távközlés

Napokon belül indulhat az állami mobilszolgáltató

Szerző: 2012. április 18.No Comments

„Mint arról beszámoltunk: a Magyar Telekom az eredményt – amely az MFB Invest, a Magyar Posta Zrt. és az MVM alkotta konzorciumnak adott jogot és frekvenciát szolgáltatás indítására – megtámadta a bíróságon, s egyúttal kérte a döntés végrehajtásának felfüggesztését, vagyis azt, hogy a jogvita eldöntéséig az állami szolgáltató ne használhassa a frekvenciákat.

A frekvenciatenderek eredményét a vesztes felek rendre megtámadják, ám a bíróságok ez idáig nem adtak helyt a felfüggesztésre irányuló kérésnek. Arról nincs információ, hogy ez most másként történt volna, de tény: elvileg már meg kellett volna születnie a döntésnek. Ha ez meg is történt, azt eddig nem hozták nyilvánosságra, valószínűbb azonban, hogy nem hozott ilyen határozatot a bíróság. Sőt fura fordulatot vett az ügy, ugyanis úgy tudjuk, hogy a perbe beavatkozóként csatlakozott a konzorciumot létrehozó MFB Invest, méghozzá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság oldalán.

Az idő mindeközben telik, s bár a Gazdasági Versenyhivatal már engedélyezte az MPVI Mobil Szolgáltató Zrt. megalapítását, s értesüléseink szerint a cég vezetése is összeállt, ám el kellene kezdeni dolgozni és tendereket hirdetni, melyek a közbeszerzésekre vonatkozó szabályok miatt időigényesek.

– Ez alkalommal azért vagyunk benne a szolgáltatóban, mert komoly szándékaink vannak – mondta tegnap Geszti László, a Magyar Posta vezérigazgatója arra a felvetésre, hogy a társaság már az előző két mobilcég megalakulásakor is ott volt, de mindkétszer eladta a tulajdonrészét néhány év után, mert nem bírta a forrásigényes iparágban szükséges folyamatos tőkeemeléseket. – A posta tízszázalékos üzletrésze a pénzügyi teljesítőképességgel arányos. A mobilcég technikai alapját biztosíthatja a most elhatározott fejlesztéseinknek, beruházásainknak, egyszersmind bevételi forrás is lehet, hiszen bizonyos szolgáltatásokat igénybe is vesz majd tőlünk – tette hozzá.

A Magyar Posta egyébként minden mutatóját tekintve jobban teljesített tavaly, mint 2010-ben, bizonyos területeken a növekedési mutatók a tíz százalékot is meghaladják – hangzott el a társaság tegnapi sajtótájékoztatóján, ahol ugyanakkor konkrét számadatokat nem közöltek, mert a tulajdonos még nem fogadta el a társaság tavalyi beszámolóját. – Három- és négymilliárd forint közé várjuk a mérleg szerinti nyereséget – ismertette a várakozásokat Geszti László, hozzátéve: ezúttal nem javasolnak osztalékfizetést, mivel a közelgő postai liberalizáció miatt szükségessé váló szolgáltatásfejlesztésekre és a beruházásokra kellenek a források. – A Magyar Posta előző vezetői jól gazdálkodtak, vannak tartalékai a cégnek, nincsenek hitelei, javulnak az eredmények is – mondta, de utalt arra, hogy szerinte túlságosan sok osztalékot vett ki a cégből az elmúlt években a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV). A társaság korábban átlagosan évi 4-6 milliárdot fizetett az MNV kasszájába.”

Forrás:
Napokon belül indulhat az állami mobilszolgáltató, Varga G. Gábor, Népszabadság, 2012. április 17.