami a finanszírozást is érinti. Példaként említette, hogy az egészségügyi intézmények a jelenlegi tervezetben még a megyei önkormányzatoknál várnak a módosító indítványra, amely áthelyezi őket a megfelelő helyükre.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az uniós források bevonásával úgy igyekeztek “összehozni” a fő számokat, hogy egyetlen ágazatnak se kelljen az ideinél kevesebb pénzből gazdálkodnia. Mint megjegyezte, ehhez az Európai Uniós pályázati források elérésének hatékonyságát is növelni kell.

A költségvetés alapvető jellemzőjének a nagy ellátórendszerek átalakítását nevezte, ahol az egészségügyben a megyei önkormányzatok fenntartásában lévő intézmények szakmai irányítása átkerül a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézethez (GYEMSZI), az oktatási intézmények állami kezelésbe kerülnek, (vagy a “tehetősebb” nagyvárosok önkormányzatai szerződéssel tovább működtethetik), és elkezdődött a közigazgatás reformja is. Ezekre a főbb irányokra a költségvetésben is többletforrásokat biztosítanak – tette hozzá.”

Forrás:
Navracsics: a jövő év a nagy ellátórendszerek átalakításáról szól, Webrádió.hu/MTI, 2011. október 1.