jogközigazgatás: magyar

Egyszerűbb ügyintézés a civileknek

Szerző: 2012. január 28.No Comments

„Részletes előadást tartott az új civil törvényről az érintetteknek Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Latorcai a legfontosabb újdonságok közé sorolta, hogy a törvény végre világosan deklarálja, mi is a civilszervezet: alulról jövő kezdeményezés útján, egy közös társadalmi cél megvalósítása érdekében létrehozott szervezet. Mindez azt jelenti, hogy például a közalapítványok nem tartoznak ebbe a körbe, hiszen ezek önkormányzati vagy állami döntés alapján jönnek létre. Civilszervezetnek az egyesület, illetve annak különös formái számítanak, mint például a szövetség. Ennek tagjai között nemcsak természetes, hanem jogi személyek vagy szervezetek is lehetnek. Az alapítványokra és egyesületekre vonatkozó előírások nem változtak, létrejön azonban egy új szervezeti forma, a civil társaság. Különlegessége, hogy akár három személy kezdeményezésére is létrehozható, akik megállapodásban rögzítik, közös társadalmi célok megvalósítása érdekében, szervezett formában együttműködnek. Nem szükséges hozzá semmilyen bírósági vagy hatósági nyilvántartás. A legnagyobb különbség az egyesületek és a civil társaságok között, hogy utóbbiak állami vagy önkormányzati támogatásban nem részesülhetnek.

Latorcai a további újdonságok között említette a június 30-tól működő civil információs portált, amely minden, a civileket érintő fontos tudnivalót tartalmaz majd. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) kezelésében pedig közhiteles nyilvántartás jön létre, ahová valamennyi szervezet adatát feltöltik. A civil portál arra is lehetőséget biztosít majd, hogy a szervezetek elektronikusan intézhessék ügyeiket, így a nyilvántartásba vételt vagy a változásokat. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy februárban rendszeresítik azokat a formanyomtatványokat, amelyeket ha elektronikus úton nyújtanak be, a bíróságnak tizenöt napon belül el kell végeznie az említett műveleteket. Latorcai hangsúlyozta, minden év május 31-ig az OBH-nak el kell juttatni az éves beszámolót, 2012. január 1-jétől pedig csak azon szervezet részesülhet állami vagy önkormányzati támogatásban, amely a hivatalnál a beszámolót letétbe helyezi.

Komoly változás még, hogy az új törvény egyértelműen rögzíti, mi a közhasznú és mi a közcélú tevékenység. Minden civilszervezet közcélú tevékenységet folytat, de amelyik állami vagy önkormányzati feladatot lát el, az közhasznúnak minősül. A jogszabály szerint huszonnégyről hetvenre emelkedik az ilyen tevékenységek száma, ám ez rugalmas, hiszen az önkormányzatok saját rendeletben is meghatározhatnak sajátos közcélú tevékenységet. A törvény eltörölte a kiemelten közhasznú jogállást.

Rendezték az adománygyűjtés szabályait is, így adományozásra senkit nem lehet kényszeríteni, a tevékenység nem járhat mások zavarásával a közterületen, de magáningatlanban is csak egyeztetve lehet végezni.”

Forrás:
Egyszerűbb ügyintézés a civileknek, Baranya Róbert, Magyar Hírlap, 2012. január 28.